Connect with us

Szerbia

EB-jelentés: Elnyomás, letartóztatások, túlzott erőszak Szerbiában
Az eddigi legkeményebb bírálat, visszasírják még Várhelyi Olivért

Az Európai Bizottság éles bírálatot fogalmazott meg Szerbiával szemben, amiért a hatóságok a nyár kezdete óta letartóztatásokkal és aránytalan rendőri erővel léptek fel a demonstrálókkal szemben. A brüsszeli jelentés szerint a kormány a tiltakozásokat „színes forradalomként” igyekszik beállítani, miközben az egyetemi autonómia korlátozása és a politikai tér beszűkülése tovább mélyíti az ország demokratikus válságát.

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az országjelentést ezúttal Andreas von Beckerath, az unió belgrádi küldöttségvezetője adta át a szerb házelnöknek, ez az EB eddigi legkomolyabb bírálata a túlzott erőszakot alkalmazó szerb rezsimmel szemben
Az országjelentést ezúttal Andreas von Beckerath, az unió belgrádi küldöttségvezetője adta át a szerb házelnöknek, ez az EB eddigi legkomolyabb bírálata a túlzott erőszakot alkalmazó szerb rezsimmel szemben (Forrás: Danas)
Cikk meghallgatása

Az Európai Bizottság keményen bírálta Szerbiát, a brüsszeli testület szerint a szerb hatóságok június végétől szigorúbb megközelítést tanúsítanak, beleértve számos letartóztatást és a tüntetőkkel szembeni túlzott erőszakot. Mindeközben az állami tisztségviselők gyakran színes forradalomként mutatták be a tüntetéseket – áll a szerbiai helyzetet taglaló kedden közzétett országjelentésben.

Kifogások a tüntetőkkel szembeni erőszak miatt

Szerbiában a demokratikus intézmények működésében kihívások merülnek fel a nemzeti és helyi szinten egyre inkább polarizálódó politikai légkör miatt – olvasható az Európai Bizottság kedden közzétett jelentésében.


A dokumentum megemlíti az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát, és az azt követő tüntetéseket, a média és a civil társadalom képviselői ellen irányuló támadásokat, valamint a zaječari és kosjerići helyhatósági választásokat.

A jelentés szerint a 2024. november 1-jén történt újvidéki tragédia, amelyben 16 ember vesztette életét, „tömeges diák- és polgári tüntetéseket és blokádokat váltott ki országszerte, amelyek továbbra is zajlanak”.

A hatóságok általában megengedték a tüntetések megtartását, és a rendőrség szavatolta a biztonságot a tüntetések alatt, bár több incidens és támadás is történt diákok és békés tüntetők ellen, beleértve azokat is, amelyek súlyos sérüléseket okoztak – áll a jelentésben, amely szerint a hatalom aláássa a diákok és a polgárok által felvetett kérdések legitimitását.

Megemlítik, hogy a nyár folyamán felerősödtek az incidensek, „beleértve a vandalizmust és az egyének és vállalkozások tulajdonát érintő támadásokat, ami azok ellen irányul, akiket a tüntetések támogatóinak tartanak”. Rámutattak arra is, amikor a „kormányzó párt védtelen irodáit érte támadás”.

Június végén a hatóságok szigorúbb megközelítést fogadtak el, beleértve számos letartóztatást és a tüntetőkkel szembeni túlzott erőszakra vonatkozó jelentéseket.

Az állami tisztségviselők gyakran ‘színes forradalomként’ mutatták be a tüntetéseket, amelyeket szerintük külföldi országok támogatnak, céljuk a hazai alkotmányos rend megdöntése.

A dokumentum emlékeztet arra is, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök kegyelmet adott néhány személynek, aki felelős a diákok és a tüntetők ellen irányuló támadásokért, és ezzel „megvédte őket a büntetőeljárástól”.

A jelentés azt is megemlíti, hogy „minden kulcsfontosságú állami egyetem blokád alatt állt, és a tanítás hónapok óta szünetel”.

Az Európai Bizottság emlékeztetett arra, hogy a szerb kormány intézkedéseket vezetett be, amelyek „megsértették az egyetemek intézményi autonómiáját és az akadémiai szabadságot”, ideiglenesen csökkentették a tanári és akadémiai személyzet bérét, és korlátozták a kutatásra szánt munkaidőt.

Választási reform

A választási reformmal kapcsolatban az Európai Bizottság megjegyezte, hogy az OECD/ODIHR ajánlásait még végre kell hajtani, ami a jelentés szerint prioritást élvez, és magában foglalja „az állam és a párt szétválasztását, a választási reform átfogó jellegét, a választói névjegyzék felülvizsgálatát és adatainak átláthatóságát, a választási kampányok finanszírozásának fokozott ellenőrzését, valamint intézkedéseket a média szabadságának és függetlenségének biztosítására”.

Az országjelentés szerint a vizsgált időszakban nem tartottak országos választásokat, és az alkotmánybíróság még nem hozott döntéseket az ellenzék javaslatairól, amelyek a 2023 decemberében tartott rendkívüli parlamenti és helyhatósági választásokat vitatják.

Az Európai Bizottság éves jelentései számunkra iránymutatásként szolgálnak azzal kapcsolatban, hogy mit kell megtennünk a következő lépésként, hogy felgyorsítsuk az európai integráció útját, és közelebb kerüljünk az Európai Unió teljes jogú tagságához – mondta igencsak álszent módon Ana Brnabić a jelentés átvételekor

Az Európai Bizottság éves jelentései számunkra iránymutatásként szolgálnak azzal kapcsolatban, hogy mit kell megtennünk a következő lépésként, hogy felgyorsítsuk az európai integráció útját, és közelebb kerüljünk az Európai Unió teljes jogú tagságához – mondta igencsak álszent módon Ana Brnabić a jelentés átvételekor

2025 júniusában Zaječar és Kosjerić községben helyi választásokat tartottak, és a civil társadalom helyi megfigyelői szerint ezek „sem szabadok, sem tisztességesek” nem voltak, a „félelem és elnyomás légkörében” zajlottak, amelyet intézményi nyomás, erőszak és a szavazóhelyiségek előtti egész napos rendőri jelenlét jellemzett – olvasható a jelentésben.

Hangsúlyozták a parlament munkájának, a testület autonómiájának és a munka átláthatóságának hiányát, megjegyezve, hogy az ülések ritkák, és „valódi politikai viták hiányában” zajlanak, emiatt erősíteni kell a parlamenti ellenzék szerepét.

Személy szerint is kifogásolták Ana Brnabić házelnök tevékenységét, és kiemelték, hogy a parlamenti üléseken hiányzott a parlament elnökének pártatlan reakciója, miközben az összes törvényt és törvényjavaslatot, amelyet a parlament elfogadott, a kormány terjesztette elő – állapította meg a jelentés.

Az Európai Bizottság emlékeztetett a szerb kormányban történt változásokra, és megjegyezte, hogy a közvélemény intenzíven vitatja az államfő hatáskörét, miután a politikai vitát és a döntéshozatalt a gyakorlatban az elnök vezeti olyan módon, ami nem felel meg az Alkotmánynak – olvasható a jelentésben, erre korábban mi is utaltunk egyik-másik cikkünkben.

Felpanaszolták azt is, hogy a hatóságok kémprogramokat használtak az emberi jogvédők és az újságírók ellen, és hogy a tüntetések kezdete óta megerősödtek a verbális támadások a civil társadalmi szervezeteket támogató és a jogállamiságot sürgető kampányok ellen, aminek következtében több külföldi civil társadalmi képviselőt – köztük az EU tagállamaiból érkezőket – őrizetbe vettek és kiutasítottak Szerbiából.

Az Európai Bizottság jelentése azzal zárul, hogy a Polgári Biztonsági Ügynökség (BIA) képviselői szerint Szerbiában egy színes forradalom végrehajtására tett kísérlet zajlik, és megemlítette, hogy a tömeges diák- és civil tüntetések során a BIA őrizetbe veszi és kihallgatásra idézi be a polgárokat, diákokat és aktivistákat.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap