Szerbia visszavásárolná a NIS-t, majd újra eladná az oroszoknak…

Az amerikai szankciók kijátszása szerb módra

A címben látható három pont azt jelenti, hogy a mondat folytatódik, és teljes egészében így hangzik: Szerbia visszavásárolná a NIS-t az oroszoktól a szankciók idejére, majd újra eladná nekik, miután a szankciók megszűnnek. A szerb kormány egyik minisztere – akitől a kijelentés származik – arról is beszélt, hogy várják az oroszok válaszát ezzel a felvetéssel kapcsolatban.

Szerbiában bevett gyakorlat, hogy egy-egy elnöki gondolatot a miniszterek is népszerűsítenek a médiában, sőt a kormányüléseken a szerb elnök kiosztja a feladatokat a minisztereknek, hogy kinek milyen állásponttal kell letámadnia a televíziókat, miután a vučići galaxisban azok a hatalommegtartás legfőbb eszközei.

Tehát nem csak a szerb elnök szerepel sokat a médiában, hanem a miniszterek is nagy teret kapnak az országos sugárzású kormányközeli csatornákon, ahonnan azután a különböző (kormánybarát) portálok idézik őket, a propaganda-kurzusokon ezt nevezhetnék a „vélemény multiplikációjának”.

Mi fontosabb: a gáz vagy az olaj?

Đorđe Milićević tárca nélküli miniszter, aki a szerb diaszpórával kapcsolatos tevékenységek és intézkedések koordinálásáért felelős, az e-Kapija gazdasági portál szerint elmondta, hogy párbeszédes megoldást keresnek az amerikai szankciókkal kapcsolatos tárgyalások által, amelyeket az orosz és az amerikai partnerekkel folytatnak.

Kapcsolódó cikk

Szerbia megduplázza a gáztárolást, a MOL pedig az olajszállítást?

Milićević úgy fogalmazott, hogy még sok minden történik az év végéig, de fontos, hogy megőrizzék ezt az elvi álláspontot, és tárgyaljanak mindkét féllel, mert a megoldás a partnerekkel folytatott beszélgetésekben rejlik, a partnerek pedig az Egyesült Államok és Oroszország.

Arra a kérdésre, hogy a szerb kormány minisztereként számára mi jelnet nagyobb problémát: a gáz vagy a pancsovai (Pančevo) finomító sorsa 2026. január 1-jétől, Milićević hangsúlyozta, hogy nincs kisebb és nagyobb probléma, mert ebben az esetben minden kihívásnak számít.

A tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott, hogy ő személy szerint a „bölcs politikai irányvonal” híve, de név szerint ezt ezúttal nem kötötte a szerb elnökhöz.

Oda-vissza játék

A miniszter azt is elismételte – amit Akleksandar Vučić szerb elnök folyamatosan emleget – hogy nem lehet elvenni, sem kisajátítani másnak a tulajdonát, mert az alkotmányellenes.

Hozzátette, hogy a szerb elnök már beszélt az orosz partnerekkel, ami során felmerült, hogy Szerbia visszavásárolja a NIS-t, majd amikor megszűnnek a szankciók, visszaadja – ismét eladja – az oroszoknak.

Milićević szerint most várják Oroszország válaszát.

Mint mondta, számára fontos a magyar partnerekkel való találkozó is, miután létezik egy európai döntés, amely szerint 2028-tól senki sem importálhat energiahordozókat Oroszországból.

Orbán és a MOL szerepe

A szerb miniszter egy másik geopolitikai kérdést is megemlített, hangsúlyozta ugyanis, hogy fontosnak tartja a párbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és a MOL képviselőivel.

Milićević úgy fogalmazott, hogy „Vučić elnök világosan kijelentette, hogy Szerbiának elegendő energiaforrása van az év végéig”.

A miniszter megismételte azt a szerb elnöki álláspontot, miszerint jelenleg „új térkép” kirajzolódása van folyamatban, és hogy a legjelentősebb geopolitikai mérkőzés” Oroszország, az Egyesült Államok és Kína között zajlik.

A tárcanélküli miniszter a szerb elnöki véleményt visszhangozva megjegyezte, hogy az említett három ország – a három nagyhatalom – meghatározza saját érdekeit, Trump és Putyin pedig könnyen megállapodik, mert ők nagyok, a nagyok pedig mindig könnyen megállapodnak, ezért a kicsiknek nagyon is figyelniük kell a saját érdekeikre.

Ez szintén egy elnöki mantra, amelynek van egy népi – zoológiai vonatkozású – változata is, amit fajfenntartási tartalma miatt itt nem említenénk, de mint látjuk – ennek finomított változata – belefér a szerb elnöki logikába.

Szerbia javaslata, miszerint ideiglenesen visszavásárolná a Gazprom orosz energetikai óriás részesedését a NIS-ben, hogy a szankciók idejére megszüntesse a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás lehetőségét, önmagában is példa nélküli diplomáciai manőver. Ez nem csak gazdasági kérdés: a bejelentés egy finoman egyensúlyozó stratégia része, amellyel Szerbia igyekszik kielégíteni a Nyugat irányából érkező követelményeket anélkül, hogy végérvényesen távolodni kezdene Moszkvától.

A megoldás paradoxonja abban rejlik, hogy egy piaci logikától idegen eszközt alkalmazna a konfliktus kezelésére: visszavásárlás, majd későbbi újraeladás – ez leginkább politikai alkuk és stratégiai időzítések tárgya, nem üzleti döntés. Az ötlet látszólag kompromisszum, valójában azonban azt üzeni, hogy Szerbia fenntartja a hosszú távú partnerséget Oroszországgal, miközben a jelenlegi nyomás alatt időt akar nyerni.