A szerb elnök bejelentette a rendkívüli állapot bevezetését az országban. Aleksandar Vučić közölte, hogy akár három éves börtönnel sújthatók azok, akik nem tartják tiszteletben a házi...
A szerb elnök bejelentette a rendkívüli állapot bevezetését az országban. Aleksandar Vučić ezt megelőzően kézhez kapta a szerbiai védelmi minisztérium felkérését a lépés megtételére. A szerbiai...
Horvátországban eddig három embernél mutatták ki a koronavírust, Zágrábban kettő, Fiumeban pedig egy személy került kórházba. Az első beteg Olaszországban járt, és onnan hazatérve megfertőzte az...
A Fiat Chrysler felfüggesztette a termelést a kragujevaci autógyárban, ahol a Fiat 500L típusokat állítják elő. Ez az első autógyári leállás Európában, ami a Távol- Keleten...
A szerbiai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy külön telefonszámot vezetett be azok számára, akik a vuhani koronavírus által fertőzött területekről érkeznek. A szerb egészségügyi miniszter három nappal...
Január közepén őrizetbe vették Miroljub Jevtićet, a szerbiai vasúti infrastruktúra állami tulajdonú társaság igazgatóját. A hírt Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter jelentette be. A szerb kormány azóta...
A Nacional horvát hetilap legutóbbi számában elkészítette Horvátország idei gazdasági mérlegét, amely szerint a gazdasági növekedés, a jobb hitelminősítések és a sikeres turisztikai szezon jellemezte a...
A környezetvédők szerint magas a légszennyezettség a Balkánon, a térség országainak többsége ugyanis nem teljesítette az ipari szennyezés csökkentésére vonatkozó európai uniós elvárásokat. A nyugat-balkáni ország...
A magyar miniszterelnök kihívta a teraszra a szerb elnököt. Erről számolt be tudósításában a Tanjug szerb hírügynökség, amely szerint ez nagy megtiszteltetés, mert a magyar miniszterelnök...
Augusztus 29-én fél óra alatt 13 csónak érkezett Leszboszra. A Help Refugees elnevezésű civil szervezet azonnal gyűjteni kezdett. Az akciót azzal indokolta, hogy a görög szigetekre...
Az amerikaiak ki akarják szorítani a küszöbön álló 5g-s mobilhálózatok kiépítéséből a kínaiakat. Ezt szolgálhatja az is, hogy Donald Trump nemrégiben feketelistára tette a Huaweit. Zsen...
Az olaj dúsgazdaggá tette az arab országok egy részét, amelyek vezetői és cégei fél Európát felvásárolják. Előszeretettel vesznek focicsapatokat, légitársaságot, bevásárlóközpontokat és miegymást. Megjelentek már a...
Néhány évvel ezelőtt a kínaiak vették meg a szendrői acélgyárat, azóta úgy jönnek fel, mint a festék alatt a rozsda. A HBIS (Hebei Iron and Steel)...
Tizennyolc éves szünet után látogatott ismét francia elnök Belgrádba, hogy megerősítse az egyébként is jó francia és szerb kapcsolatokat. Szerbiában ugyan nem feledkeztek meg arról, hogy...
A Budapest- Belgrád vasútvonal fejlesztéséről tárgyalt Belgrádban a magyar-szerb-kínai munkacsoport. A BB szupervasút szerbiai szakaszán már elkezdődött a felújítás, Magyarországon pedig megkezdődtek az építés előkészületei. A...
Támogatták a parlamenti frakciók Észak- Macedónia csatlakozását az Észak-atlanti Szerződéshez (NATO) az Országgyűlésben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ellenzékieknek válaszolva azt mondta: Nikola Gruevszki volt...
A szerb elnök bejelentette, hogy börtönbe vonul, ha elveszti azt a pert, amelyet az egyik ellenzéki vezető indított ellene. Vuk Jeremić azért perelte be Aleksandar Vučićot,...
Az Európai Bizottság legújabb országjelentései szerint Albánia és Észak- Macedónia végrehajtotta az előírt reformintézkedéseket, ezért Brüsszel a két balkáni ország csatlakozási tárgyalásainak mihamarabbi megkezdésére szólít fel....
Szerbia több mint egy évtizede nem csökkentette aranytartalékát, ezért a Szerb Nemzeti Bank (NBS) jelenleg több mint 20 tonna arannyal rendelkezik, az év végéig pedig újabb...