Joe Biden beiktatását követően jelentős változások várhatók az Egyesült Államok balkáni politikájában, mindenek előtt a csatlakozásból eddig kimaradt országok esetében. Ennek első jelei máris láthatók, amelyek...
A belgrádi Kurir újévi interjút készített a szerb elnökkel, amelyben Aleksandar Vučić felfedte, hogy mi lappang a színfalak mögött. A Kurir Aleksandar Vučićot „emberarcú elnökként” igyekezett...
A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, amelyek szerint a Dél- Olaszországban élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton szereznek be vakcinát Kínából. Valami...
Gerd Müller, a német szövetségi kormány fejlesztési minisztere a Passauer Neue Pressenek adott interjúban kijelentette, hogy három hónappal a Moria táborban történt szeptemberi tűzvész után a...
Ahogy azt a kulturális sajtó egy része Pesten is hírül adta, egyebek mellett megjelent a Szépírók Társaságának online közlönyében, Tolnai Ottó kapta a helyileg a szerbiai...
Korábban már írtunk arról, hogy a labdarúgással kapcsolatos infrastruktúra Horvátországban többnyire katasztrofális állapotban van. A „düledező stadionok országában” mégis akad egy kivétel, mégpedig Eszéken, ahol magyar...
Görögországban az egész nyarat bearanyozta, hogy a világon nekik sikerült a legjobban talpra állítani a turizmust, miközben a többi EU-s országhoz képest aránylag alacsonyan tudták tartani...
Zoran Milanović horvát államfő a választások előtt azt ígérte, hogy „karakteres elnök” lesz. Eddig azonban csak egyetlen karakterét sikerült felvillantania, Milanović ugyanis jóformán csak az odamondogatás...
Szerbiában körülbelül tíz nap múlva kezdődhet meg a leginkább veszélyetetett csoportok vakcinációja, miután a Pfizer és a BioNTech átadta az engedélyezéshez szükséges dokumentációt, a hétvégéig pedig...
Bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a középkorban Mate Rimacot szentté avatták volna, vagy máglyahalálra ítélik, arról azonban teljes mértékben meg vagyok győződve, hogy a...
Ahogy azt valóságos bábeli toronyként – sok nyelven hát – a sajtó a minap a világ négy égtája felé kürtölte: életének hetvennyolcadik évében zágrábi otthonában elhunyt...
Meliza Haradinaj- Stublla koszovói és Gent Cakaj albán külügyminiszter közös nyilatkozatot adott ki, amelyben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a szerb hatóságok szerintük szándékosan törlik a...
Kicsivel több mint egy hónapja működik Újvidéken Magyarország tiszteletbeli konzulátusa. A vajdasági székvárosban először nyílt magyar képviselet: Zavarkó Árpád ügyvédet október 9-én iktatták be a tisztségre....
A BALK információi szerint nagyon sok a migráns a magyar határ túloldalán lévő észak-bánáti településeken. Vannak közöttük nyugodtabbak, és izgágábbak is, de a közös bennük, hogy...
Vjosa Osmani, Koszovó megbízott elnöke szerint fel kell függeszteni a párbeszédet Szerbiával, miután a koszovói ügyészség vádat emelt a háborús bűncselekményekkel gyanúsított politikusok ellen, akik korábban...
Zombort és Horgost követően a lakosság a horvát határ közelében lévő Šidben is lázadozik a migránsok jelenléte miatt. A városban három befogadó központ is van, de...
A címben említett három kérdést taglalta behatóbban a belgrádi Prva televíziónak (Prva Srpska Televizija, Első Szerb Televízió) adott interjújában a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint...
A minapi PesText irodalmi fesztivál stúdióban felvett, majd digitálisan, magyar feliratozással közvetített beszélgetései között ott volt az az interjú is Svetislav Basara íróval, amelyet e sorok...
A második jelölését kapta Donald Trump a 2021-es Nobel-békedíjra pénteken, ezúttal egy svéd politikustól, aki az amerikai elnököt a segédletével létrejött szerb-koszovói gazdasági megállapodásért javasolja kitüntetni....