A boszniai háború kezdetén, 1992-ben a szerbek nemcsak Szarajevót fogták ostromzár alá, hanem a többi között a kelet-boszniai Srebrenicát és Goraždet is. Steve Connors, egy fotós fülébe jutott, hogy Goraždeból egy hegyi ösvényen gyalogolva – a frontvonalon át – el lehetett gyalogolni egy Grebak nevű völgyig, amit már a boszniai katonák tartottak ellenőrzésük alatt. A két hely közötti távolság több mint 40 kilométer volt, 6-8 órás gyalogút. Néhány vakmerő goraždei éjjelente elzarándokolt Grebakig, a hátára kapott egy-egy liszteszsákot, majd visszabandukolt a körülzárt kisvárosba. Egy ideig így látták el élelemmel az ott élőket.

Negyven kilométer hóban-fagyban

Steve megosztotta a hírt néhány kollégájával, köztük John Burnsszel és a Sky News stábjával.

Eldöntöttük, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, és 1992 dermesztő telén a helyszínről tudósítunk a goraždei állapotokról.

A Sky News tízfős stábja kelt útra páncélozott, nehéz Land Roverral, sima terepjáróval és egy egészen közönséges furgonnal.

A rakomány a forgatáshoz szükséges felszerelésen kívül egy teljes vágóegység, és nagyméretű műholdas antenna volt, amivel a forgatott és montírozott anyagot el lehetett juttatni Londonba, továbbá természetesen műholdas telefon, ellátmány a többnapos, áldatlan kalandra, és töméntelen mennyiségű gázolaj nemcsak az autókhoz, hanem elsősorban az áramfejlesztők üzemeltetéséhez.

A terv az volt, hogy egy négytagú stáb a bejrúti tapasztalatokkal rendelkező, így haditudósítóként már veteránnak számító holland báró, Aernout Van Lynden riporterrel, Dave Hamilton- Green operatőrrel, Scott Drummond hangmérnökkel – a tapasztalt Zoran Kusovac kalauzolásával az éj leple alatt Grebakról elgyalogol Goraždeig, majd az ott forgatott anyagokat az onnan érkezőkkel eljuttatják grebaki táborunkig, ahol a forgatott anyagot montírozzuk, és műholdon továbbítjuk a Sky vezérlőjébe.

Nos, ők elindultak, mi pedig, akik Grebakon maradtunk, összeraktuk a felszerelést: a montírozót és a műholdas antennát. És ekkor beütött a krach. A műholdas antenna nem működött.

Tápkábel nélkül nem megy

Meghibásodásának a híre természetesen eljutott a goraždei stábig. Persze, elkeseredtek.

Bakonyi György és John Ondreasz, az antenna két mérnöke megállapította, hogy az úttalan utakon tönkrement az antenna egyedi tápkábele. Ezt kizárólag a gyártó tudta pótolni.

Felhívtam őket Chicagóban, és elmagyaráztam: mi történt, mire van szükségünk.

Készségesen kérdezték, mikorra kell az alkatrész?

Mondtam: tegnapra, hisz háborúból tudósítottunk.

– Meglesz – nyugtattak meg.

Mire ugyanazon a zötyögős és megannyi ellenőrzőponttal tarkított úton egyedül visszaértem a mindössze 280 kilométerre levő tengerparti rajthelyünkre, Splitbe, Chicagóban a méregdrága, alig két méteres kábelt legyártották, repülőre rakták, Londonban átvette a Sky egyik producere, és Splitbe érkezett repülőn temérdek tekercs wc-papírral együtt, amiből nem vittünk eleget Grebakra.

Repülőgépe előbb landolt Splitben, minthogy én odaértem volna.

A Nyugat beavatkozott

A kinccsel visszaautóztam Grebakra, és talán az előtt érkeztem meg, hogy Goraždeból befutott volna az első forgatott nyersanyag.

John Burns és Aernout szívbe markoló tudósításai – amelyeket Katrina Balmforth producer és Stuart McAlister vágó montírozott – beavatkozásra késztették a Nyugatot.

Néhány hónappal később a frankfurti Rhein- Main légitámaszpontról amerikai Herkules szállítógépek indultak, amelyek ládákba zárt élelmiszer- és gyógyszerküldeményt dobtak le ejtőernyővel a térségben.

Néhány láda porrá zúzódott, néhányat az ellenség kaparintott meg, néhány pedig célba ért.

Egy bizonyos Vujity Tvrtko halált megvető bátorsággal akkoriban a frankfurti reptér mellől tudósított a C-130-asok felszállásáról – golyóálló mellényben és sisakban –, a frontvonaltól nagyjából 1300 kilométerre. Emlékeim szerint a beszámolókért újságírói díjat kapott.

A grebaki történetnek nincs vége: a táborunkat őrző katonák egyikén, Nedzad Dozon megesett Katrina szíve, és vállalta, hogy kimenekíti, majd talpra állásig segít neki Londonban.

Nelenek – boszniai katonaként – természetesen eltávozási engedélye sem volt, hát még útlevele.

Ezeket egy horvát rendőr barátom, Vinko Lučić intézte el.

Ez a szöveg sosem született volna meg, ha a minap Stuart meggondolatlanul át nem küld nekem néhány fényképet. Rajta kívül pedig Katrina segített a történtek felidézésében.

Fotók: Stuart McAlister