Connect with us

Járvány

ALBÁN VÍRUSVÉDELEM: Aki kimegy az utcára, lelövik, ugye?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Médiajelentések szerint a rendőrök Tiranában könnygázzal oszlattak, miután egy szerdai megmozduláson összecsaptak a tüntetőkkel. A demonstrálók azért vonultak az utcákra, mert a rendőrök agyonlőtték a 25 éves Klodian Rashát, aki megszegte a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat. A tüntetők a miniszterelnök és a belügyminiszter lemondását követelték, amit azzal a megállapítással toldottak meg, hogy minden rendőr gazember.

Szálltak a nehéz kövek

A tüntetők a járványügyi intézkedés ellenére a kormányépületék elé vonultak, és jókora kövekkel dobálták meg a rendőröket, a belügyminisztériumot, a tiranai polgármesteri hivatalt, valamint más kormányzati épületet.


A tüntetők megpróbáltak behatolni a belügyminisztériumba és abba a kormányzati épületkomplexumba, ahol Edi Rama miniszterelnök irodája is található. A rendőrség könnygázt vetett be.

Gentian Mullai rendőrségi szóvivő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: kilenc rendőr sérült meg az összecsapásokban, és a közelben parkoló rendőrautók közül több is megrongálódott.

Helyi sajtójelentések szerint a megmozduláson több tüntető és újságíró is megsebesült.

A résztvevők, akiknek túlnyomó többsége nem viselt maszkot, a többi között olyan jelszavakat skandáltak, mint „Rama mondjon le”, és „Én vagyok Klodian”.

A demonstrálók követelték a belügyminiszter lemondását is.

A tüntetők a kormány épülete előtt álló karácsonyfát is felgyújtották, majd felborították, és tönkretették az újévi dekorációt is a belvárosi Szkander bég téren.

Azt hitték, hogy fegyver van nála

A 25 éves Klodian Rashát keddre virradóra lőtték agyon a kijárási tilalom hatálya alatt, mert elfutott az őt feltartóztatni akaró rendőrök elől. A rendőrök utána eredtek, és az egyikük lelőtte, mert azt hitte, hogy fegyver van nála.

Sander Lleshaj belügyminiszter közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Rasha barátai az elkövetők felelősségre vonását követelték. Az áldozat nővére közben az egyik tévécsatorna műsorában az mondta, hogy testvére cigarettát ment vásárolni éjjeli 1 óra 45 perc körül, és az otthona közelében lőtték agyon rendőrök, akik hazáig követték őt.

Edi Rama miniszterelnök jelenleg az Egyesült Államokban tárgyal a Pfizer vállalattal, hogy biztosíthassa országa számára a cég által fejlesztett vakcinát.

Albániában a járvány feltartóztatásának céljából számos karanténintézkedést vezettek be, a többi között kötelezővé tették a maszkviselést, betiltották a gyülekezéseket, és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap