BALK MOZI: A KAPUS HALÁLA (Siflis Zoltán dokufilmje)

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Puskás Ferencék Aranycsapatát, amelynek első számú kapusa – tudjuk – Grosics Gyula volt, ma már az érinthetetlenség dicsfénye övezi. Ki a fene mondana rájuk bármi rosszat is manapság? Ki bántaná labdarúgó isteneinket? Ki gázolna bele magyar focimitológiánkba? Úgy tűnik, igazából senki. Tekintet nélkül politikai hovatartozásra, márpedig ez nem így volt régebben – ha hinnénk, ha nem. De inkább higgyék. (Ó, igen.)

Anno – például a hírhedt Rákosi-korszak alatt – legendás Fekete Párducunknak is meggyűlt a baja a nemzetbiztonság „kitarti és rátarti” embereivel. Akik, úgy tűnik, nem értesültek arról, hogy a fociban tilos a kapust támadni, így durván rástartoltak Grosicsra.

Isteni Gyulánk legnagyobb vétke nem az volt, hogy netán a lába között kapott volna gólt (nincs is tudomásunk róla, hogy előfordult volna olyasmi, pedig megtörténhetett), hanem az, hogy a disszidálás lehetőségeit forgatta fejében. Elsősorban nyilván egy jövedelmezőbb külföldi karrier érdekében, ám az ÁVH megneszelte a dolgot, majd durván elkaszálta a hűtlenségre készülő cerberust. – Akkor Grosics még, persze, nem volt olyan híres, de híres volt már nagyon is 1954-ben, ama történelmi vb-döntő után, amelyet követően őt hazaárulás és kémkedés gyanújával újfent őrizetbe vette a diktatúra.

Siflis Zoltán hőse, szenvedő alanya, legvégén vérbeli mártírja SIFLIS GÉZA névre hallgatott

Minden kálváriája ellenére azonban végül is Fekete Párducunk életben maradt, hogy később el is hagyhassa az országot. Ugyanakkor nem minden hálóőrnek volt ekkora szerencséje (ha csak őket nézzük a megkínzottak, meghurcoltak népes táborában). Egy ilyen kevésbé szerencsés férfiúról szól Siflis Zoltán: A KAPUS HALÁLA c., 2024-es dokumentumfilmje. Benne, elárulhatjuk ugyebár – adott cím után nem spoilerezünk túl nagyot –, hogy a központi figura nem ússza meg a dolgot. Az események szörnyű tragédiába torkollnak, elrettentő emléket állítva egy ugyancsak visszataszító történelmi korszaknak. (Amelyhez foghatókról oly jó lenne, ha már egyszer s mindenkorra leszokna a történelem.)

Siflis hőse, szenvedő alanya, legvégén vérbeli mártírja SIFLIS GÉZA névre hallgatott. Hozzátartozott ahhoz a tágabb Siflis családhoz, pereputtyhoz, amelyhez rendezőnk is. Nyúlfarknyi életrajza szerint Géza 1907-ben született Szabadkán, régi római katolikus, amúgy vaskereskedéssel foglalkozó családban. Iskoláit ugyanott végezte, életében többször nősült. Ha jól értettük, egy gyermeke született. 1948 októberében hunyt el a magyarországi Kelebián, ahol élete utolsó szakaszában az ottani Levente Sport Egyesület edzőjeként tevékenykedett.

Őt valamivel halála előtt tartóztatta le az AVH, hogy aztán ezt a letartóztatást ne élje túl.

Előtte, eme drasztikusan lerövidített földi pályafutása alatt jelentős, helyenként fényes sportkarriert futott be. Védett a SAND Subotica csapatában, közben többször játszott a jugoszláv válogatottban. Ünnepelt olimpiai résztvevő. Szabadkáról 1928-ban Magyarországra, a Fradihoz igazolt, ahol tíznél több alkalommal szerepelt. Tagja volt az ezüstérmes csapatnak, hogy azt követően – mert nem akart másodfurulyás lenni a csárdában – az Újpest FC-hez szegődjön. – Újpestre kerüljön hát, ahol per pillanat e sorok írója e sorokat rója. Közben arra gondol, hogy a második világháború előtt Temerinben élő, Újvidéken kereskedelmi iskolát végzett, Bakkecskének becézett atyai nagyapja, aki egyébként a temerini TSK mellett az újvidéki UAC-ban is rúgta a bőrt, valamikor vajon farkasszemet nézhetett-e – amolyan leszegett fejű, dühös-törpe csatárként – a hatalmas termetű Apuskával? Azaz Gulliverrel, aminek meg Siflist keresztelték el.

A Szerb-Horvát-Szlovén válogatott 1928-ban

– Nagy pillanat lehetett, amiről ma már nincs kit kérdezni, és ez ugyancsak nagy kár – sóhajtja ő, e sorok egykori írókapus körmölője. – Viszont szerencsére van ez a film.

Igen, szerencsére létezik ez a S. Z. írta-rendezte megrendítő oknyomozó/tényfeltáró dokumű – összefonódó sport és élettörténet –, amelyről előzőleg azt olvashattuk, hogy kettős nézőpontból, két idősíkon, múlt és jelen síkján mutatja be, illetve hát idézi fel Siflis Géza földi pályafutását, egészen az ő egykori, végzetesnek bizonyuló drasztikus megveréséig a pesti Andrássy út 60-as szám alatti ávós pincében. (Vajon hány embertelen ember kellett hozzá, tényleg, hogy leteperjék az óriást?) Sorsát követi a megkínzásig, illetve istentelen megtörési kísérletig, amibe nem rögtön halt bele a kapus. Mert még hazakerült valamilyen módon Kelebiára, hogy végül ott lehelje ki lelkét a súlyos bántalmazás következtében.

Halálának oka (hivatalosan): vérmérgezés.

De hogy tulajdonképpen mi volt az ő főbűne? Az egyik előkerült tanúvallomás szerint például az, hogy zsidógyűlölet elemeivel párosuló, súlyosan jobboldali nézetek hangoztatója volt. Szegeden ebből az állásfoglalásból keveredett párszor heves vitába baloldali nézeteket valló és védő apósával. Vesztére egy titkárnő jelenlétében, aki kellő pillanatban nem tudta eltitkolni mindazt, amit hallott. Hivatalosan elmondta (úgy tűnik, némely szájába adott szóval együtt), hogy nem egyszer látta volt S. G.-t nyilaskeresztes jelvénnyel a gomblyukában. Nem mellékesen kész tény, hogy kérdéses személy valaha az inkriminált Baross Szövetség tagja volt, ami aligha vetett rá jó fényt, sőt…. – Ez utóbbi ugyebár ’45-ig egy olyan gazdasági-érdekvédelmi egyesületként létezett, amelyet keresztény iparosok, kereskedők, gazdák és vállalkozók hoztak létre, s úgy látszik, tagjává lenni eleve súlyos stigmát jelentett a későbbi baloldali hatalom számára.

Item. Siflis Zoltán művét a Pannon RTV idevágó, FOROG A KAMERA c. mellékelt adásában láthatják a You Tube-on. Magát a vetítést egy hosszabb, infódús beszélgetés előzi meg, amelyet ugyancsak szíves figyelmükbe ajánlunk. Hallottuk, láttuk, állítjuk: öngól benne, ebben a kerek egész majdnem 1 órában, plusz az azt megelőző „bemelegítésben” nincsen. Viszont annál több más érdekes és megkapó, jócskán megérintő és elgondolkodtató rejlik ebben a szövevényes, tkp. fordulatos történetben. Illetve bontakozik ki belőle, ami itt – további szövegbe foglalva – túl hosszúra nyúlna.

Mondhatni: kiröpülne a labda a taccsvonalon túlra.

A film és a beszélgetés a rendezővel (Forrás: YouTube, Pannon RTV

Esetleg csak annyit fűznénk még hozzá kurtán, hogy Siflis ezt a filmjét elsősorban Közép-, illetve Kelet-Közép-Európát érintő műnek tartja. Elgondolkodtató viszont jóval tágabban: vajon a szomorú sztori nem hangzik-e nagyon is ismerősnek például Dél-Amerikában. Politikai mezcserével? Fordított oldallal és térféllel esetleg? Ahol netán balosból lett hasonló áldozat, mert a halál meglehetősen demokratikus nézeteket vall. Magyarán: neki tökmindegy a politikai hovatartozás, ahogy más szempontokat se vesz sokszor figyelembe.

Kapcsolódó cikk

Puskás Öcsibáék és a furcsa bögrécskék, meg a neretvai csata – Picasso 50!

ADALÉKUL:
S. Z.-NEK A NFI RÉSZÉRE KÉSZÜLT BESZÁMOLÓJÁBÓL
( részlet)

A kapus halála című dokumentumfilm (tehát) nem sportfilm, még csak életrajznak sem nevezhető, sokkal inkább egy tényfeltáró riport köntösébe ojtott sorsfilm. Felépítésében a mű két részre bontható: az elsőben, a rövidebben feltűnik Kovács Marcell, a Kelebiai Levente Sport Egyesület elnöke, aki az előzményekről elmondja, hogy az egyesület múltjának kutatása során említette meg neki valaki, hogy a temetőben egy volt Ferencváros-játékos nyugszik, akiről később kiderítette, hogy 1944 és 1948 között élt Kelebián.

Megszólal Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója, aki Siflis Géza labdarúgói sikereiről beszél, elmondja, hogy a kor egyik legígéretesebb kapusa volt, az amszterdami olimpia legjobb hálóőrének választották, a SAND Suboticából mindenáron a Ferencvárosba akart igazolni, de sajnos nem találta meg a számításait Magyarországon, ezért nagyon gyorsan szögre akasztotta a cipőjét. A beszámolók alatt vizualitásában feltűnik Kelebia, a labdarúgó sírja, a Ferencváros stadionja, a Fradi Múzeum, és megtekinthetjük a halottas könyvben szereplő Siflis Gézára vonatkozó bejegyzést.