Az észak-bácskai és észak-bánáti települések lakói évek óta szenvednek a migrációtól. A jelenlegi „politikai konstelláció” miatt azonban semmi sem történik, miközben a migránsok egyre szemtelenebbek, már...
Bulgáriában január 1-jétől 6,5 százalékkal emelik a minimálbért, július 1-jétől pedig 5-10 százalékkal növelik a nyugdíjakat. A legmagasabb nyugdíj összege a jelenlegi 1200 leváról több mint...
A szeptember 13-án Új- Belgrádban történt robbantásos merénylet a szerb közvéleményt az 1990-es évek elejére emlékezteti. A fényes nappal végrehajtott maffiagyilkosság azokat az időket idézi, amikor...
Görögországban bűnszervezetté nyilvánították az Arany Hajnalt. Az Arany Hajnal 2012-ben még a harmadik legerősebb parlamenti párt volt Görögországban, amikor jelöltjei a 300 parlamenti helyből 21-et szereztek...
Lehet, hogy többen is értetlenül csóválták a fejüket a BALK horvátországi híradásán, hogy a rendőrség letartoztatott nyolc személyt Vukovár- Szerém megyében annak alapos gyanújával, hogy háborús...
Szerbia sok országtól szerez be fegyvereket. Ezek közé tartozik Franciaország, Németország, Oroszország és Kína, de feliratkozhat a listára Izrael és Törökország is. Aleksandar Vučić a napokban...
A horvát nemzeti hírügynökség (HINA) értesülései szerint a belügyminisztérium szervei letartoztattak több személyt Vukovár- Szerém megye területén annak alapos gyanújával, hogy háborús bűnöket követtek el, azaz...
A jelek szerint igaza lesz a Сега (szega = most) című bolgár napilapnak, amely már több mint két évvel ezelőtt azt állította egy összeállításának a címében,...
A horvát szábor (parlament) szeptember elején meghozta az új külföldiekről szóló törvényt, amely minden korlátozást megszüntetett a külföldiek foglalkoztatásával kapcsolatban, vagyis eltörölte az úgynevezett kvótákat. Ez...
Továbbra is a helyén van a Bojko Boriszov vezette jobbközép bolgár kormány, ahogyan Ivan Gesev főügyész is hivatalában maradt, jóllehet a lemondatásuk érdekében kibontakoztatott tiltakozássorozat 87....
Az eset tíz nappal ezelőtt történt, de a szerb sajtó csak mostanában számolt be róla. Szerbiában már nem csak a maffiózok veszik saját kezükbe a törvényt,...
Abraham Frimpong, a belgrádi Crvena Zvezda egykori védője számára lehetőség nyílt, hogy a Bajnokok Ligájában Lionel Messi és Cristiano Ronaldo ellen játsszon – írja a belgrádi...
Bihácsban és Velika Kladušában bezárják a Bira és a Miral befogadó központot. A bihácsi Birának a kiürítése a napokban kezdődött meg, a Velika Kladuša-i Miralt pedig...
Valamelyik régebbi győri Mediavawe fesztiválon, emlékszem, nagy sikerrel vetítették az egykori Jugoszlávia keretén belüli szerb filmgyártás régóta egyik fenegyerekének számító Želimir Žilnik Szerbiai útinaplóját. Az angolul:...
Gordana Jankulovszka volt macedón belügyminiszter már az idrizovói börtönben van, ahol megkezdte négyéves börtönbüntetésének a letöltését – adta hírül a Makfax szkopjei hírügynökség az ország belügyminisztériumára...
Újabb háború van kibontakozóban a hegyi-karabahi régióban, ahol heves összecsapások folynak az örmény és az azeri erők között. Az azerbajdzsáni média szerint az örmény hadsereg szerb...
A boszniai háború kezdetén, 1992-ben a szerbek nemcsak Szarajevót fogták ostromzár alá, hanem a többi között a kelet-boszniai Srebrenicát és Goraždet is. Steve Connors, egy...
Szeptember 25-e fekete betűkkel kerül be az ukrajnai és a szerbiai légierő történetébe. Délelőtt a szerb hadsereg MiG-21-es vadászgépe zuhant le, az esti órákban pedig egy...
Újabb orosz diplomatákat utasított ki Bulgária kémkedés vádjával. A szófiai külügyminisztérium bejelentése szerint ezúttal két orosz diplomatának kell 72 órán belül elhagynia az ország területét, mert...