A cikk meghallgatása

Ahogy azt a kulturális sajtó egy része Pesten is hírül adta, egyebek mellett megjelent a Szépírók Társaságának online közlönyében, Tolnai Ottó kapta a helyileg a szerbiai Versechez és alapítóként Petru Krdu író, irodalmár, irodalomszervező nevéhez fűződő Európai Költészeti Díjat. Az elismerést minden második évben ítéli oda a zsűri, amelynek kis csapatát ezúttal Lidija Dimkovska, Saša Radojčić és Mihajlo Pantić alkotta. Utóbbi az elbírálók elnöki székéből irányította a döntési folyamatot, amelynek értelmében tehát – kissé részletesebben kibontva: – az idei díjazott Tolnai Ottó költő, prózaíró, esszéista, drámaíró, műfordító, nem utolsósorban szerkesztő. Hozzáfűzendő itt, hogy redaktori tevékenysége Tolnainak elsősorban az egykori Új Symposion avantgárd folyóirathoz fűződik, illetve az Újvidéki Rádió Szempont c. műsorához.

A Bánáti Helikon grémiumának értékelése szerint tematikai és formai sokszínűségével, nyelvi leleményességével, a modern idők emberi létének szinte minden rétegébe való költői betekintésével, annak varázslatos mélységeivel Tolnai Ottó a közép-európai kultúrában szinte soha nem látott életművet hozott létre. Mindezt magyarul, persze, de részben szerbül is. – Aláhúzandó mindenképp, hogy Ottót nem annyira ez, a szerbül való alkotás, mint a gyakori szerbhorvátra való fordítás tette egykor ismertté Jugoszlávia egész térségében, különösképp az Adriai-tengerhez való kötődése. Nem elhanyagolhatóan az, hogy írásaiban az egész ország kulturális termésével foglalkozott, ezen belül különösképp a képzőművészettel. – Ezzel itt mi bővítettük ki kissé a szűkszavú hírt, amely hír azzal zárul, hogy a román és szerb nyelven egyaránt író Petru Krdúhoz hasonlóan Tolnai alkotásai nagy ívű, szilárd alapokon nyugvó hidat képeznek a kultúrák között.

Nos, akinek Tolnai Ottót itt külön be kell mutatni, az rántsa magára a könyvespolcot (upsz, bocsánat!), ellenben Petru Krdu neve aligha cseng ismerősen. Mindenesetre magyarországi magyar fülben nem, ezért érdemes róla pár szót szólni. Szerb részről úgy tudni, hogy Petru Krdu román kisebbségből származó, dél-bánáti születésű (Barice, 1952) szerb író, költő, aki újságírással is foglalkozott, és aki ugyan a bukaresti bölcsészkaron szerzett diplomát, azonban életének java részét Versecen töltötte. Fő műveit, közöttük Az ibolyaszín tintát is ott írta, közben folyóiratot alapított, így született az Európa-díj. Irodalmi eseményeket szervezett, s olyan román származású, külföldön élő híres gondolkodókkal állt kapcsolatban, mint Mircea Eliade vagy Emil Cioran. Petru Krdu 2011-ben hunyt el váratlanul. Széles érdeklődési köre nem egy ponton összeért Tolnaiéval, kiváltképp a képzőművészet terén, s úgy tudni, egyébként is jól ismerték egymást. Persze, utóbbi nem annyira lényeges kérdés itt és most.

https://www.youtube.com/watch?v=OGHU5RQ– Cs

Ennyit az Európai Költészeti Díjról, alapítójáról, nem utolsósorban Versecről. Tolnai Ottóról azért természetesen szólunk majd még máskor is. Krdúval kapcsolatban viszont jut eszembe szubjektíve egy helyzet. Rejtői nyelvvel fogalmazva: négyen társalogtunk egy asztalnál anno az újvidéki Polja folyóirat szerkesztőségében (az Új Symposion szomszédságában): Petru Krdu, Sziveri János, Szerénységem, nem utolsósorban egy üveg Vinjak. Krdu születésnapja volt, áthívott bennünket egy koccintásra. Amíg a többiek érkezésére vártunk, Mircea Eliadéról kezdett mesélni, akit éppen próbált fordítani, s interjút is akart vele készíteni. Kendőzetlenül beszélt Eliade múltjának egy-két sötét foltjáról. Kérdezte, tudjuk-e mi Jancsival, hogy a világhírű, azt hiszem, akkor még élő román író-filozófus a harmincas években szoros kapcsolatban állt az antiszemita, alapjában véve súlyosan magyarellenes Vasgárdával? Méghozzá annak egyik legvadabb leágazásával, a Mihály Arkangyal Légióval.

Sziverivel csak ingattuk a fejünket, mert nem tudtuk. A Vasgárdáról ugyan hallottunk, azonban arról nem, hogy Eliadénak bármi köze lett volna hozzája, s fogalmunk sem volt, mi fán terem ez az arkangyali légió. Valami nyilasféléknek tűntek természetesen nem sportalapon. (Rossz vicc, persze,…) Miközben újratöltött, Petru elmesélte, hogy a gárdát francia intézkedésre betiltották Romániában, azonban később újjászületett a Harmadik Birodalom hatására. Végül az egyetlen politikai csoportosulás maradt az országban, és reája támaszkodva jöhetett létre Antonescu diktatúrája. Az a diktatúra, amelynek szolgálatában Mircea diplomáciai szolgálatot teljesített Londonban, később Lisszabonban. Valami elképesztő bravúrral a háború után Eliade a Sorbonne-on kötött ki, ott tanított. Ügyes ember létére még azt is elérte, hogy ő vezesse Párizsban a Román Kulturális Központot. Aztán némi indiai kitérővel (ha, ha, ha…) Amerikába hajózott, ahol Chicagóban vállalt katedrát.

– Érdekes – mondta Krdu –, hogy közben senki sem feszegette a múltját. – Illetve ez hogy nem jelentett akadályt?

Ezen egy kicsit elmerengett Petru Krdu, majd ismét emelte a poharát. Mondván, hogy pont ez az, amit ő meg szeretne kérdezni Mircea Eliádétól. Végezetül hozzátette még, hogy látja, mi erről nem sokat tudunk. Viszont szerinte Tolnai Ottó ismeri ezeket a dolgokat is. – Mert Tolnai mindent tud – fűzte hozzá nevetve.

Ma is emlékeszem Petru széles mosolyára, csibész tekintetére. Többé soha nem váltottunk szót. Így kapásból meg nem tudnám mondani, hogy az az interjú elkészült-e valaha is. (?) Fogalmam sincs. Nu am nici o idee.