A balkáni népek a rögtönzés bajnokai, a különleges helyzetekre villámgyorsan találnak különleges megoldásokat, amelyek kevésbé kézenfekvők, mint meghökkentők, de semmiképp sem „skatulyázhatók be”, vagyis „thinking outside...
A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagját és soros elnökét a banja lukai klinikai központban ápolják, ahova másfél nappal ezelőtt került. Milorad Dodikot hányinger és gyomorfájdalmak miatt vitték...
Egyes kórházakban többségben vannak az oltásellenes orvosok és ápolók, derült ki egy nemrég készült felmérésből. A válaszadók 29 százaléka a vakcina ellen foglalt állást, míg 15...
Tavaly Tivatban a fenti felirattal köszöntötték az akkor még reményteljes 2020-as esztendő érkezését. Szólt a zene, az emberek vidámak voltak, és mit sem sejtettek arról, hogy...
Növelte a karanténban töltendő napok számát az Egyesült Királyságból érkező utasoknál Görögország: a polgári védelem közleménye szerint a más országoknál érvényes három helyett hét nap elszigeteltség...
Horvátország még idén megkezdi a védőoltás beadását – ez a leglényegesebb eredménye annak a vasárnapi találkozónak, amelyet Andrej Plenković horvát miniszterelnök tartott a horvát válságstábbal, a...
Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke bejelentette, hogy az illetékes gyógyszer- és orvostechnikai hatóság jóváhagyta a Pfizer vakcináját, és Szerbia most már az első leszállítás időpontjára vár. Az...
A pozsareváci ügyészség emberölés kísérletének vádjával elrendelte a kelet-szerbiai Orljevo faluból származó ötvenöt éves Dejan M. előzetes letartóztatását. Szerb sajtójelentések szerint miután a férfi megtudta, hogy...
A szerbiai hivatalos lapban (Službeni glasnik) megjelent a fertőző betegségek megelőzésére és visszaszorítására vonatkozó legfrissebb rendelet, amelynek egyes pontjai már hatályba is léptek, más pontjai pedig...
Az észak-macedón kormány a koronavírus-járvány miatt elfogadta a felvetést, hogy tiltsák be az újévi ünnepségek megszervezését és a vallási ünnepek megtartását – írja a szkopjei Nova...
Tévedés ne essék, Horvátországban még nem kezdődött meg az „oltási szezon”, ezért az első horvát sem ott szerezte meg a koronavírus elleni védelmet. Dr. Zlatan Ibradžić,...
A COVID-19-es meglehetősen furcsa vírus, sokan tünetmentesen, pár napos szaglás- és ízlelésvesztéssel, vagy enyhe lázzal ússzák meg a fertőzést, mások számára viszont a betegség fatális kimenetelű...
Horvátországban betegednek meg a legtöbben a százezer lakosra jutó fertőzöttek számát tekintve az utóbbi két hétben. Tehát ez egy negatív lista, amivel nemigen lehet dicsekedni. Mindez...
Médiajelentések szerint a rendőrök Tiranában könnygázzal oszlattak, miután egy szerdai megmozduláson összecsaptak a tüntetőkkel. A demonstrálók azért vonultak az utcákra, mert a rendőrök agyonlőtték a 25...
Görögországban az egész nyarat bearanyozta, hogy a világon nekik sikerült a legjobban talpra állítani a turizmust, miközben a többi EU-s országhoz képest aránylag alacsonyan tudták tartani...
A bolgár Nemzeti Statisztikai Intézet gyorsuló növekedést jelentett az újonnan regisztrált álláskeresők körében december első hetében. A legfrissebb adatok szerint egy hét alatt megduplázódott az új...
Nemcsak Horvátországban, hanem Szlovéniában is ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus elleni védőoltás, a ljubljanai kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet. A...
Húsvétkor százezrével tértek haza Szerbiába a külföldön dolgozó vendégmunkások, akik nagy terhet jelentettek a szerb egészségügynek. Ráadásul a katolikus és az ortodox húsvét idején sokan megszegték...
Szerbiában körülbelül tíz nap múlva kezdődhet meg a leginkább veszélyetetett csoportok vakcinációja, miután a Pfizer és a BioNTech átadta az engedélyezéshez szükséges dokumentációt, a hétvégéig pedig...