A szarajevói tüntetések is egy közlekedési tragédiából indultak, és a Balkánra jellemző állapotok ellen szólnak. Egy kisiklott villamos által okozott tragédia volt az utolsó szikra, az...
Aleksandar Vučić inkább a több ezer kilométerre lévő Indiát választotta az újvidéki ünnepi színpad helyett, ahol a Matica Srpska kétszáz éves jubileuma végül nem a két...
Az Európai Bizottság éles bírálatot fogalmazott meg Szerbiával szemben, amiért a hatóságok a nyár kezdete óta letartóztatásokkal és aránytalan rendőri erővel léptek fel a demonstrálókkal szemben....
Úgy tűnik, hogy az összeveszítés első felvonását éljük. A hatalom számára a legnagyobb veszélyt éppen az eddig tapasztalható szinergia jelentette. Évtizedek óta nem fordult elő, hogy...
A szerb elnök a Belgrádi Egyetem Rektori Kollégiumához intézett levelében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az illetékes intézmények készek éjjel-nappal a diákok követeléseinek teljesítésén dolgozni....
A szerb elnök eleve új választásokat, illetve referendumot akart, és csak a megfelelő pillanatra várt, amely gyorsan eljött – talán éppen egy "megtervezett" incidens által felgyorsítva
Egy rendőri vezető szerint némi gyanú felmerül azzal kapcsolatban is, hogy a magyar szolgálatok is érintettek, Magyarországnak ugyanis vannak érdekei "fent Bácskában", ahol nagy probléma a...
Az eset azért érdemel különös figyelmet, mert Ana Zorana Brajović piros kesztyűben hajolt meg a közönség előtt, ezzel szolidaritását fejezve ki a „Véresek a kezeitek” elnevezésű...