Szerbiában a politika már régen nem intézményi rendszer, hanem stand-up comedy. A különbség csak annyi, hogy itt a közönség nem önként vesz jegyet az előadásra, hanem...
Az Európai Unió ideiglenesen leállította a Szerbiának szánt támogatások kifizetését, mert véleménye szerint Belgrád az igazságszolgáltatás reformja helyett inkább annak politikai ellenőrzésével próbálkozik. A döntés több...
A vajdasági parlamentben megint előkerült egy régi történet: Juhász Bálint házelnök lemondása, miután változott a széljárás Budapesten. A Prosperitati-milliárdok, a politikai lojalitás és a vajdasági magyaroknak...
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Korrupcióellenes Ügynökség sürgős vizsgálatát kéri, miután a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint elismerte, hogy az „Agenda” Polgárok Egyesülete segíti...
Romániában új szintre lépett a politikai játszma: a Szociáldemokrata Párt kész együttműködni az eddig vörös vonalnak számító AUR-ral, hogy megbuktassa a jelenlegi kormányt. A lépés nemcsak...
Szerbia szerint minden készen áll a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának elindítására, a késlekedésért pedig immár kizárólag a magyar oldalon jelentkező technikai problémák felelősek. A szerb miniszteri optimizmust...
Aleksandar Vučić ismét bedobta az előrehozott választások lehetőségét – talán már június 28. előtt, de legkésőbb jövő márciusig –, miközben egyszerre próbál párbeszédet szimulálni és kontroll...
A Vajdaságban megkezdődött a levélszavazási csomagok kézbesítése, amely ismét a CMH aktivistáin keresztül zajlik, miközben a VMSZ a részvétel fontosságát hangsúlyozza, és "megkerülhetetlen segítséget nyújt a...
Felbolydult a balkáni közvélemény, miután felröppent a hír, hogy a szerb légierő kínai CM-400AKG szuperszonikus rakétákkal erősített. A nagy hatótávolságú fegyver miatt Horvátországban már arról írnak,...
1898 őszén egy német molnárcsalád érkezik Szenttamásra – ebből a látszólag egyszerű történetből bontja ki világát Gion Nándor, a vajdasági magyar próza egyik legjelentősebb alakja. A...
Emlékezetpolitikai vita robbant ki Szarajevóban Ferenc Ferdinánd és felesége, Zsófia grófnő szobrának esetleges visszaállítása miatt. Miközben a városi tanács támogatná az 1919-ben eltávolított emlékmű újbóli felállítását,...
A hivatalos kommunikáció következetesen a „minőség” és a „függetlenség” erősítéséről beszél, miközben a személyi és tulajdonosi változások ennek ellenkező irányba mutató értelmezését is lehetővé teszik. Kormánykörökben...
Négy éve tart az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió, a frontokon azonban ma már nem elsősorban a fegyverek, hanem az emberek hiánya a döntő tényező....
Belgrád ismét haladékot kapott Washingtontól: az amerikai pénzügyminisztérium ugyanis "nagylelkűen" meghosszabbította a szerb NIS működési engedélyét, így egyelőre nem áll le az orosz többségi tulajdonú olajcég....
Több mint három évtizeddel Vukovár után a történelem újra kopogtat Belgrád ajtaján. A Vukovárnál meggyilkolt Jean-Michel Nicolier családja nemcsak az elkövető kiadatását követeli, hanem 200 ezer...
Ha Szlovákiában valamihez igazán értenek, az a törvénystop és a politikai túlélés elegáns kombinálása. Az Alkotmánybíróság most lefékezte a Lex Gašpart, de a Beneš-dekrétumok körüli büntetőfenyegetéshez...
Egy felvidéki magyar család története a háború viharában, a Beneš-dekrétumok idején és az újrakezdés éveiben. Bátorság, kitelepítés, névváltoztatás és talpra állás – egy unoka emlékezése arról,...
Hatályba lépett Szerbiában az úgynevezett Mrdić-féle igazságügyi törvénycsomag, amely nem a bíróságok hatékonyságát, hanem a politikai vezetés büntetlenségét szolgálja. Miközben Belgrád hivatalosan az európai normákhoz való...
Súlyos, történelmileg és politikailag is rendkívül érzékeny kijelentéseket tett Milorad Dodik egy amerikai konzervatív televíziónak adott interjúban, amelyet Donald Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója is terjesztett. A...