Connect with us

Szerbia

Szerbia két éven belül 30 tonna aranyat vásárol

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

gold szerb
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Szerbia több mint egy évtizede nem csökkentette aranytartalékát, ezért a Szerb Nemzeti Bank (NBS) jelenleg több mint 20 tonna arannyal rendelkezik, az év végéig pedig újabb 10 tonnát vásárol ebből a nemesfémből.

Szerbiának egészen pontosan 20,8 tonna aranya van aranyrudakban és külföldön vezetett számlákon, ami másfél tonnával több mint egy évvel ezelőtt, amikor a tartalékok összértéke 667 millió euró volt. A szerbiai aranytartalékok 95%-át az országban őrzik, a fennmaradó 5%-ot pedig egy svájci pénzügyi szervezetnél, ahol több mint egy tonna szerbiai arany van.

A Szerb Nemzeti Bank az aranyat egy hazai gyártótól, az RTB Bortól szerzi be, amely korábban állami kézen volt, mára azonban már kínai tulajdonba került – ezért az otthon megtermelt aranyért a kínaiaknak fizet. A szerb sajtó a napokban közölte, hogy az ország a jelenlegi 20 tonnás aranytartalékát 2019 végéig 30 tonnára növeli, a rákövetkező másfél évben pedig 50 tonnára.

tablazatos arany

Az aranytartalék növelésében Aleksandar Vučić szerb elnök állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel. A szerbiai sajtó szerint a témát Vučić vetette fel, az IMF küldöttsége pedig úgy reagált, hogy az elképzelés nincs ellenükre, ha ez beleillik a devizatartalékok növelésére vonatkozó szerbiai stratégiába.

A Nemzetközi Valutaalap küldöttségével folytatott tárgyalását követően a szerb elnök azonnal kiosztotta a feladatot Jorgovanka Tabakovićnak, a Szerb Nemzeti Bank kormányzójának, és Siniša Mali pénzügyminiszternek, hogy „vegyenek aranyat, mert Szerbiának biztonságban kell lennie”.

A Szerb Nemzeti Bank 2012 óta közel hét tonna aranyat vásárolt, viszont 2005 előtt több mint 10 tonna aranyat adott el. Belgrádban úgy vélik, hogy az aranytartalék fokozza a központi bankba vetett bizalmat, főleg válságos időkben.

A belgrádi sajtó emlékeztet arra, hogy az utóbbi időben az aranytartalék kérdése a befektetők körében gyakran előkerült, miután a Magyar Nemzeti Bank egy évvel ezelőtt 3 tonna aranyat szállított haza Londonból. Az MNB annak idején azzal magyarázta a döntést, hogy erre a geopolitikai válsághelyzet miatt volt szükség, ami miatt kockázatos volt már a magyar aranyat külföldön tartani.

Magyarországnak több mint 30 tonna aranya van
magyar aranyMatolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2018. október közepén jelentette be, hogy Magyarország tízszeresére növelte aranytartalékát, így 31,5 tonnányi arannyal rendelkezik.  A világ pénzügyi rendszerében  jelentős szerepet játszó országokban – Egyesült Államok, Németország, , Franciaország – még mindig magas az arany jegybanki tartalékon belüli aránya (lásd a fenti grafikont!), a feltörekvő országok többségében azonban az elsődleges tartalékolási eszközt a dollár- és euróalapú állampapírok jelentik.

 

Koszovó

KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske

Közzététel:

a megjelenés dátuma

kecske 2
EGÉSZEN PONTOSAN: Plusz egy kecske menyasszonyi fátyollal (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A koszovói elnök az európai politikai közösség Chisinauban tartott csúcstalálkozóján kijelentette, hogy Szerbia és a bűnözői struktúrák felelősek az erőszak eszkalációjáért. Vjosa Osmani az előbbi mondatból azt a számára logikus következtetést vonta le, hogy Szerbiának nincs helye sem a moldovai csúcson, sem a nemzetek európai közösségében. A szerbek közben a leposavići Lulzim Hetemi polgármesterről neveztek el egy kecskét, illetve egy „kecskemenyasszonyt” biztosítottak számára.

A szerbiai hatóságok bűnözőkkel barátkoznak?

Osmani a belgrádi Danasnak nyilatkozva azt mondta, hogy az észak-koszovói bűnszervezetek tagjai nemzetközi körözés alatt állnak, és a szerb hatóságok nagyon szoros kapcsolatokat ápolnak velük.

Osmani ehhez kapcsolódóan leszögezte, hogy Szerbia nem tartozik az európai közösséghez, mert Oroszország szatellitje.

– Azért vagyok itt, hogy a partnereim támogatását kérjem ennek a trendnek a leküzdéséhez, és annak a megelőzéséhez, amit ez kivált

– mondta a koszovói elnök, aki segítséget szeretne kérni a hazája északi részében működő bűnözői csoportok elleni harchoz, mert véleménye szerint ezek a csoportok destabilizálják az országot.

Osmani hozzátette, hogy nem tervez találkozót Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és ragaszkodik a megállapodások végrehajtásához.

Az újságírók megkérdezték a csúcstalálkozón szintén részt vevő szerb elnököt is, hogy találkozik-e valakivel a koszovóiak közül, Aleksandar Vučić úgy tett mintha nem tudná, hogy ki képviseli Koszovót a konferencián.

A szerb ellenzéki Danas hírportál ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a résztvevők kilétét előre közölték a szervezők, ráadásul Osmanit, nem sokkal Vučić előtt fogadta Maia Sandu moldovai államfő.

Osmani kikosarazta Vučićot

A szerb elnökben később tudatosulhatott, hogy Koszovót ki képviseli a konferencián, miután Xavier Bethel luxemburgi miniszterelnöknek nem sikerült összehoznia a szerb államfő és a koszovói elnök találkozóját.

– Valószínűleg hallotta már, hogy Xavier Bethel éppen ezt a kérdést vetette fel a beszélgetésünk során. Szeretett volna kapcsolatot teremteni köztünk és a pristinai hatóságok között, de Vjosa Osmani nem akart találkozni velünk

– mondta Vučić, aki szerint Osmani közölte Bethellel, hogy szervezzenek kétoldalú csúcstalálkozót Brüsszelben, arra majd Kurti elmegy és beszélget a szerb elnökkel.

– Én vele szerettem volna beszélni. Mi mindig és mindenkivel beszélni akarunk, mert párbeszédre van szükség

– bizonygatta a jóindulatát a szerb elnök és értetlenkedve tette fel a kérdést, hogy mi a baj a párbeszéddel, mi a baj a kompromisszumokkal?

Rasszizmus vagy állatkínzás?

A koszovói szerbek közben az albánok elleni, egyelőre politikai harcba bevontak egy kecskét is, amelynek a hátára piros festékkel írták fel a leposavići „3%-os polgármester”, Lulzim Hetemi nevét, a vezetéknevét a kecske egyik, a keresztnevét pedig a másik oldalára.

A kecskét a KFOR által őrzött polgármesteri hivatal elé vezeték, ahol jóadag pékárúval látták el, amit az állat jóízűen falatozni kezdett.

A slusszpoén persze az, hogy a kecskére egy menyasszonyi fátylat is tettek, ami elég erős utalás bizonyos tevékenységre.

Akinek kétségei lennének a fenti állítás felől, annak segít a zenei aláfestés, amely Halid Muslimović Nevjesta (Menyasszony) című dalának egy részlete, ahol éppen az hangzik el, hogy „jön a menyasszony, és olyan szép, mint a királylány”. (Az egész dal itt hallgatható meg.

Az interneten terjedő videóhoz egy kommentelő azt írta, hogy „a szerb rezsim által irányított szélsőségesek a rasszizmus és az állatkínzás csúnya kombinációját mutatták be Észak-Koszovóban”.

Ehhez valaki rögtön csatolta a brit Mirror egyik 2017-es cikkét, amely szerint a beteg britek Szerbiába utaznak, hogy akár 60 fontért kutyákkal szexeljenek az ottani állatbordélyokban. Ennek a részleteit itt most nem fejtenénk ki.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava