Bosznia
Karan letette az esküt, visszasírják-e a bosnyákok Dodikot?A örökség terhe - vajon meddig marad Karan Dodik árnyékában?
Siniša Karan, a Republika Srpska új elnöke letette a hivatali eskü esküt Banja Lukában, és első megszólalásában jelezte, hogy a Republika Srpska alkotmányos pozíciójának „védelme” marad a politikai vezérfonal. A kérdés egyáltalán nem az, hogy folytatja-e Milorad Dodik politikáját – hanem az, hogy meddig marad a boszniai főszerb árnyékában
A Republika Srpska megválasztott elnöke, Siniša Karan letette az esküt a boszniai szerb parlamentben, ahol kijelentette, hogy a Szerb Köztársaság legfontosabb feladata az entitás alkotmányos pozíciójának megőrzése lesz. Dodik azt üzente neki, hogy új kihívások és új győzelmek várnak rájuk.
Letette az esküt, köszönetet mondott Dodiknak
Karan az ilyenkor általában szokásos forgatókönyv szerint ismételten megköszönte a bizalmat, ami szavai szerint lehetővé tette számára, hogy büszkeséggel álljon ki a képviselők és a boszniai szerb nép elé.
„Tisztelettel állok itt, mert megmutattátok, hogy a szerb nép a legnehezebb pillanatokban is szuverén döntéseket hozott. Egy ilyen szuverén döntéssel jött létre a Szerb Köztársaság, amely örökké fennmarad. Elnökként mindenkinek köszönetet mondok, különösen azoknak, akik bizalmat szavaztak nekem” – mondta Karan, azonnal megnevezve a szívéhez közelebb állókat.
Az új elnök külön köszönetet mondott elődjének, Milorad Dodiknak, amiért – mint fogalmazott – bizalmat szavazott neki, hogy ott folytassa a munkát, ahol ő abbahagyta.
A Tanjug szerb hírügynökség beszámolója szerint Karan arról is beszélt, hogy folytatni kell a küzdelmet a Szerb Köztársaságért, és meg kell őrizni mindazt, amit a daytoni békemegállapodás biztosított. Kiemelte, hogy a prioritás a Szerb Köztársaság megőrzése.
„Ott védekezünk, ahol a legtöbb támadás ér bennünket, ahol együtt vagyunk. Ott kell összegyűlnünk a Szerb Köztársaság zászlaja alatt, és egységesen fellépnünk, mert csak így őrizhetjük meg a köztársaságunkat” – mondta Karan, aki meg van győződve arról, hogy a nép mögöttük áll.
„Köszönet minden korábbi elnöknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Szerb Köztársaság nemzetközi tényezővé váljon, valamint köszönet minden intézménynek. A nép akarata szent lesz, és az alkotmány vezet majd bennünket a státusz megőrzésében. Minden polgárnak még egyszer köszönöm” – fogalmazott Karan.
Kérdés, hogy az előző elnökök iránti hálálkodás milyen visszhangot vált ki Bosznia-Hercegovinában, mivel a volt elnökök között két háborús bűnös is van, az egyik Radovan Karadžić, a Republika Srpska első elnöke, akit a Hágai Törvényszék népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűnökért ítélt el, jelenleg életfogytiglani büntetését tölti.
A másik Biljana Plavšić, akit emberiesség elleni bűnök miatt 11 év börtönre ítélt a Hágai Törvényszék, miután beismerte bűnösségét. Mindenesetre kevés ország, vagy inkább politikai entitás vezetése dicsekedhet ilyen „illusztris társasággal”.
Dodik gratulált Karannak
Milorad Dodik gratulált Siniša Karannak hivatalba lépéséhez. Dodik azért kényszerült távozásra az elnöki posztról, mert a boszniai bíróság hat évre eltiltotta őt az állami pénzből finanszírozott megbízatások betöltésétől, ami viszont nem vonatkozik az SNSD elnöki tisztségére.
Ezt a büntetést viszont nem lehet pénzzel kiváltani, mint az egyéves börtönbüntetést, Dodik így kissé háttérbe szorult. Az is lehet, hogy a következő hat évben teljesen kikopik, bár az is megtörténhet, hogy egy váratlan fordulat ismét hozzásegíti magasabb pozíciók betöltéséhez.

Úgy látszik, a február 14-e utáni napok a férfias ölelkezések időszaka a szerbek által uralt térségben, a képen Siniša Karan és Milorad Dodik borult össze, amit Stevan Nenadić parlamenti elnök figyelt (Forrás: X platform, Milorad Dodik)
„Karan barátként, munkatársként és harcostársként annak a csapatnak a része, amellyel éveken át együtt építettük és védtük az erős, stabil és büszke Szerb Köztársaság politikáját” – mondta Dodik, aki ezzel arra utalt, hogy a jelenlegi elnök a legszűkebb köréhez tartozott. A távozni kényszerülő boszniai szerb elnök azonban azt is jelezte, hogy egyáltalán nem vonul ki a politikából.
Hozzátette ugyanis, hogy a jövőben is vállvetve folytatják a Republika Srpska vezetését „az önállóság, a szabadság és a fejlődés útján”.
„Erőnk az egységben és abban a politikában rejlik, amely soha nem mond le népünk érdekeiről” – írta Dodik az X platformon, megemlítve, hogy új kihívások és új győzelmek állnak az RS előtt egy erősebb köztársaság és minden polgár biztonságosabb jövője szempontjából.
Siniša Karan nem teljes ciklust kapott, hanem Milorad Dodik hátralévő mandátumát viszi tovább, vagyis csak a Dodik-féle ciklus megmaradt részét tölti az elnöki székben, és a következő általános választásokig marad pozícióban.
Ezek a választások idén ősszel lesznek, így csak 7–8 hónap jut neki, ami alatt aligha tud kiteljesedni, viszont ha őszre újraválasztják, akkor „beírhatja nevét a történelembe”.
Tartanak tőle a bosnyákok
A BALK-on többször „dublőrnek” neveztük Siniša Karant, aki a következő hónapokban bizonyára elfogadja Milorad Dodik „felsőbbrendűségét”, de kérdés, hogy mi történik az őszi választásokat követően, amikor ha újraválasztják, akkor már „saját jogon” lesz elnök: megpróbál-e kibújni Dodik köpönyege alól.
Néhány nappal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy Dr. Jahja Muhasilović, a Szarajevói Nemzetközi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének adjunktusa horvátellenes cikket rittyentett az egyik erősen bosnyák nemzeti színezetű lapban, és akkor szembejött a politikai elemző egyik rádióinterjúja, amelyben Siniša Karanról beszélt.
Muhasilović a Boszniai Iszlám Rádióban (BIR Rádió) azt mondta, hogy Karan általában radikálisabb álláspontot képvisel, mint Milorad Dodik, és biztosan más módszereket is alkalmaz, mint a boszniai főszerb, de az irány ugyanaz marad.
„Ami a szerb nacionalizmust és sovinizmust illeti, ezen a területen Karan sokkal rosszabb választás, mint Dodik, miután kizárólagos elveket képvisel, amelyekkel közeledik Oroszországhoz” – vélte Muhasilović, s megjegyezte, hogy Milorad Dodik mindenekelőtt „üzletember”, és még a szerb nacionalizmust is saját érdekeinek rendelte alá, miközben sok mindenben maga sem hitte azt, amit hangoztatott.
A bosnyák politikai elemző szerint ugyanakkor Karan hisz abban, amiről Milorad Dodik nyilvánosan beszél, bár ő talán kevesebbszer jelenik majd meg a nyilvánosság előtt, vele azonban az a probléma, hogy „megrögzött nacionalista”, és ebben az értelemben sokkal rosszabb a bosnyákok számára, mint Dodik.
A bosnyák szakértő szerint a Milorad Dodik letartóztatására indított tavalyi akció során Karan kimondott határozottságról és nagyobb fokú bátorságról tett tanúbizonyságot, mint amivel Dodik rendelkezik, aki közben csak hangoskodott.
„A hangoskodás nem jellemző Karanra, ugyanakkor határozottabb és keményfejűbb annak a politikának a végrehajtásában, amivel Dodik csak fenyegetőzik” – vélte Muhasilović. Szerinte ezért mondta Dodik azt, hogy ő maga igazi áldás volt azokhoz az emberekhez képest, akik őt körbeveszik.

