Connect with us

Horvátország

Vastábornok, meggyszósszal
Zágrábban egészen másképp emlékeznek a „Vastábornokra”

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Horvátországban kevés nosztalgia kísérte a hágai börtönben elhunyt egykori boszniai szerb főparancsnok halálhírét. A zágrábi kormány tagjai arra emlékeztettek, hogy katonai pályájának véres fejezetei már a horvátországi háborúban elkezdődtek, egykori ellenfelei pedig sorra idézik fel azokat az ütközeteket, amelyek szerintük alaposan kikezdik a legyőzhetetlen „Vastábornok” köré épült mítoszt. A történetben így Šibeniktől Bužimig nemcsak háborús bűnök, hanem vereségek és visszavonulások is voltak, miközben egy hátrahagyott tiszti sapka is előkerült

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ez várt volna Šibenikre, ha nem sikerült volna megállítani Ratko Mladićot: "Šibenikben minden 10 évnél idősebb és 75 évnél fiatalabb embert meg kell ölni, és egyetlen ház sem maradhat meg" - adta ki a parancsot a Vastábornok. (A hangfelvétel a cikkben szereplő Šibenik szóra kattintva hallgatható meg. A kép is onnan származik, miután átesett két AI-műtéten)
Ez várt volna Šibenikre, ha nem sikerült volna megállítani Ratko Mladićot: "Šibenikben minden 10 évnél idősebb és 75 évnél fiatalabb embert meg kell ölni, és egyetlen ház sem maradhat meg" - adta ki a parancsot a Vastábornok. (A hangfelvétel a cikkben szereplő Šibenik szóra kattintva hallgatható meg. A kép is onnan származik, miután átesett két AI-műtéten)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Jobb meggyőződésem ellenére – a szerencsétlen BALK már roskadozik a Ratko Mladić-cikkek súlya alatt – én is a világ egyik legbrutálisabb gyilkosának a haláláról fogok írni. Ez a megállapítás nem az enyém, a CNN „nagy öregje” Christiane Amanpour fogalmazott így, amikor a hír hallatán röviden összefoglalta a Vastábornok háborús tevékenységét. Szóval, kicsi rakás nagyot kíván, lássuk, mit mondanak a horvátok minderről.

Ratko Mladić esetében Anušić csak egyet sajnál

Amikor Ratko Mladic tábornok haláláról kérdezték, Anušić miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy nem ítélték el a Horvátországban elkövetett háborús bűnökért.


„Az első bűncselekményeket Horvátországban követte el, ám ezek egyikéért sem ítélték el– mondta a horvát védelmi tárca birtokosa.

Hozzátette, hogy Mladićra úgy emlékeznek majd, mint egy olyan emberre, akit a második világháború után európai földön történt népirtás miatt ítéltek el. Anušić egyúttal kommentálta a szerb média által közzétett információkat is, miszerint Mladićot állami és katonai tiszteletadással temetik el.

Ivan Anušić horvát védelmi miniszter és Gordan Grlić Radman a zágrábi külügyi tárca vezetője kapcsolatot lát Aleksandar Vučić szerb elnök mostani politikája és az 1990-es években  követett szerb politika között. A BALK olvasóinak ezzel nem mondtak semmi újat

Ivan Anušić horvát védelmi miniszter és Gordan Grlić Radman a zágrábi külügyi tárca vezetője kapcsolatot lát Aleksandar Vučić szerb elnök mostani politikája és az 1990-es években követett szerb politika között. A BALK olvasóinak ezzel nem mondtak semmi újat

„Ez megerősíti Aleksandar Vučić politikája és az 1990-es évek politikája közötti kapcsolatot” – mondta Anušić. Pontosan a múlt és a jelenlegi belgrádi politikai retorika miatt figyelmezteti Horvátország szövetségeseit és a nemzetközi közvéleményt a szerb fegyverkezésre.

Gordan Grlić Radman külügy- és európai ügyekért felelős miniszter is véleményt nyilvánított Ratko Mladić haláláról. Elmondta, hogy Mladić elítélt háborús bűnösként halt meg, rámutatva, hogy az ő parancsnoksága alatt álló erők véres nyomot hagytak Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában egyaránt.

„Ratko Mladić elítélt háborús bűnösként halt meg. Az általa vezetett katonai erők, akik a Nagy-Szerbia létrehozását tűzték ki céljukul, véres nyomot hagytak Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában – Kijevotól, Škabrnjától, Drništől és Šibeniktől Kelet-Boszniáig, valamint a srebrenicai népirtással – írta Grlić Radman az X közösségi hálózaton.

A meggyszósz jellegzetes előfordulási esete

Míg a szerb fél suvickolni igyekszik a Vastábornok rozsdamarta mellszobrát, a horvátok képletesen nagy vödörből öntik rá a meggyszószt.

A mára már nyugalmazott katonatisztek, akik a harctéren néztek farkasszemet Mladićtyal, illetve az általa vezetett csapatokkal, rendre megállapítják, hogy katonának elég hitvány volt. Általában ott jeleskedett, ahol védtelen falvakat, településeket lehetett támadni, ha „keménybe futott”, általában jobbnak látta, ha visszavonul.

Rahim Ademi tábornok, a horvát hadsereg koszovói származású albán katonatisztje a honvédő háborúban

Rahim Ademi tábornok, a horvát hadsereg koszovói származású albán katonatisztje, a honvédő háborúban ő irányította a védekezést Šibeniknél. Mladić egységei megpróbálták elfoglalni Zadart, Šibeniket és Sinjt, a céljuk pedig az volt, hogy a szerb erők hozzáférést nyerjenek az Adriai-tengerhez (Forrás: Oslobođenje)

Ademi tábornok így nem kis élvezettel ecsetelte a médiának, milyen volt, amikor a Šibenik közeli Čiovo sziget parti ütegei zárótüzet adtak a Mladić vezénylete alatt lévő knini hadtest páncélozott hadoszlopára, és nem csak megállították a várost fenyegető ellenséges erőket, de szabályosan szétzavarták őket.

Mások azzal példálóztak, hogy lényegében besz@ri alak volt, mert mindenhonnan eliszkolt, ahol csak egy kis veszélyt is szimatolt. Ebben lehet is valami, emlékezetemben Mladić valahogy úgy maradt meg, hogy még valahol a kilencvenes évek elején tárgyalásokra érkezett a horvát féllel, és a tévéfelvétel tanúsága szerint nem egy, hanem két testpáncél volt rajta az egyik előlről, a másik pedig fordítva, hátulról, ami némiképpen Michelin-man jelleget kölcsönzött a rettenhetetlen harcosnak.

Persze nem maradt el a horvátok boszniai villámháborújának említése sem, amely köztudomásúan azzal ért véget, hogy Washington Banja Luka előtt állította meg őket.

Ugyanakkor nem feledkeznek meg Mladić „legnagyobb vereségéről” sem. A bosnyák klix.ba beszámolóját adták kézről kézre, amely arról szól, hogy az egyik legsúlyosabb katonai vereséget Bužim környékén szenvedte el, ahol maga is megsebesült. Otthagyott csapot-papot és elmenekült.

A bužimi zászlóalj katonái megtalálták tiszti sapkáját és lefoglalták katonai dokumentumokkal teli terepjáróját – írta a Klix.ba.

Hogy mekkora felsülésről volt szó, legjobban az érzékelteti, hogy a „Breza 94” hadművelet előkészületeinek folyamán, amelyet a BiH hadserege elleni végső csapásként terveztek, Mladić így nyilatkozott: hogy „még egy csirke sem maradhat Bužimban.”

A támadását a 505. Bužimi Vitézdandár 450 katonájára összpontosította, akiket Izet Nanić ezredes vezetett. A szerb erők összesen 11 600 katonával vonultak fel 1994. szeptember 4-e és 12-e között, közöttük három tábornokkal, 12 ezredessel, 10 alezredessel és 20 őrnaggyal.

A létszámbeli és tüzérségi fölény ellenére a Mladić és Momir Talić tábornokok által vezetett támadást sikeresen visszaverték. Ráadásul szeptember 12-én Nanić ellentámadásba lendül, melynek során egy lövedék eltalálta azt a megfigyelőpontot, amely később Mladić parancsnoki posztjának bizonyult.

A támadás során Mladić megsebesült, és ilyen állapotban úgy döntött, hogy mindent hátrahagyva elmenekül az erdőbe. Végső parancsa az volt: „Szerb testvérek, meneküljön, ki, hogy tud!”

A belgrádi kommemoráción erről nyilván nem lesz szó.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap