Szerbia
A szerb elnök nap mint nap megsérti az alkotmányt
A diákok nem követelik explicite a szerb elnök távozását, csak az intézményrendszer működésére apellálnak, ami azonban végeredményben ugyanaz, mert ha az intézmények tényleg működni kezdenének, és végeznék a számukra kijelölt feladatokat, akkor Aleksandar Vučićnak és társainak nem csak alkotmányszegésért kellene felelniük

A szerbiai diákok niši találkozójukon felolvasták az úgynevezett „Egyetemista ediktumot” (Studentski edikt), amely bizonyos értelemben a 313-ban megfogalmazott Milánói ediktum (Milanski edikt) mintájára készült, amely vallási türelmet biztosított a keresztények számára a Római Birodalomban, vagyis megtiltotta a keresztényüldözést.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Az Egyetemista ediktum célja egy olyan szabad ország kialakítása, amelyben a felnövekvő nemzedék tagjai szeretnének élni, miután szerintük a szabadság nem kegy, hanem az emberi méltóságtól elválaszthatatlan alapvető jog.
A niši főtéren ismertetett modernkori ediktum szerint az állam minden benne élő ember közös tulajdona, ennek alapján a szerbiai intézményeknek a népet kell szolgálniuk a bizalom jegyében, és nem lehetnek a hatalom eszközei egyes személyek kezében.
És itt el is érkeztünk ahhoz az alapvető gondolathoz, ami a négy eredeti követelésen túl megfogalmazza az illetékesség kérdését, és a mostani diákmegmozdulásokat leginkább jellemzi.
Balkáni cselszövések
A szerbiai egyetemisták expliciten nem követelik a szerb elnök lemondását vagy netán a kormány távozását, a szerb elnök és köre mégis halálos ellenségként tekint a diákokra, akiket minden rendelkezésére álló módszerrel igyekszik ellehetetleníteni.
Az erőszak alkalmazásáról egyelőre lemondtak – az utóbbi időben nincsenek verőlegények és provokátorok –, viszont a cselszövés és az átverés továbbra is működik, miközben az eredeti négy követelésből eddig körülbelül csak egyet sikerült teljesíteni, vagyis kiengedték a börtönből az őrizetbe vett diákokat és ellenzéki tüntetőket.
Ugyanakkor az újvidéki vasútállomásnál történtekkel kapcsolatban nem tették közzé az összes releváns dokumentumot, a legfontosabb szerződések még ma is elérhetetlenek, az igazi felelősök számonkérésével folyamatos a maszatolás, és az egyetemek finanszírozásával kapcsolatban sem igen történt előrelépés. Állítólag a parlament közelgő ülésén tárgyalják majd a kérdést.
Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a kormány több mint hatvan törvénytervezetet dolgozott ki, és az átverés szellemében előbb ezeket tárgyalják a képviselők, és majd csak ezt követően kerül napirendre Miloš Vučević kvázi miniszterelnök kvázi lemondása, amit minden logika szerint első napirendi pontként kellene tárgyalni.
Ha azonban ezt tennék, akkor a kormány ügyvezetői státuszba menne át, és ezt követően nem lenne joga a hatvan plusz törvénytervezet benyújtására.
A törvények kijátszása
Szerbiában nap mint nap kijátsszák a törvényeket, és ezt teszi Aleksandar Vučić köztársasági elnök is, aki minden egyes nap számtalan alkalommal szegi meg az alkotmányt. Ezért válaszolják neki minden elnöki megkeresés alkalmával a diákok, hogy nem illetékes a felvetődő kérdésekben.
A köztársasági elnök eléggé szűkre szabott hatáskörét a 2006-ban elfogadott szerbiai alkotmány határozza meg, amely jóformán csak protokolláris feladatokkal bízza meg az államfőt, akinek túlzott ambíciói azonban szétfeszítik az alkotmányos kereteket.
Az államfői szereppel és hatáskörökkel a szerbiai alkotmány 111. és 112. cikkelye foglalkozik. A 111. cikkely szerint a „köztársasági elnök kifejezi Szerbia állami egységét”.
Ha egy lépést sem tennénk tovább, a címben szereplő állítás már akkor is megállná a helyét, Aleksandar Vučić ugyanis minden alkalmat kihasznál arra, hogy az ellenzéket, újabban pedig a diákokat a lehető legváltozatosabb formában támadja és megalázza a Szerb Haladó Párt javára. Ennek elhasználódása miatt most új mozgalom alakítására törekszik, ami szintén nem Szerbia állami egységének a kifejeződése.
Tehát már itt folyamatos alkotmányszegés áll fenn, hiszen Vučić elnöki tisztségét pártérdekek érvényesítésére használja fel, legyen szó a Szerb Haladó Pártról vagy esetleg az egyelőre „nevenincs” mozgalomról.

A szerbiai alkotmány 111-es és 112-es cikkelye
A szerb elnök hatásköreit az alkotmány 112. cikkelye vázolja fel, ezek a következők:
- képviseli a Szerb Köztársaságot belföldön és külföldön,
- rendelettel kihirdeti a törvényeket az Alkotmánnyal összhangban,
- javaslatot tesz a Nemzetgyűlésnek a miniszterelnök személyére, miután kikérte a megválasztott választási listák képviselőinek véleményét,
- javaslatot tesz a Nemzetgyűlésnek a tisztségviselők kinevezésére az Alkotmánnyal és a törvénnyel összhangban,
- rendelettel kinevezi és visszahívja a Szerbiai Köztársaság nagyköveteit a kormány javaslata alapján,
- fogadja a külföldi diplomáciai képviselők megbízó- és visszahívóleveleit,
- kegyelmet gyakorol és kitüntetéseket adományoz,
- ellátja az Alkotmányban meghatározott egyéb feladatokat.
A 112. cikkely azzal zárul, hogy a köztársasági elnök a törvénnyel összhangban a hadsereg főparancsnoka, ő nevezi ki, lépteti elő és menti fel a Szerb Hadsereg tisztjeit.
Ennyi és nem több. Illetve van még egy korlátozás, amelyet a 115. cikkely tartalmaz, miszerint a „köztársasági elnök más közfeladatot vagy szakmai tevékenységet nem végezhet”. Minden, ami ezen túl van, abban nem illetékes.
Hogyan oldható fel az ellentmondás?
A válasz nagyon egyszerű: sehogy! Nemcsak azért, mert a szerb elnök ambíciói és autoriter habitusa nem egyeztethető össze az alkotmánnyal, hanem azért sem, mert Szerbiában nincsenek hagyományai a törvények betartásának.
És ezért sok igazságot rejt egy másik egyetemista transzparens megállapítása, miszerint ha a törvényeket betartották volna, akkor az újvidéki tragédia nem következik be, mert Vučić elnök nem akart volna Orbán Viktor előtt feszíteni az újvidéki vasútállomás korai átadásával, és nem akarta volna választási célokra felhasználni az ottani munkálatok gyors befejezését.
Mint már fent megállapítottuk, a diákok nem követelik explicite a szerb elnök távozását, csak az intézményrendszer működésére apellálnak, ami azonban végeredményben ugyanaz, mert ha az intézmények tényleg működni kezdenének, és végeznék a számukra kijelölt feladatokat, akkor Aleksandar Vučićnak és társainak nemcsak alkotmányszegésért kellene felelniük.
Lehetne ezt még tovább ragozni, de a magunk részéről ennyivel is bizonyítottnak látjuk, hogy a szerb elnök a nap szinte minden percében alkotmányszegést követ el.

- Bosznia3 nap telt el azóta
Kísérlet Dodik letartóztatására, vér nélkül nem fog menni
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az Egyetem az Informer TV ellen: harc a becsületes sajtóért
- Szerbia5 nap telt el azóta
Pásztor szerint jó irányba változik a helyzet Szerbiában
- Szerbia4 nap telt el azóta
Porfirije: a szerb ortodoxia helye az Orosz Világban van