A kecske nem Canadair, de gátolhatja az erdőtüzek terjedését

Világos, hogy „politikai idiotizmusról” volt szó, de mert volna bárki is szembemenni a szocialista Jugoszláviában a "kecskeholokauszttal"

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Dalmáciában szinte egymást érik az erdő- és bozóttüzek, Horvátországban ezért egyre többen teszik fel a kérdést: nem akkor kellene-e elkezdeni a tűz elleni küzdelmet, amikor még nincs mit oltani?

A Slobodna Dalmacija szerint ehhez egy régi-új szövetséges is akadna: a kecske. Az állatot hetven évvel ezelőtt gyakorlatilag száműzték a dalmát karsztról, most viszont kiderülhet, hogy éppen azzal tehetne jó szolgálatot, amiért egykor kártékonynak nyilvánították: mindent lelegel, ami útjába kerül.

A Canadairek, az Air Tractorok és a tűzoltóautók mellett első pillantásra meglehetősen komolytalannak tűnhet a kecske, mint tűzvédelmi eszköz. Pedig a mögötte meghúzódó gondolat egyáltalán nem az.

A kecske természetesen nem olt tüzet, nem repül rá a lángokra, és szirénája sincs. Viszont hónapokkal azelőtt munkába állhat, hogy hívni kellene a tűzoltókat.

A dalmát karszt egyik legnagyobb problémája ugyanis az a kiszáradt fűből, bozótból, fiatal hajtásokból és sűrű makkiából álló növénytömeg, amely a nyári szárazság idején valóságos üzemanyagraktárrá változik a lángok számára. A kecske pedig pontosan ezzel táplálkozik.

Jugoszlávia lemészárolta a kecskéket

A jugoszláv hatalom 1954-ben olyan rendelkezéseket vezetett be, amelyek lényegében ellehetetlenítették a kecsketartást és a kecskék legeltetését. Az akkori erdőgazdálkodási felfogás szerint a kecske ugyanis az erdők ellensége – a Balkánon mindig kell egy ellenség – lerágja a fiatal hajtásokat, károsítja a növényzetet és megakadályozza az erdők természetes megújulását.

A kecskék nagyrészt ennek következtében eltűntek Dalmácia karsztvidékéről, és állományuk később sem állt vissza a korábbi szintre. Csakhogy velük együtt fokozatosan eltűnt egy több évszázados tájfenntartási módszer is.

Kapcsolódó cikk

A TERMÉSZET RENDJE: Tito elvtárs és a kecskék, avagy az óvatosság sohasem árt 🐐🐐🐐

A pásztorkodás és a legeltetés korábban folyamatosan ritkította az aljnövényzetet. A kecske ráadásul ott is boldogul, ahová traktorral vagy bozótirtó géppel meglehetősen nehéz odajutni.

Persze túlzás lenne a mai dalmát bozóttengert Tito kecskeellenes politikájának nyakába varrni. Az elmúlt hetven évben elnéptelenedtek a falvak, visszaszorult a mezőgazdaság és az állattenyésztés, megváltozott a földhasználat, miközben a klímaváltozás hosszabb és forróbb száraz időszakokat hozott.

Az eredmény viszont ettől még ugyanaz: egyre több az éghető növényi anyag, amelyet egy szikra és az erős szél pillanatok alatt lángba boríthat.

A kecske nem Canadair

A kontrollált legeltetés természetesen nem helyettesíti a tűzoltóságot, a tűzvédelmi utakat, a növényzet gépi eltávolítását vagy a repülőgépes oltást. Más a feladata! A kecskét akkor kellene „bevetni”, amikor még nincs tűz.

Meghatározott területeken, ellenőrzött körülmények között legeltetve az állatok csökkenthetik a száraz évszak előtt felhalmozódó növénytömeget. A módszer különösen a meredek, köves, gépekkel nehezen járható területeken lehet érdekes.

Az elvtársak nem szerették a kecskéket (Forrás: Slobodna Dalmacija)

Vagyis a kérdés nem úgy hangzik, hogy kecske vagy Canadair, hanem úgy, hogy kell-e minden nyáron annyi Canadair, ha télen és tavasszal valamivel kevesebb éghető anyagot hagyunk a hegyoldalakon.

Ehhez persze nem elegendő néhány száz kecskét kiengedni a Dinári-hegységbe, aztán rájuk bízni a természetvédelmet és a tűzmegelőzést.

A területeket, az állatok számát és a legeltetés időtartamát szakembereknek kell meghatározniuk, mert a túllegeltetés ugyanúgy károkat okozhat a talajban és a növényzetben, ahogyan a legeltetés teljes hiánya elősegítheti a bozótosodást.

Most már a törvény nem tiltja a kecskéket

Van azonban egy jelentős különbség 1954-hez képest: ma már a horvát jog is lehetőséget biztosít a legeltetésre bizonyos állami erdőterületeken.

Kapcsolódó cikk

Újabb tűz Horvátországban, ez most importból származik

A Slobodna Dalmacija szerint a 2024-ben módosított erdőtörvény kifejezetten lehetővé tette, hogy állami tulajdonban lévő erdőterületeket legeltetés céljára bérbe adjanak.

2026 márciusától pedig új szabályzat rendezi ennek feltételeit. A területet nyilvános pályázaton, legfeljebb tíz évre lehet bérbe venni, a gazdának szerepelnie kell a mezőgazdasági termelők nyilvántartásában, és természetesen állatokkal is kell rendelkeznie.

Vagyis a kecske visszatérésének ma már nincs jugoszláv típusú jogi akadálya. A kérdés inkább az, hogy Horvátország hajlandó-e a hagyományos állattartást tudatosan összekapcsolni a modern tűzvédelemmel.

Kecskekommandó a Horvát Erdőgazdaságnál?

Itt válik igazán érdekessé a Slobodna Dalmacija felvetése. Ha a törvény már lehetővé teszi az állami erdőterületek ellenőrzött legeltetését, akkor a Hrvatske šume, vagyis a horvát állami erdőgazdaság kijelölhetne olyan magas tűzkockázatú területeket, ahol kísérleti programokat indítanak.

Kapcsolódó cikk

Újabb nagy tűz Dalmáciában: Dugi Otokon házakat védenek

A „kecskekommandó” nevetségesen hangzik, de valójában komoly szakmai programról lenne szó.

Meg lehetne mérni, hogy egy adott területen mennyivel csökken az éghető biomassza, mennyibe kerül a legeltetés a mechanikus bozótirtáshoz képest, hogyan változik a biodiverzitás, és mindenekelőtt azt, hogy lassabban terjed-e a tűz az így kezelt területeken.

Ha működik, akkor a módszer nemcsak tűzvédelmi szempontból lehet érdekes. Munkahelyeket teremthet az elnéptelenedő vidéki térségekben, ösztönözheti az állattenyésztést, és részben visszahozhatja azt a hagyományos tájhasználatot, amely évszázadokon keresztül alakította a mediterrán karsztot.

Hetven év után kiderülhet, hogy mégis kellett volna a kecske

A történet iróniája nehezen kerülhető meg. Hetven évvel ezelőtt azért üldözték el a kecskét a dalmát karsztról, mert túl hatékonyan pusztította a növényzetet. Most pedig részben azért szeretnék visszahozni, mert túl sok lett a növényzet, amely nyaranta kiszáradva táplálja a tüzeket.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha Dalmáciában több kecske lenne, akkor nem lennének erdőtüzek. Az elmúlt napok eseményei megmutatták, hogy szélsőséges szárazságban és erős szélben egyetlen módszer sem jelent teljes védelmet.

Előző cikk a témában

Újra fellángolt a tűz Omišnál, hét sérült lélegeztetőgépen

A megelőzés azonban éppen arról szól, hogy amikor megjelenik az első szikra, lehetőleg minél kevesebb üzemanyag várja.

Dalmáciának ezért valószínűleg szüksége lesz műholdas megfigyelésre, kamerákra, Canadairekre, Air Tractorokra, jól felszerelt tűzoltókra és megfelelően karbantartott tűzvédelmi sávokra.

És ezek mellé talán néhány ezer kecskére is. Mert a legmodernebb tűzvédelmi rendszer egyik hasznos kommandója négylábú, szarva van, és legelni szokott.

English Summary

As Dalmatia struggles with another series of destructive wildfires, the debate in Croatia is increasingly shifting from how to extinguish fires to how to prevent them from spreading so rapidly in the first place. One surprisingly traditional solution is now attracting renewed attention: bringing goats back to the Dalmatian karst and using controlled grazing to reduce the amount of combustible vegetation.

Goats feed on grass, weeds, shrubs and young shoots, including vegetation growing on steep, rocky terrain that is difficult or impossible to clear with machinery. During prolonged droughts and extreme summer heat, this vegetation dries out and becomes highly flammable fuel, allowing wildfires to spread rapidly, particularly when driven by strong coastal winds. Controlled grazing could therefore help create landscapes where fires have less material to burn.

The idea also has an intriguing historical dimension. In 1954, the Yugoslav authorities introduced regulations that effectively suppressed goat farming and grazing in many areas. At the time, goats were considered harmful to forests because intensive browsing damaged young vegetation and was believed to prevent natural forest regeneration. As a result, goat populations largely disappeared from the Dalmatian karst and never returned to their former numbers.

Their disappearance, however, also meant the gradual loss of a traditional form of landscape management. For generations, livestock had kept grass, shrubs and other vegetation under control. It would be misleading to blame today’s dense Mediterranean scrub solely on the Yugoslav ban: rural depopulation, the abandonment of agriculture, changing land use and climate change have all fundamentally transformed the landscape. Nevertheless, the decline of grazing has contributed to the accumulation of vegetation that can become dangerous fuel during increasingly hot and dry summers.

Controlled grazing would not replace firefighters, Canadair aircraft, Air Tractors, firebreaks or mechanical vegetation removal. Its role would be preventive. Goats could be introduced into carefully selected high-risk areas before the fire season, reducing vegetation and potentially slowing the spread and intensity of future wildfires.

Such a system would have to be professionally managed. Authorities would need to determine where grazing is appropriate, how many animals should be used, how long they should remain in a particular area and how forests, soil and biodiversity can be protected from overgrazing.

Croatian legislation already provides a framework for such an approach. Changes to the Forest Act adopted in 2024 allow certain state-owned forest lands to be leased for grazing, while new regulations introduced in March 2026 define the conditions under which this can take place. This raises the possibility that Hrvatske šume, Croatia’s state forestry company, could identify areas with particularly high wildfire risk and establish pilot projects using controlled grazing as part of the country’s fire-prevention strategy.

The results could then be measured: researchers could determine how much combustible biomass goats remove, compare the costs with mechanical clearing, assess the environmental impact and establish whether grazed areas actually slow the progress of wildfires.

There is considerable historical irony in the proposal. Seventy years ago, goats were driven from much of the Dalmatian karst because they were considered too effective at eating vegetation. Today, as abandoned land becomes increasingly overgrown and climate change makes Mediterranean summers hotter and drier, that same appetite could turn them into valuable allies.

Goats will never replace Croatia’s sophisticated firefighting system, and they certainly cannot stop a major wildfire once it is driven by drought and powerful winds. But alongside aircraft, firefighters, surveillance systems and modern technology, an animal that has lived on the rocky Adriatic landscape for centuries could once again have a practical role. Sometimes an old-fashioned solution may prove surprisingly useful against a very modern problem.

English Tags

Dalmatia, Croatia, wildfires, wildfire prevention, goats, controlled grazing, Dalmatian karst, fire prevention, forest fires, climate change, drought, Mediterranean vegetation, forest management, Hrvatske šume, Croatia wildfires, wildfire risk, rural depopulation, sustainable land management, fire protection, Adriatic coast