Koronavírus
A SZERB BETEG? Vučić nem érzi jól magát, a járvány kitörése óta kétszer is találkozott Orbán Viktorral
A szerb elnök vasárnap este hosszú interjút adott a Prva TV-nek. A műsorvezető első kérdése Aleksandar Vučić egészségi állapotára vonatkozott, amire kitérő, de nem teljesen megnyugtató válasz érkezett. A szerb elnök az interjú során többször is megemlítette saját egészségi állapotát, de az elejtett félmondatokból nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni. Kedden délután aztán megjelent a hír, hogy a szerb elnök nem érzi jól magát.
Elnök Úr! Hogy van?
– Elnök Úr! Hogy van?
– hangzott a nyitókérdés, amelyet néhány másodpercnyi kínos csönd követett.
– Ha azt mondanám, hogy jól, akkor az egészségemmel kapcsolatban nem lennék teljesen őszinte, ha azt mondanám, hogy rosszul, akkor úgy gondolom, hogy demotiválnám és nem stimulálnám az embereket. Nekem stimulálnom kell őket még nagyobb erővel és energiával
– mondta válaszában az államfő.
Egy rövid kérdést követően a szerb elnök ezzel kapcsolatban még kifejtette:
– Arra törekszem, hogy ne pánikoljak, hogy ne sugározzak félelemet. Inkább a felelősség, és nem magam miatt érzek félelmet
– jegyezte meg Aleksandar Vučić, aki ezt követően más irányba terelte a beszélgetés menetét.
Vučić és a járványkórház
Valamivel később a szerb elnök “saját indíttatásból” hozta összefüggésbe magát a betegséggel, amikor a belgrádi vásárcsarnokba telepített járványkórház került szóba, ahova azokat viszik, akiknél enyhébb lefolyású a betegség.
A műsorvezető ezzel kapcsolatban idézte a szerb járványügyi kórház igazgatóhelyettesének nyilatkozatát, amely szerint örülhetnek mindazok, akik a belgrádi vásárcsarnokban kötnek ki.
– Aki a vásárcsarnokba kerül, az tényleg szerencsésnek mondhatja magát
– mondta szerb elnök, és egy kis hatásszünetet tartott. A műsorvezető már elkanyarodott volna a témától, Vučić azonban közbeszólt.
– Hogy az igazat megvalljam, ha engem elér a betegség, mindent odaadnék azért, hogy a vásárcsarnokba kerülhessek. Valószínűleg a más megbetegedéseim miatt, nekem nem ott csinálnának helyet, hanem egy “súlyosabb kórházba” vinnének.
A szerb elnök szerint azért mondhatják magukat szerencsésnek a belgrádi vásárcsarnokba küldött betegek, mert ők biztosak lehetnek abban, hogy nem kerülnek lélegeztetőgépre, és 99,9%-ban túlélik a koronavírusos megbetegedést.
– Én a vásárcsarnokba szeretnék menni, mert az számomra szerencse lenne a szerencsétlenségben
– jegyezte meg a szerb elnök.
Aggasztó és megnyugtató hírek
Az interjú során a szerb elnök beszélt azokról a intézkedésekről is, amelyeket a szerb kormány tervez a gazdaság életben tartására és talpra állítására.
– Ezt a programot Vučić elnöknek kellett volna ismertetnie, ezért a nevében is elnézést kérek, de nem érzi jól magát, ezért nincs itt velünk, de a következő 48 órában a nyilvánosság elé áll
– közölte az igencsak aggasztó hírt Siniša Mali szerb pénzügyminiszter, mielőtt kedden a nyilvánosság elé tárta a szerb kormány gazdasági csomagját.
A “alo!” belgrádi tabloid a szerb elnök munkatársaitól úgy értesült, hogy mindössze “fáradtságról” van szó.
A fáradtságot pedig a koronavírus-járvány miatt kialakult stressz okozta, amihez hozzájárult az is, hogy a szerb elnök éjjel-nappal azokon az intézkedéseken dolgozik, amelyek a szerbiai emberek életének megmentésére irányulnak.
Belgrádból tehát egyszerre érkeznek aggasztó és megnyugtató hírek – ezek közül melyeknek lehet hinni?
A krónikus betegség
Aleksandar Vučićot tavaly be kellett vinni a belgrádi katonai kórházba, ahol érrendszeri problémák és magas vérnyomás miatt kezelték.
Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter akkor azt közölte, hogy a szerb elnök kisebb krónikus szívproblémákkal küzd.
Aleksandar Vučić a koronavírus-járvány kitörése óta kétszer is találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, először Belgrádban, majd Budapesten.
A magyar fővárost éppen Siniša Mali pénzügyminiszter társaságában kereste fel, Mali Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt.
Horvátország
KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba
Horvátországban öt spanyol állampolgárt azzal gyanúsítanak, hogy végigsétáltak Dubrovnikon, pedig tisztában voltak azzal, hogy pozitív a koronavírus-tesztjük. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat, ám az ügyészség nem ért egyet a döntéssel, amit az interneten ország-világ tudtára adott.
Beteg spanyolok
Az eset még a júliusban történt, de a hír csak most került nyilvánosságra.
Az ügyészség szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az érintett öt spanyol állampolgár – akik mindannyian 1996-ban születtek – július 22-én este fél kilenc körül a dubrovniki utcákon jártak-keltek, bár tisztában voltak azzal, hogy a repülőtéren végzett gyorsteszt kimutatta náluk a vírust, ami miatt az illetékes járványügyi szakember házi karantént rendelt el számukra.
Ők azonban elhagyták kijelölt tartózkodási helyüket, elmentek a városba, ahol be is vásároltak, és ezáltal más személyeket is veszélyeztetettek. Az esetet a házi karatén betartását felügyelő rendőrök vették észre.
A zágrábi Index hírportál szerint az illetékes ügyészség úgy véli, hogy a spanyolok a karantén elhagyásával a fertőző betegségek terjesztésének és továbbadásának bűncselekményét követték el.
Közben feltűnt Dubrovnikban Indiana Jones, azaz Harrison Ford is, de ő nem terjesztett semmiféle betegséget, és valószínűleg nem találkozott az öt “spanyol beteggel” sem, miután őt a napokban kapták lencsevégre az Adria egyik gyöngyszemének számító városban.
Európa tovább romlik
Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) legújabb térképe szerint a betegség egyre nagyobb méreteket ölt Európában és Horvátországban is, ahol a tengerpartot követően a főváros, Zágráb is besárgult.
Zágráb városa után a leginkább veszélyeztetett térségnek Split- Dalmácia, Zágráb, Šibenik- Knin, Zára és Dubrovnik– Neretva megye számít.
Horvátországban az utóbbi 24 órában 333 új esetet regisztráltak, ezzel 1552-re emelkedett az aktív megbetegedések száma. Jelenleg 192-en vannak kórházban, ebből 19-en lélegeztetőgépen, három ember pedig elhunyt.
Házi karanténban 4568 személy tartózkodik, kivéve az öt spanyolt.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is