Bosznia
RS: Karan nyert, Dodik dalra fakadt, Vučić gratuláltIsmét kocsmai szintre süllyedt a politizálás a Republika Srpskában
Miután a boszniai Szerb Köztársaságban megismételték az elnökválasztást ott, ahol korábban túl sok volt a „hiba a mátrixban”, így Siniša Karan elnök lett, és egy kicsit dublőrködhet. Dodik pedig kihasználta az adódó alkalmat, és ismét dalra fakadt. Mindezt Aleksandar Vučić azzal tetézve, hogy újfent ígérgetett. Ezzel helyre állt a rend, a Balkán ismét hozta önmagát: választás, vita, vádaskodás, majd végül jön a harmonika
A nem hivatalos eredmények szerint a kormánypárti jelölt kapott több szavazatot a boszniai Szerb Köztársaságban, ahol részlegesen megismételték az előrehozott elnökválasztást azokon a szavazóhelyeken, ahol korábban súlyos szabálytalanságokat észleltek. Ezzel eldőlt, hogy a következő időszakban Dodik egyik „kézhez szoktatott embere” tölti be az elnöki pozíciót.
A Bosznia-Hercegovinai Központi Választási Bizottság (CIK BiH) az este közölte, hogy a megismételt előrehozott választások előzetes eredményei alapján az SNSD jelöltje, Siniša Karan összességében 224.384 szavazatot kapott, míg az ellenzék által támogatott Branko Blanuša 213.513 voksot szerzett. A mandátum hivatalos átvételéhez azonban még szükség van a CIK végleges jóváhagyására.
Az új voksoláson 84.474 állampolgár rendelkezett szavazati joggal, és közülük 41.826-an éltek is ezzel a jogukkal, vagyis a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot.
A boszniai Szerb Köztársaságban az elnöki mandátum hossza fix, és nem indul újra azzal, hogy a jogerős bírósági ítélet miatt Milorad Dodik nem töltheti be az elnöki tisztséget, korábban ezért is fogalmaztunk úgy, hogy Karan Dodik dublőre lesz: ezért is, meg más miatt is.
Mivel a mostani megismételt választást részben a korábbi elnök, Milorad Dodik hivatalából való eltávolítása miatt írták ki, Karan mandátuma az idei – 2026. októberre tervezett – általános választásokig szól, nem automatikusan teljes „négyéves időszakra”.
Dodik dalra fakadt, Vučić gratulált
A boszniai Szerb Köztársaságban tartott megismételt előrehozott elnökválasztások után a hangulat felfokozott volt a boszniai szerb Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) székházában: a beszámolók szerint Milorad Dodik, a párt elnöke, a győzelem hírére megragadta a mikrofont, és – ahogy már tőle megszokhattuk – dalra is fakadt, a politikát kocsmai szintre süllyesztve, amiben kedvenc harmonikása segített be neki.
„Ez az az erő, amelyet csak a nép adhat – a győzelem öröme, amely a Republika Srpska szívéből fakad. Ma este együtt ünnepelünk, holnaptól viszont még erősebben, még elszántabban, ugyanazzal a csapattal és ugyanazzal a hittel folytatjuk, hogy minden területen győzelmet arassunk a Republika Srpska számára” – írta Dodik az X-en.
A választás után az SNSD tagjai ünneplésbe kezdtek, ahol a hangulat emelkedett volt. Az eseményen jelen volt Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség szerb tagja is, ő is szorgosan danászott.
A választási diadalt követően Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke is gratulált Siniša Karannak, a Szerb Köztársaság újonnan megválasztott elnökének, akinek – mint fogalmazott – „a legnehezebb és a legszentebb feladatot kapta: a nép által neki szavazott bizalom alapján vezetheti a Republika Srpskát”.
Vučić úgy nyilatkozott, hogy a kihívások korát éljük, és ismét elmantrázta az ilyen és hasonló esetekben szokásos szöveget, miszerint „Szerbia mindig a Szerb Köztársaság mellett áll”, és megerősítette az együttműködést minden területen.
Milorad Dodik a választások estéjén tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy ezúttal az SNSD még jobb eredményt ért el, mint a korábbi megmérettetés során, amire már a részleges elnökválasztás elrendelésekor ígéretet tett. A párt szóvivője, Radovan Kovačević arról számolt be, hogy Karan 17 községből 16-ban győzelmet aratott, és elégedettségét fejezte ki a párt teljesítménye kapcsán.
Az ellenzék kritikával fogadta a hírt
Branko Blanuša, az ellenzéki Szerb Demokrata Párt (SDS) jelöltje a választásokat követően elmondta, hogy bár vereséget szenvedett, nem csalódott. Háláját fejezte ki minden támogatónak, különösen azoknak, akik – mint fogalmazott – „szabadon adhatták le szavazatukat”.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy „az elmúlt napokban ismét számos visszaélés történt a választóhelyiségekben, és a kormányzat jelentős erőforrásokat mozgósított, különösen zsarolás és szavazatvásárlás formájában.”

Előfordult, hogy Dodik nótázgatással kezdte a hetet, amikor még a bosznia-hercegovinai államelnökség tagja volt (Forrás: X platform) Egy vidám hétfőről itt írtunk
Blanuša hozzátette, hogy a Szerb Köztársaságnak most végre ismét lesz elnöke, és ez elengedhetetlen az intézmények működésének helyreállításához – ami azt jelzi, hogy az ellenzéki jelölt tisztában van vele, hogy a szerb entitásban nem lehet a végtelenségig ismételgetni a szavazást.
A győzelem kikiáltásának estéjén a kormánykoalícióhoz tartozó boszniai Szerb Néppárt NPS elnöke, Darko Banjac botrányos hangvételű beszédet mondott.
Kijelentette, hogy végül a választópolgárok mondták ki az utolsó szót, és arra kérte a választási bizottság tagjait, hogy ne csináljanak bolondot magukból, mert ha nem hagynak fel ezzel a magatartással, legközelebb már nem a Szerb Köztársaság elnökét, hanem a boszniai szerb állam elnökét fogják megválasztani, más út ugyanis már nem marad számukra.
Banjac ezzel felvázolta azt is, milyen jövő várhat Bosznia-Hercegovinára, ha a muszlimok tovább ingerlik a jelenlegi szerb entitás vezetését, amely – ha megharagítják – netán ki is kiálthatja az entitás függetlenségét.

