Olvasási idő: 7 perc

A 27 évvel ezelőtt történt horvátországi Vihar évfordulójára emlékezett a szerb állami és egyházi vezetés Újvidéken a “Mária neve” katolikus templom előtti téren, ahol több tízezer ember gyűlt össze. Aleksandar Vučić szerb elnök a téren mondott “ütős” beszédében úgy fogalmazott, hogy kötelességük a tanúságtétel a több éves hallgatás után. A “meg nem nevezett ellenséggel, illetve ellenségekkel” vívott harcról szóló beszéd önmagában egy “érzelmi libikóka” volt, amely inkább éberségre, és nem megnyugvásra késztetheti a szerbeket.

Viharos idők

Újvidéknek klasszikus értelemben van főtere, miután a kommunisták és egyéb “építészek” csak részben rombolták le a városmagot.

Ennek köszönhetően az újvidéki főtéren és a közeli sétálóutcákban több tízezer ember gyűlt össze azon a nagygyűlésen, amelyet a horvátországi “Vihar” áldozataira emlékezve rendeztek a csütörtök esti órákban.

– jelentette ki a szerb elnök, aki ezzel az előző kormányokat bírálta, mert megfeledkeztek arról a “pogromról”, amelyet súlyos bűncselekménynek és “a második világháború óta elkövetett legnagyobb etnikai tisztogatásnak” nevezett. (Ilyenkor ünneprontás lenne a szerbek által végrehajtott – főleg boszniai – etnikai tisztogatásokról beszélni.)

E sorok írója is ott volt, amikor a horvátországi szerbek megfáradt menete megérkezett a račai hídhoz, amely a háborús időkben nem csak a szerb exodus, hanem a csempészet szimbólumává is vált, aminek persze, semmi köze a szerb elnök által 250 ezresre tett menekültsereg szenvedéséhez.

A szerb elnök szerint hallgatásukkal a szerbek magunk is követ dobtak a szerb történelem “legszomorúbb oszlopára”.

– mondta az összegyűlt tömeg előtt a szerb államfő.

A fenti mondatokat azonban legkevésbé a szerb elnök szájából kellene hallanunk, aki maga is részt vett a horvátok elleni uszításban, amiről 1995 márciusában mondott glinai beszéde is tanúskodik, ez a beszéd mindössze négy-öt hónappal a Vihar hadművelet előtt hangzott el.

Vučić akkor azokat a horvátországi szerbeket üdvözölte, akik megfogalmazása szerint “elsőként keltek fel” az usztasa hatalom ellen, ami előtt Vučić a Szerb Radikális Párt “ifjú titánjaként” borult le.

– mondta Vučić, aki szerint erre a horvátok “perfidebb eszközökkel tesznek majd kísérletet a nyugati hatalmak és az őket szolgáló belgrádi vezetés segítségével”, amivel itt Slobodan Miloševićre és annak “szerencsétlen nejére”, Mirjana Markovićra utalt. Ezt a gondolatmenetet itt nem elemeznénk, mert messze vinne bennünket az újvidéki nagygyűléstől.

Ezt a látszólagos kitérőt azért tettük, mert ennek fényében érdemes megvizsgálni Vučić újvidéki felszólalását, amelyben azoknak a sorsa felett siránkozott, akiket 27 évvel ezelőtt még magasztalt, mert szembe szálltak az “usztasa hatalommal”, és akiket arról győzködött, hogy az említett hatalom soha többé nem tér vissza fegyverrel az ő területükre.

Tévedett, de ennek a “politikai tévedésnek” az árát nem ő fizette meg, hanem az a sok ártatlan, aki hitt a belgrádi politikának, és a belgrádi politikusoknak, többek között Vučićnak is.

Tehát 27 évvel ezelőtt Aleksandar Vučić egyike volt azoknak, akik a horvátországi (krajinai) szerbek exodusát “generálta”, amire persze, már kevesen emlékeznek, vagy kevesen mernek emlékezni, mert viharos időket élünk.

Persze, ez nem menti fel a horvátokat azok alól a bűncselekmények alól, amelyet a Vihar hadművelet során és után elkövettek.

Sajátos szóhasználat

Itt akár pontot is tehetnénk a történet végére, csak hogy a történetnek nincs vége, hanem csak most kezdődik, mert a szerb elnök fejében a “projekciók” (pszichológiai vetítések) nem változtak meg 27 év alatt sem.

– mondta a szerb elnök, igaz, a “rév és a vám” helyett a sokkal plasztikusabb “most” és “ćuprija” szavakat használta, aminek nincs jó magyar fordítása, mert a két szó egyformán hidat jelent, csak az egyiket az egyik nép használja, a másikat pedig a másik, ezért a szerb változatnak másodlagos jelentése, érzelmi töltése is van, így ebben az esetben nem csak révről és vámról van szó.

A szerb elnök ilyen előkészítés után tért rá arra, hogy néhány nappal ezelőtt az utóbbi tíz év legnehezebb időszakát élte át, mert a szakadék széléig kergették, a sarokba szorították.

– mondta a szerb államfő, aki nagy elragadtatásában még el is érzékenyült.

Bújtatott alany

Ami most Szerbiában történik, azok nem a 2020-as évek, hanem az 1990-es évek. Erre utal, ami a médiában zajlik, ahogy a Pink televízió kezdi betölteni azt a szerepet, amelyet annak idején a szerb állami televízió játszott, de erre utal az egyre több hasonlóságot mutató szóhasználat is.

Ismét egy “megalázott és sarokba szorított” nép (lehet szakadék is, teljesen mindegy) kel fel, a hangsúly a szenvedő, eltiport népen van, amely fellázad a meg nem nevezett nagyok ellen, mert már olyan tarthatatlan a helyzete. A szerb elnök egyre gyakrabban használja a “bújtatott alanyt”, amikor nem mondja ki, hogy ki is fenyegeti valójában a szerbeket.

A néhány nappal történt eseményekre vonatkozó utalás érthető szerb vagy magyar nyelvre fordítva azt jelenti: bizony ott tartottak, hogy nekimennek az albánoknak.

– mondta Vučić, aki a kérdésbe itt keverte bele az ukrajnai fejleményeket az említett bújtatott alanytól nem eltávolodva.

Tuđmanról feljebb már szó volt, a másik itt említett személy Mile Budak, aki a második világháborúban az usztasa hatalom fő ideológusa volt, tehát ez az egyébként sem ártatlannak tűnő mondat “nyílt usztasázásnak” tekinthető, amit az ottani emberek értenek.

– tette hozzá a szerb elnök, de ezúttal sem nem derült ki, hogy a horvátoknak, az albánoknak, vagy éppenséggel az egész világnak üzent-e.

– jelentette ki Vučić ismételten csak a bújtatott alanynak üzenve.

– üzente a szerb elnök a meg nem nevezett ellenségnek, akinek szerinte azt is tudnia kell, hogy Szerbia ezentúl nem hajt fejet a fölött, amit a népével elkövettek/elkövetnek.

– mondta a szerb elnök, aki azt is az “akárki” képébe vágta, hogy az ország politikája a béke, a béke és csakis a béke marad, szinte minden áron, és készek ezért könyörögni, de akár letérdelni is.

– jelentette ki Vučić, aki szerint soha nem fogják megengedni senkinek sem, hogy verje a szerbeket. Nem téved az, aki úgy emlékszik, hogy a kilencvenes években már hallott valami hasonlót.

A szerb elnök a beszéd végén arra kérte a meg nem nevezett alanyokat – mert többen is vannak -, engedjék meg a szerbeknek, hogy emlékezzenek, és ezért cserébe sem beismerést, sem megbékélést nem várnak el.

Kicsit hosszúra nyúlt ez az ismertető, de szükségesnek éreztem megmutatni, hogy a szerb elnök milyen érzelmi libikókát játszott a hallgatóságával az újvidéki főtéren, és a televíziós közvetítés által az egész országban.

Ne téveszen meg senkit a békére történő folyamatos hivatkozás, mert valami hasonlónak voltunk szemtanúi a kilencvenes években is, és ezek után mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát.

Slusszpoénnak már csak annyi, hogy Vučić szerint Horvátország a 27 évvel ezelőtti “etnikai tisztogatással” megfosztotta önmagát egy újabb Nikola Teslától vagy egy újabb Milutin Milankovićtól (horvátországi szerb származású csillagász).

A megemlékezésen felszólalt Porfirije pátriárka és Milorad Dodik boszniai szerb vezető is, de az ezúttal teljesen mindegy, hogy ők mit mondtak.

Olvasási idő: 2 perc

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke a Pink TV reggeli műsorában tartott politikai fejtágításon elemezte a világban uralkodó helyzetet, és ennek során kitért Magyarországra és a vajdasági magyarokra is. A szerb szélsőjobboldali vezető “korrekt, progresszív politikai pártnak” nevezte a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely korábban ugyan az árulókkal szövetkezett, mára azonban már megjavult.

Šešelj: A VMSZ korrekt párt

Vojislav Šešelj megjegyezte, hogy konfliktus alakult ki Magyarország és Ukrajna között, amiért a felelősséget Ukrajnára hárította.

– mondta a szerb csetnikvajda, aki egy közbevetett kérdésre elemezni kezdte a szerb-magyar jószomszédi kapcsolatok történelmi előzményeit Hunyadi Jánosig visszamenőleg.

– jelentettem ki Šešelj, aki szerint mára már bekövetkezett a fordulat.

– mondta a szerb csetnikvajda, aki szerint a szerb radikálisok akkor is jó viszony ápoltak Magyarország belgrádi nagykövetségével, amikor összetűzésbe keveredtek a Milošević-rezsimmel. Šešelj úgy fogalmazott, hogy “azokra az időkre vezethető vissza Aleksandar Vučić vonzódása Magyarországhoz”.

Vučić a kilencvenes években a Szerb Radikális Párt egyik vezető személyisége volt, a pártot már akkor is Vojislav Šešelj irányította.

A szerb radikálisok jelenleg ugyan ellenzékben vannak a szerb parlamentben, ám ennek ellenére nemigen, sőt szinte egyáltalán nem bírálják Aleksandar Vučićot, aki 2008-ban hagyta el a pártot.

Vučić vonzódása a magyarok iránt

– jegyezte meg Šešelj, aki nem csak a VMSZ-t dicsérte, hanem a magyarságot is.

– tette hozzá még a szerb csetnikvajda, aki itt tért ki arra, hogy a “nagy magyar hadvezér és hős”, Hunyadi János valamikor régen Koszovóban legyőzte a törököt, valójában ugyan elveszítette a második rigómezei csatát, de az idő és a barátság mindent megszépít. Šešelj végül úgy fogalmazott, hogy Hunyadi János ugyan magyar volt, de nevét a szerb népköltészet is megőrizte.

Olvasási idő: 4 perc

 
Nem mindenki hiszi el, hogy Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić a lelke mélyén is szakított nem is nacionalista, hanem inkább soviniszta múltjával, s a ma magát EU-pártinak mondó politikus néhány nyilatkozata és tette is erősíti ezt a gyanút. A szerb elnök a múltban “elkövetett hibákért” nem bűnhődött meg, ennek okán hihető-e, hogy valóban megváltozott?

Hideg és meleg

– mondta egy 2016-os interjúban Aleksandar Vučić akkori szerb miniszterelnök, aki a délszláv válság háborús időszakában radikális párti barátaival együtt csak úgy ontotta magából a horvát-, a bosnyák-, albán- és magyarellenes nyilatkozatokat.

A bosnyákok sosem felejtik el megemlíteni azokat a szavakat, amelyeket Vučić “ifjonti és hazafias” hevében ejtett ki a belgrádi parlamentben 1995. július 20-án, vagyis mindössze néhány nappal a srebrenicai mészárlást követően, a katonai beavatkozásra készülő nemzetközi közösség elrettentetése céljából:

A ma már államfőként tevékenykedő politikus 2015-ben egy gesztussal is igyekezett megmutatni, hogy megváltozott. Elment az 1995 júliusi srebrenicai vérengzés huszadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre, ám próbálkozása balul ütött ki: a bosnyákokból álló tömegből többen rátámadtak, és a köveket hajigálók egyike úgy arcon találta, hogy a szemüvege is eltört.

Selmo Cikotić bosznia-hercegovinai biztonsági miniszter éppen a napokban találkozott Aleksandar Vulin szerbiai belügyminiszterrel (szintén őskövület a kilencvenes évekből hasonlóan sötét múlttal), aki megkérdezte tőle, hogy 2015-ben ki akarta megölni a Srebrenicába látogató szerb elnököt?

Cikotić egy hosszú körmondat végén úgy fogalmazott, hogy az “ügy még nyitott (aktív)”, és hogy a bosznia-hercegovinai ügyészség hatáskörébe tartozik, de ezzel nem válaszolt a kérdésben elhangzott feltételezésre, vagyis az eddig rendelkezésünkre álló információink szerint nem cáfolta a gyilkossági meggyanúsítást.

Vučić az ellene intézett 2015-ös támadást követően elmenekült a kelet-boszniai városból, ahol 1995-ben a Belgrád és a szerb nacionalisták támogatását élvező boszniai szerb hadsereg katonái nyolcezer bosnyák férfit, illetve fiút öltek meg, ám négy hónappal később visszatért, és megkoszorúzta az áldozatok emlékművét.

A múlttal való szakításra utaló gesztusok hitelességét azonban megkérdőjelezi számos „apróság”. Például az, hogy Vučić ugyan elismerte, hogy „szörnyű bűncselekmény” történt Srebrenicában, ám kitartóan cáfolja, hogy a Ratko Mladić boszniai szerb főparancsnok nevéhez kötött vérengzés népirtás lett volna.

A népirtás tagadása pedig akadályozza, hogy a külvilág által genocídiumnak tartott tömeggyilkosság – ahogy a többi, szerbek által elkövetett háborús bűncselekmény – ügyében Szerbia szembe nézzen közelmúltjával.

A szembenézést egyébként az is nehezíti, hogy a többi volt jugoszláv tagköztársaság sem siet elszámolni a polgárai által elkövetett bűncselekményekkel.

A szembenézés nehézségei

Az is figyelemre méltó, hogy Vučić a legsötétebb időkben – még Slobodan Milošević szerb, majd jugoszláv államfő idején – a tájékoztatási miniszteri posztot töltötte be. Az ő miniszterkedése idején tették el láb alól Belgrádban a leghíresebb szerb oknyomozó újságírót, Slvako Ćuruviját.

Ćuruvija meggyilkolásával kapcsolatban Vučić 2013-ban úgy nyilatkozott, hogy az újságírót “az állam ölte meg”, de ő nem vett részt benne, és nem is tudott róla semmit. Pedig tájékoztatási miniszter volt, és súlyos pénzbüntetéseket rótt ki azokra a lapokra, amelyek nem a rezsim szájíze szerint írtak.

Érdekes, hogy Vučić egykori főnökét, Slobodan Miloševićet is mentegeti.

A legegyértelműbb magasztalás 2018 szeptemberében hangzott el, amikor Vučić ellátogatott a 2008-ban függetlenné vált Koszovó északi, többségében szerbek lakta részébe.

– mondta „jó szándékot” feltételzeve arról az emberről, akinek tevékenységét követően évekre lángba borult a Balkán. – vélekedett a beszédről Filip David, szerb író, Szerbia egyik első háborúellenes mozgalmának alapítója.

Testvéri vita

Srebrenica miatt egyébként újabb front nyilt Szerbia és Montenegró között.

Vučić gyakorlatilag árulással vádolta Montenegrót azért, mert a kis köztársaság parlamentje elfogadta a srebrenicai vérontást népirtásként meghatározó határozatot és büntetendővé tette a genocídium tagadását.

– mondta Vučić, azt sugallva, hogy a népirtás tagadása nem feltétlenül szükséges a szerbség önbecsülésének a fenntartásához, s hozzátette:

Boszniai zűrök

A Srebrenicával kapcsolatos szerb hajthatatlanság – és az, hogy Vučić sem hajlandó engedni – Boszniában is súlyos következményekkel jár.

A boszniai két entitás egyike, a Szerb Köztársaság – amelynek függetlenségi álmokat dédelgető vezetői egyébként is nagyon szeretnek megsértődni – a jövőben bojkottálni fog minden jelentős föderációs szervet, miután a nemzetközi közösség távozófélben lévő főképviselője, az osztrák Valentin Inzko büntetendő cselekménynek minősítette a genocídium nyilvános tagadását.

A bojkott a háromfős boszniai elnökségre, a föderációs parlamentre és a kormányra vonatkozik, és ezzel a szerbek gyakorlatilag megbénították a volt jugoszláv tagköztársaság működését.

Milorad Dodik, a bojkott alá került elnökség soros elnöke odáig ment, hogy közölte: “a népirtásról hozott döntés a föderatív állam széthullását okozhatja”.

A helyzetet bonyolítja, hogy a 12 évig hivatalban volt Inzko utódját, a német Christian Schmidtet nem fogadják el a szerbek.

– mondta Dodik, míg egy másik szerb politikus, Mirko Šarović kijelentette, a szerbek egyetlen főképviselői döntést sem fogadnak el a jövőben.
– tette hozzá a boszniai szerb politikus, aki volt boszniai elnökségi tag, és a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is.