Koszovó
BALKÁNI ABSZURD, SOKADIK FEJEZET: Nobel-békedíjra jelölték Trumpot, valamint a szerb és a koszovói kormányzatot
A második jelölését kapta Donald Trump a 2021-es Nobel-békedíjra pénteken, ezúttal egy svéd politikustól, aki az amerikai elnököt a segédletével létrejött szerb-koszovói gazdasági megállapodásért javasolja kitüntetni. Magnus Jacobsson svéd kereszténydemokrata parlamenti képviselő Trump és az amerikai kormány mellett a szerb és a koszovói kormányzatot is Nobel-békedíjra jelölte. Úgy fogalmazott: “a béke és a gazdasági fejlődés érdekében végzett közös munkájukért”.
Mindkét jelölés Izraelhez (is) kötődik
Trump szeptember 4-én, a Fehér Házban jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök és Avdullah Hoti koszovói kormányfő jelenlétében, hogy Belgrád és Pristina megállapodott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében.
Az amerikai elnök történelmi jelentőségűnek minősítette az elvi megállapodást, hangsúlyozva, hogy a gazdasági együttműködés “összehozhatja az embereket”, s megnyithatja az utat a politikai rendezés előtt is.
Magnus Jacobsson pénteken a Twitteren hasonló értelmű bejegyzést tett közzé.
A svéd politikus bejegyzésében azt írta, hogy “a kereskedelem és a kommunikáció a béke fontos építőköve”.
I have nominated the US Gov. and the governments of Kosovo and Serbia for the Nobel Peace Prize for their joint work for peace and economic development, through the cooperation agreement signed in the White House. Trade and communications are important building blocks for peace. pic.twitter.com/XuhkLbHZAV
— Magnus Jacobsson (@magnusjacobsson) September 11, 2020
A héten ez volt a második alkalom, hogy Trumpot Nobel-békedíjra jelölték.
Az Ábrahám-egyezmény
Szerdán Christian Tybring- Gjedde, a norvég jobboldali Haladás Párt parlamenti képviselője terjesztette elő jelölését az Ábrahám-egyezmény néven ismertté vált megállapodás tető alá hozásáért.
Ennek értelmében az Egyesült Arab Emírségek és Izrael felveszi egymással a teljes körű diplomáciai kapcsolatot.
A norvég politikus, aki a norvég delegáció tagja is a NATO parlamenti közgyűlésében, az amerikai Fox televíziónak adott interjújában Trumpnak a világban zajló elhúzódó konfliktusok megoldása érdekében tett lépéseit dicsérte, s kiemelte az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás történelmi jelentőségét.
– Szerintem (Trump) többet tett a nemzetek közötti megbékélésért, mint a Nobel-békedíj legtöbb díjazottja
– jelentette ki Tybring- Gjedde a Fox televízióban, hozzáfűzve, hogy az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama pár hónappal a beiktatása után kapott Nobel-békedíjat, pedig “semmit sem csinált”.
A Nobel-bizottsághoz intézett jelölési levelében Tybring- Gjedde leszögezte: a Trump-kormányzatnak kulcsszerepe volt az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai viszony létrejöttében.
– És mivel számítani lehet arra, hogy más közel-keleti országok is követik majd az Egyesült Arab Emírségek példáját, ez az egyezmény gyökeres változást hozhat, és a Közel- Keletet az együttműködés és a felvirágzás térségévé teszi majd
– írta a jelölést indokoló hivatalos levelében a norvég politikus, aki megemlítette az amerikai elnök kulcsfontosságúnak ítélt közvetítői szerepét az India és Pakisztán közötti kasmíri vitában, valamint az Észak- és Dél- Korea közötti konfliktusban is.
Trump pénteken délután a Twitteren jelentette be, hogy az Ábrahám-egyezményhez csatlakozik Bahrein is, amely szintén felveszi a teljes körű diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal.
Szerbia
VUČIĆ: A koszovói szerbek fellázadtak Kurti terrorja ellen
A szerb elnök vasárnap esti sajtótájékoztatója alkalmával úgy fogalmazott, hogy a koszovói szerbek fellázadtak Kurti terrorja ellen, majd megjegyezte, hogy a történtekért kizárólag Albin Kurti koszovói miniszterelnök felelős, aki mindenáron bele akarja rángatni Szerbiát egy háborúba a NATO szemben, bár szerinte némi felelősség terheli azokat a külföldi erőket is, amelyek őt segítik. Aleksandar Vučić a Banjskában történteket arra használta fel, hogy ismételten felszólítsa a nemzetközi közösséget a Szerb Községek Közösségének (Zajednica Srpskih Opština, ZSO) létrehozására.
Koszovói szerbek voltak
Aleksandar Vučić szerb elnök úgy fogalmazott, hogy a Banjska melletti lázadásban résztvevő szerbek ellen brutális támadás indult, és ezért felmerült a kérdés, hogy a probléma megoldásába miért nem vonták be a KFOR-t, mert az szerinte kevesebb áldozattal járt volna, ami később úgy fogalmazódott meg, hogy hol volt a KFOR most, és hol volt korábban, például a barikádok eltávolításakor.
Vučić megjegyezte, hogy a rendelkezésére álló megerősített adatok szerint az akcióban megölt szerbek Koszovóból származnak, és szinte biztos, hogy közülük kettőt mesterlövész lőtt ki, vagyis a meggyilkolásukra nem volt feltétlenül szükség.
A rendelkezésre álló adatok szerint két szerb súlyosan megsebesült, és nem zárta ki, hogy van egy negyedik halálos áldozat is, egy ember ugyanis nem biztos, hogy életben marad, mert nem akartak neki segíteni.
Belgrádban állítólag rendelkeznek egy hangfelvétellel, amelyen az albán rendőrök nevetgélnek, miközben egyikük azt mondja, hogy hagyják meghalni a megsebesült szerb férfit, mert semmi okuk nincs arra, hogy segítsenek rajta.
Vučić szerint Albin Kurti az egyetlen, aki okolható azért, ami ma Koszovóban történik, és sajnálja, hogy a szerbek egy része felült a provokációknak. A szerb elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy a nemzetközi közösségnek azt a részét is felelősség terheli, aki segít Kurtinak.
A szerb elnök mentegette a szerb egyházat is, amely szerinte semmilyen formában nem volt érintett, és a fegyveresek csak azért mentek oda, mert két sebesültjük is volt.
A spin-forradalom
Vučić arról is beszélt, hogy délelőtt beindult a spin-forradalom, mert egyesek, akik bevérezték a kezüket az 1999-es bombázások során, egyszer csak arra gondoltak, hogy ismét meg kellene vádolni, és megint bombázni kellene Szerbiát.
A szerb elnök ezzel kapcsolatban konkrét neveket nem említett, de mivel ezt az utóbbi időben gyakran felemlegeti, láthatóan nem felejtette el az akkor történteket.
Kapcsolódó cikk
LÁZADÁS: A szerb elnök lemondta minden külföldi útját, egész éjszaka a koszovói szerbekkel tárgyalt
A szerb elnök itt hívta fel a figyelmet azokra a hamisnak bizonyult hírekre, amelyek szerint Koszovóban életét vesztette Pavle Bihali, a Levijatan csoport vezetője, szerinte ugyanis koszovói részről ezáltal szerették volna összefüggésbe hozni Szerbiát a koszovói eseményekkel.
A szerb elnök szerint az az információ is hamisnak bizonyult, hogy Koszovóban meghalt Radomir Počuča, aki a szélsőséges Eskütartók, azaz a Zavetnici tagja, akit a kelet-ukrajnai harcokban való közreműködéséért Szerbiában már elítéltek.
Azt is szemenszedett hazugságnak nevezte, hogy a harcokban részt vettek az Obraz mozgalom tagjai, ez egy szélsőjobboldali csoport, amelyet 2012-ben betiltottak, de más néven ma is létezik, a vezetőjük, Mladen Obradović maga is cáfolta a hírt.
A pristinai-tiranai Albanian Post arról számolt be, hogy a harcokban részt vettek az orosz Wagner Csoport és a szintén orosz titkos zsoldoshadsereg, a Szpecnaz tagjai, amit a szerb elnök szintén hazugságnak nevezett.
Vučić mindezt összefoglalva úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem az volt a fontos, hogy miként hazudnak, csak az volt a fontos, hogy az albán rendőr meggyilkolásáért a felelősséget Belgrádra hárítsák, miközben ők rendelkeznek a világ összes jogosítványával ahhoz, hogy a Koszovó északi részén élőket zaklassák.
A szerb elnök szerint különösen a szerb egyházat támadták Alicia Kearns brit külügyi bizottsági elnök szellemében. A brit politikus nemrégiben azt állította, hogy Szerbia mentőautókkal csempészi be a fegyvereket Koszovóba, ahol a szerb ortodox egyház raktározza azokat, amivel kapcsolatban Vučić megítélése szerint mindenki hazudik.
A banjskai szerb kolostor (Forrás: X-platform)
A szerb elnök arról is beszélt, hogy 2022 novembere – vagyis a szerb rendőrök kilépése óta – 62 alkalommal használták a koszovói rendőrséget a szerbek ellen, 56 etnikai indíttatású támadás volt velük szemben.
A nap folyamán egyébként ülésezett a szerbiai Nemzetbiztonsági Tanács, a testület Vučić szerint részletes és alapos döntéseket dolgoz ki, amelyeket a következő napokban hoznak nyilvánosságra.
A szerb elnök a következő mondatát a nemzetközi közösséghez intézte, amelyet ismételten felszólított a Szerb Községek Közösségének megalakítására, és követelte, hogy az északi területeken szerb rendőrök legyenek, ami körülbelül így is volt tavaly novemberig, amíg nem vetették le az egyenruhát.
Királyi többesben a szerb elnök egyúttal békére és visszafogottságra szólította fel a koszovói szerb népet, és arra kérte őket, hogy a higgyenek az államnak, bár azt nem mondta, hogy melyiknek, bár ez ebben az esetben szinte magától értetődik.
A szerb elnök üzent a koszovói albánoknak és azoknak is, akik nyomást gyakorolnak Belgrádra: velük az tudatta, hogy szerb részről soha nem ismerik el Koszovó függetlenségét, még akkor sem, ha az összes szerbet leölik, és a vasárnap történt események ebben nem csak őt, hanem az egész szerb népet megerősítették.
-
Koszovó17 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia4 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?