Connect with us

Koronavírus

VÍRUS ÉS EGYHÁZ: Újabb szerb főpap betegedett meg

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Kruševacból a zimonyi kórházba szállították David (Perović) szerb ortodox püspököt (vladikát), mert pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Ez a hatvanhét éves püspök a pozitív teszt produkálása előtt többször is istentiszteletet tartott a kruševaci ortodox templomban.


A nemrég véget ért ortodox húsvéti ünnepek során a kruševaci templom a leglátogatottabb egyházi helyek közé tartozott Szerbiában.

David vladika a harmadik szerb főpap, akit kórházba szállítottak a koronavírussal történt megbetegedés miatt.


[totalpoll id=”7330″]

A püspök a napokban több interjút is adott, amelyekben válaszolt arra a kérdésre is, hogy a jelek szerint a koronavírus erősebbnek bizonyult a 21. század sok vívmányánál, a templomok pedig sosem voltak olyan üresek mind manapság.

– Sokaknak úgy tűnik, hogy így van, de hála Istennek, nem így van! Ez a világjárvány egyáltalán nem erősebb, mint a mi hitünk! Fontos, hogy a templomok többsége ezúttal sem volt üres, és nem maradtak el a szent liturgiák. Ismét megalázkodtunk az Úr előtt, és újra dicsőítettük Őt!

– fogalmazott a szerb főpap, mielőtt kiderült, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.

David püspök az interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a járvány miatt nem szabad felhagyni Isten imádatával, hanem az egyházhoz kell fordulni, és szentáldozással kell védekezni.

Hozzátette azonban, hogy az orvosokat sem szabad ignorálni, és együtt kell működni mindazokkal, akik jót akarnak, és védelmezik az embereket.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia20 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap