Románia
Koalíciós válság a Mercosur-megállapodás miattDél-amerikai hús kontra román gazdák: tüntetések, bizalmatlansági indítvány és koalíciós káosz
Újabb belpolitikai válság fenyegeti a román kormánykoalíciót: Románia támogatta az EU és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodást, amit a szociáldemokraták árulásként értékelnek. A döntés miatt feszültség robbant ki a koalíciós partnerek között, a külügyminiszter ellen bizalmatlansági indítvány készül, miközben a kormányra éhes AUR is aktivizálódott. A gazdák tiltakozást fontolgatnak, a helyzet pedig komoly próbatételt jelent a 2026-os költségvetési viták előtt álló kormánykoalíció számára
Alig ültek el a tavalyi romániai kormánykoalíciós botrányok, alig hogy sikerült fátylat borítani rájuk, máris újabb konfliktus robbant ki a kormánykoalíció pártjai közt. Románia ugyanis igennel szavazott az Európai Unió és a Mercosur – az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt összefogó gazdasági tömb – közötti szabadkereskedelmi megállapodásra.
A kormánykoalíció legnagyobb pártja, a szociáldemokrata PSD azonnal árulást kiáltott és azzal vádolta meg az államfőt, Nicusor Dant, hogy a román gazdák ellenében, Emanuelle Macron francia elnök befolyása alatt cselekedett. Azt is nehezményezték, hogy a döntést a külügyminiszter és a kereskedelmi és iparügyi miniszter hozta meg, mindketten a progresszív erő, az USR tagja, és a döntéshozatalból teljesen kihagyták a szociáldemokrata mezőgazdasági minisztert – még csak nem is konzultáltak vele.
Megmozdult a szuverenista oldal is, akik sebtében összegyűjtötték a külügyminiszter, Oana Țoiu ellen benyújtandó egyszerű bizalmatlansági indítványhoz szükséges támogató aláírásokat.
Kérdés, hogy a PSD támogatni fogja-e bizalmatlansági indítványt, mint tette azt a szintén USR-s környezetvédelmi miniszter ellen benyújtott indítvány esetében. Noha az indítvány elfogadása nem jár automatikusan együtt a miniszter leváltásával, komoly koalíciós válsághoz vezethet.
Miért jó, ami rossz?
Románia támogatta az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodást, de kemény tárgyalások és egyeztetések után, amelyek egyértelmű garanciákat kínálna az ipar és a mezőgazdaság számára egyaránt – jelentette ki Irineu Darău kereskedelmi és iparügyi miniszter.
„A Tanács mai döntése az EU és a Mercosur közötti megállapodás támogatásáról történelmi jelentőségű. Európa ezzel erős üzenetet küld. Komolyan gondoljuk a növekedés és a munkahelyek teremtését, valamint az európai fogyasztók és vállalkozások érdekeinek biztosítását. A Mercosurral 700 millió ember közös piacát hozunk létre. És ezzel rengeteg új lehetőséget – mondta Ursula, „aki elhozza a jólétet Latin-Amerikának és Európának egyaránt”
A miniszter úgy vélte, a megállapodás ösztönözni fogja a román kivitelt és új piacokat nyit meg a romániai termelők előtt.
„Az EU–Mercosur megállapodás Románia exportjának növekedéséhez fog vezetni. Az ország elszigetelésére törekvő egyes politikusok álszentségén és hisztérikus állásfoglalásaikon túl Románia új exportpiacokra és a termelők számára tisztességes szabályokra szorul” – írta Irineu Darău a Facebookon.
Kiemelte, hogy a tárgyalások eredményeként a román termékekre kivetett vámok szinte teljesen megszűnnek.
„Az eredmény egyértelmű: szinte nulla vámok, magasabb export és olcsóbb nyersanyagokhoz való hozzáférés. Ez magasabb termelést és több munkahelyet jelent az autóiparban, a gépiparban és az elektromos iparban” – mondta a miniszter.
Irineu Darău emlékeztetett arra, hogy csak 2023-ban a román vállalatok több mint 47 millió eurót fizettek vámok formájában az ipari termékek Mercosur-országokba történő exportjáért, ezek a költségek a megállapodás hatálybalépése után szinte teljesen megszűnnek.
„Az elszigetelődés nem védi meg Romániát. A nyitott gazdaság az, amely védi gazdákat és iparát, erősebbé teszi az országot” – tette hozzá Darău.
Álláspontját megerősítette Nicușor Dan államfő is, aki szerint az egyezmény növeli Románia hozzáférését a kritikus nyersanyagokhoz, és hosszabb távon erősíti az ország pozícióját az EU-n belül.
Miért pipa a PSD?
A PSD elnöke, Sorin Grindeanu hevesen támadja a külügyminisztériumot, szerinte a kereskedelmi egyezményre leadott igen szavazat a román gazdák elárulása, mert az egyezmény megnyitja az uniós piacot az olcsó dél-amerikai marhahús, cukor és gabona előtt, miközben ezek az országok lazább környezetvédelmi és növényvédelmi szabályok szerint termelnek. Ez a román növénytermesztő és állattartó farmok csődjéhez vezethet.
Sorin Grindeanu vádjainak elhangzása után a romániai farmerek tüntetéseket helyeztek kilátásba, és éles hangú nyilatkozatokban igyekeztek igazolni a pártelnök kijelentéseit.
A feszültséget tovább növelte, hogy a PSD mezőgazdasági minisztere, Florin Barbu, nyíltan a miniszterelnököt tette felelőssé. Állítása szerint Ilie Bolojan figyelmen kívül hagyta a minisztérium figyelmeztetéseit, és anélkül engedte megszavazni az egyezményt, hogy a gazdaszervezetekkel való érdemi egyeztetés megtörtént volna.

Néha jobb importálni, mint felnevelni: ez egy brazil „fejlesztésű” bika, amely a Charolais és a Zebu keresztezéséből jött létre, – gyors növekedés, jó húsminőség, ellenállóképesség és hőtűrés (Forrás: Wikipédia)
Kijelentette, hogy két héttel ezelőtt elutasította az EU–Mercosur megállapodás jóváhagyásáról szóló memorandumot, de sem a kereskedelmi és ipari minisztérium, sem a külügyminisztérium nem vette figyelembe a véleményét.
„Ráadásul 2025 júliusában miniszteri találkozónk volt francia kollégánkkal, ahol az Agrifish Tanácsban kértünk, és az Európai Bizottságtól bizonyos garanciákat kértünk a
román és az Európai Unió egész területén működő gazdák számára” – emlékeztetett Florin Barbu.
Kifejtette, hogy Romániában hektáronként kevesebb mint egy kilogramm gyomírtót használnak, míg a Mercosur területén hektáronként 12–15 kilogrammot, így egészségtelen élelmiszer kerülhet az állampolgárok asztalára.
Marius Budăi, a PSD képviselője arra figyelmeztet, hogy az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodásnak jelentős gazdasági következményei lehetnek, beleértve az Európai Unióban mintegy 120 000 munkahely megszűnését.
A Facebookon közzétett üzenetében Marius Budăi közvetlenül az USR-hez fordult, és azzal vádolta a pártot, hogy következetlen és figyelmen kívül hagyja a román mezőgazdaságra gyakorolt hatást.
„Figyelembe vették, hogy Románia az egyik olyan európai ország, ahol a munkahelyek legnagyobb hányada a mezőgazdaságban található?” – szegezte a kérdést a PSD képviselője a koalíciós partnerhez.
Marius Budăi egyértelmű álláspontot kért Ilie Bolojan miniszterelnöktől is, hogy egyetért-e az USR minisztereinek álláspontjával a megállapodást illetően, és azzal érvelt, hogy egy ilyen nagy hatással bíró döntést a koalíción belül kellett volna megvitatni.
„Kialakítunk-e egy közös álláspontot a koalíciós pártok európai parlamenti képviselői számára a Mercosur-megállapodás módosításáról az Európai Parlamentben? Vagy külön utakon fogunk járni, megkérdőjelezve ezzel a koalíció létjogosultságát?” – írta Budăi, hozzátéve, hogy a PSD a megállapodás módosítása mellett fog szavazni.
Az Európai Parlament alelnöke, a PSD-s Victor Negrescu is kifakadt:
„Nem történt valódi konzultáció az összes érdekelt féllel, különösen a mezőgazdasági termelőkkel. Akik Románia álláspontját a kérdésben meghatározták, megtehették volna ezt. Románia megígérte az erős mezőgazdasággal rendelkező és a térségünkben jelentős katonai jelenléttel rendelkező országoknak, Franciaországnak és Lengyelországnak, azonban Románia nem vette figyelembe az EU-n belüli szövetségeit az európai költségvetéssel és a mezőgazdasági alapokkal kapcsolatos kérdésekben”.
De ami leginkább felháborít, az a közöny, az arrogancia a mezőgazdasági termelők és a vidéki lakosság iránt. Amikor az emberek sorsáról beszélünk, nem normális, hogy csak matematikai vagy politikai számításokat végezzünk. Nem normális azt mondani, hogy ha 1000 autóval többet adunk el, akkor nem baj, ha 5 000 mezőgazdasági termelőt veszítünk. Ezek a gazdák családokat, közösségeket képviselnek. A politika célja annak biztosítása, hogy senki ne maradjon le, különösen akkor, ha keményen dolgozó emberekről van szó.”
Szirénhangok
A szuverenista, populista AUR ismét bejelentkezett a kormányzásra. Arra invitálja a kormánykoalíció legnagyobb pártját, a PSD-t, hogy valljon színt. Az AUR szenátora, Clement Sava szenátor szerint „a progresszív diplomácia veszélybe sodorta a román mezőgazdaságot.” A Oana Țoiu idegeneknek igent, saját országa polgárainak pedig nemet mond címet viselő indítványt az AUR 34 szenátora írta alá.

Dumitru Coarnă román pártszédelgő populista politikus szerint Nicușor Dan egyértelműen megmutatja, hogy nincs gerince: ahelyett, hogy a román gazdák mellé állt volna, inkább hajbókolva és szemrebbenés nélkül végrehajtja a külföldről érkező parancsokat (Forrás: Facebook, Dumitru Coarnă)
Az AUR szenátusi frakciója nyíltan felszólította a PSD-t, hogy írja alá az egyszerű indítványt. Ellenkező esetben, bebizonyosodik, hogy a PSD képviselőinek harcias hangvételű nyilatkozatsorozata a Mercosur-megállapodás megszavazását illetően csak porhintés, amelynek célja elrejteni az igazságot: hogy a PSD és mezőgazdasági minisztere mennyire jelentéktelen a jelenlegi kormánykoalícióban – írták közleményükben az AUR képviselői.
A kormánykoalíció tagjai szerint PSD ezzel ismét a szélsőséges pártokkal kerülne közös nevezőre, miközben annak a koalíciónak a tagja, amelyben az USR-val és a liberálisokkal közösen kormányoznak.
Független elemzők pedig arra figyelmeztetnek: az, hogy a botrány a 2026-os költségvetési tárgyalások előtt tört ki, tovább növeli az Európa párti koalíció sérülékenységét.
