Szerbiában körülbelül félmillió ember jelezte, hogy szeretné felvenni a koronavírus elleni védőoltást, és már sokan meg is kapták, mivel mintegy 150 ezer embert oltottak be. Folyik...
Montenegró január végén elegendő mennyiségű Sinopharm-vakcinát kap a koronavírus-megbetegedés megelőzésére. Erről a kínai cég magas szintű képviselői állapodtak meg a Jelena Borovinić Bojović montenegrói egészségügyi miniszterrel....
Megkezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás Szerbiában, ahol először az oktatásban dolgozók, a katonaság és a rendőrség tagjai, valamint az újságírók kapják meg a vakcinát. Közben...
A belgrádi Blic értesülései szerint a Szerbiai Gyógyszer- és Gyógyászati Eszközök Ügynöksége (ALIMS) engedélyezte korlátozott mennyiségű kínai oltóanyag beadását. Egész pontosan százezer vakcináról van szó, egyelőre...
A varasdi Solvis nyilván nem tartozik a világbrandek közé, ám ez nem gátolta meg a Google-t, hogy ne éppen a horvát céggel gyártassa le a kaliforniai...
Szerbia a jelen pillanatban talán az egyetlen ország a Földkerekségen, amelynek három féle vakcinája is van, ráadásul az első európai ország, amely kínai vakcinát is szerzett...
Hiába diadalmaskodott az augusztusi montenegrói parlamenti választáson az Oroszországot szövetségesnek tekintő pártokat is magába foglaló koalíció, a volt jugoszláv tagköztársaság egyelőre kitart az euró-atlanti integráció folytatása...
Szerbiában a lakosság felének, vagyis mintegy 3,7 millió embernek adják be a rendelkezésre álló vakcinák valamelyikét – közölte a szerb közegészségügyi intézet. A szerb állampolgárok több...
Egy londoni székhelyű, bolgár cég jóvoltából hamarosan kereskedelmi drónbázis létesülhet a horvátországi Eszék légikikötőjében. A Dronamics a tervek szerint pilóta nélküli repülők alkalmazásával forradalmasítaná a légi...
Megérkezett Szerbiába a koronavírus elleni orosz védőoltás. Az első szállítmány 2.400 adagot tartalmaz. Mirsad Đerlek szerb egészségügyi államtitkár elmondta, hogy Szerbia az egyetlen ország Európában, de...
A méhméreg a ránctalanító krémek legfontosabb összetevője, és az ezen alapuló készítmények az igazán hatékonyak a piacon. Ráadásul gyógyításra is használják, a legfrissebb ausztrál kutatások szerint...
A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, amelyek szerint a Dél- Olaszországban élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton szereznek be vakcinát Kínából. Valami...
A szerbiai válságstáb egyik tagja megerősítette, hogy a kínai vakcina is hamarosan elérhető lesz Szerbiába, de figyelemmel kísérik a Szputnyik V körüli fejleményeket is. Szerinte elképzelhető,...