Bosznia
SZIJJÁRTÓ: Brüsszel szálljon le a magas lóról!
A magyar külgazdasági és külügyminiszter nem azért utazott Bosznia- Hercegovinába, hogy Milorad Dodikkal tárgyaljon – mint azt korábban írtunk – hanem azért, hogy megnyissa a Mostari Nemzetközi Vásárt, amelynek Magyarország a partnerországa. Ez azonban alkalmat kínált Szijjártó Péter számára, hogy találkozzon és megbeszélést folytasson a boszniai szerb vezetővel – is.
A beszéd
A magyar külügyminiszter a vásár megnyitásakor úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlanul lassú a Nyugat- Balkán európai uniós integrációja, ami stratégiai hiba, illetve káros a regionális stabilitás szempontjából is, ezért Magyarország ismét a folyamat felgyorsítására szólítja fel Brüsszelt.
A magyar külgazdaság és külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mostari Nemzetközi Vásár megnyitóján elmondott beszédében hangsúlyozta: „mi, akik Közép- Európában élünk, értjük és átérezzük a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatának fontosságát”.
– Sajnáljuk, hogy az EU egyes tagállamai és a brüsszeli intézmények esetében ez a megértés nem mindig teljes. Itt az ideje, hogy megüzenjük Brüsszelnek, hogy le kell szállni a magas lóról, és elég a nagyképű nyilatkozatokból
– tette hozzá Szijjártó Péter, aki úgy vélekedett, hogy a blokknak nem a térségbeli országok vezetőiről kellene beszélnie, hanem velük kellene konzultálnia, ugyanis ezeket a demokratikusan megválasztott politikusokat „nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni”.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a vasárnapi magyarországi választáson a kormánypárt sorozatban negyedszer aratott fölényes győzelmet, ami szerinte megerősíti a nemzeti érdek érvényesítésére épülő, kölcsönös tiszteletre alapozott, szuverén külpolitika legitimitását is.
Mint mondta, ennek fókuszában hangsúlyosan szerepel a Nyugat- Balkán és Magyarország közötti együttműködés erősítése, illetve a térség integrációjának felgyorsítása. A magyar kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt.
– Ezt az álláspontunkat a jövőben még határozottabban fogjuk képviselni ezzel a választási győzelemmel a hátunk mögött
– emelte ki a magyar miniszter, aki Mostarban találkozott Dragan Čovićtyal, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) bosznia-hercegovinai vezetőjével és Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjával, valamint horvát kollégájával Gordan Grlić Radmannal.
A találkozók
A HDZ helyi vezetőjével folytatott megbeszélése után Szijjártó kijelentette, hogy a bosznia-hercegovinai horvátok mindig számíthatnak Magyarország támogatására. Kiemelte, hogy Budapest Čovićot barátjának tekinti.
– Nagyon kevés olyan politikus van, aki ennyire korrektül beszélt Magyarországról és a választásokról. Észrevettük, értékeltük és nagyra becsüljük az ilyen viszonyulást
– mondta Szijjártó.
A magyar külügyminiszter találkozott Milorad Dodikkal is, aki elmondta, hogy örömmel beszélt Szijjártóval a nagyon intenzív együttműködésről.
– Gratuláltam neki és kollégáinak, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek a nagyszerű választási győzelemhez, ami azért fontos számunkra a Szerb Köztársaságban, mert fontos megállapodásokat kötöttünk ezzel a struktúrával és Magyarországgal. A mai napon megerősítettük, hogy mindezeket továbbra is megvalósítjuk és új projektek felkutatására törekszünk
– mondta Dodik, aki rámutatott arra, hogy Magyarország elkötelezte magát a balkáni stabilizáció és béke, valamint a helyzet megértése mellett.
Szijjártó Péter Mostarban találkozott a horvát külügyminiszterrel is, akit a barátjának nevezett a Facebookon.
– A horvát külügyminiszterrel, Gordan Grlić- Radman barátommal az elmúlt napokban sűrűn voltunk kapcsolatban, folyamatosan érdeklődött a választás során, szurkolt az együttműködés folytatásáért, úgyhogy a találkozó hangulatára panasz nem lehet. A stabilitásnak, a személyes kapcsolatoknak, az államközi együttműködésnek hatalmas szerepe van, ezt most kamatoztatjuk
– írta a internetes bejegyzésében a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

