Connect with us

B A Balkanac

Puskás Öcsibáék és a furcsa bögrécskék, meg a neretvai csata – Picasso 50!

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Tisztára Picasso
Tisztára Pablo! – állapíthatta meg ámulva mindenki, aki jobban megnézte
Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Az angolok felett aratott történelmi győzelem után – útban hazafelé – a magyar válogatottnak Párizsban kellett átszállnia. Aranycsapatunk vonattal utazott, akkor még az volt a módja, és a pályaudvaron összeverődött kisebb tömegben várt rájuk egy alacsony, számukra ismeretlen, kopasz, szúrós tekintetű, de a pillanathoz idomítottan barátságos férfiú. A maga részéről gratulált a nagy haditetthez, kiváltképp Puskás Ferencre nézett rajongással, majd mindegyiküknek adott egy furcsa, összefirkált bögrécskét, meg még több hasonlót is. Puskásék szépen megköszönték, azzal folytatták útjukat.

Öcsibá mesélte később, hogy hát ugye: nem nagyon érdekelte őket az a kis kerámia. Nejlonharisnyát vittek haza a nőknek, banánt a gyerekeknek stb. Persze, köztudott volt, hogy amennyire módjukban áll, gyógyszert is visznek a rászorulóknak. Mindenesetre a hazafelé vezető hosszú, unalmas úton azzal szórakoztak, hogy a bögrékkel megdobálták a vasúti pályát szegélyező villanyoszlopokat. Állítólag ebben Kocsis bizonyult a legügyesebbnek, és végül csak Hidegkutinál maradt egy az ajándékokból, amelyet végül is jobban megnéztek. – Márpedig annak az oldalára ez volt ráfirkantva: PABLO PICASSO.

Szóval, leghíresebb magyarunk, a legendás labdarúgó – valamely ünnepélyes kis iszogatás közben – ezt az egészet egy tollforgatónak elmesélte, emez leírta, a sztori pedig megmaradt. (Elmesélte Odze Györgynek, akinek az erről szóló írására támaszkodunk.) Utóbb viszont Hidegkuti bögrécskéje is eltűnt. – Hogy a történet hatására-e, már nehéz lenne megmondani. Annyit még csupán erről a színes kis eseményről (megkockáztathatjuk: blamáról), hogy Puskás Öcsibá a végén kissé elmerengve azzal fejelte meg az egészet, hogy hát: van ilyen. Aztán nem szólt többet. Illetve másról kezdett el beszélni, mi pedig csak találgathatunk, mennyit érhetne egy-egy olyan darab manapság, még ha újabban egyre többen akadnak is olyanok, akik igyekeznek megkérdőjelezni Picasso bámulatos nagyságát. Azt a már-már hervasztó fölényét, amellyel a körbeeső terepet máig uralja, kényszerít kókadt hervadásra minden árnyékába kerülőt.

Mármost, hogy zseniális festő vagy zseniális kókler volt-e a „jó öreg Pablo”, nem tisztünk itt eldönteni. A súlyos kérdés messze meghaladja az összes kompetenciánkat. Itt csak arra hívnánk fel a szíves figyelmet, hogy a művész halálának ötvenedik évfordulóján Madridban felbukkant, kisebb férfifejet mintázó kerámia minapi kikiáltási ára olyan háromszáz ezer eurónál indul, aztán ki tudja, hol áll meg? A határ a csillagos ég. Az évfordulóval kapcsolatos hírcsokorból az látszik ki legjobban, ami kissé morbid a maga módján. Márpedig, hogy az idei madridi ARCO művészeti vásáron a látogatók – a HVG szóhasználatában – „szelfizhettek” egyet a halott Picassóval. Ha nem is az igazival, persze, hanem a művel.

Tehát:

A MŰVÉSZET MINT TETEMREHÍVÁS.

Arról van szó ugyanis, hogy Eugenio Merino szobrász – a maga birkatürelmével? – elkészítette P. P. hiperrealista, hosszú ujjú matrózpólós, vászonnadrágos, vászoncipős mását, majd egy márványból készült talapzatra, amolyan ravatalszerűségre fektette.


– Tisztára Pablo! – állapíthatta meg ámulva mindenki, aki jobban megnézte. Így például esetleg a mi szépséges, elhorvátosodott magyaroktól származó Pálinkás Olgánk is, aki egykor Oja Kodar névvel emlékezeteset alakított Orson Welles F FOR FAKE c. filmjében. Abban a keverék műfajú alkotásban, amelyben a valamikor rég Hoffman Adolf és Irén fiaként született Elmyr de Hory fényűző életet él a spanyol Ibizán. Anyagi fedezetül képeket hamisít, többek közt Picasso műveit. Teszi oly tökéletesen, hogy egyik alkalommal maga a Mester is a saját festményének nézi a Hory-féle utánzatot. De itt álljunk meg, mielőtt teljesen egy másik történetbe tévednénk. A miénkben Pablo Picasso ÖTVEN ÉVE HALOTT, ugyanakkor mintegy dicső főhőse a Madridtól Párizson át New Yorkig ebből az alkalomból rendezett dinamikus kiállítás-sorozatnak. – Vajon örvend-e annak, hogy nem hagyják békében nyugodni, lelkendezik-e a posztumusz, fanfáros gördülőcirkusz láttán, ezt is nehéz megmondani. De vélhetően inkább örül, amit meg nem is nehéz elhinni.

A nagy P.50-es eseménysorozatban – ha valakik, akik nem értették meg a Guernica üzenetét, nem húzzák át a nemes elképzeléseket – Bilbaótól – New Yorkon, Monacón, Nápolyon és Bukaresten keresztül – Párizsig mindig látható lesz valamilyen tárlat; filmvetítés vagy konferencia. Párizsban ugyan kicsit elakadt az akció a nyugdíjreform elleni tüntetések miatt, ugyanakkor Picasso szülővárosában, Málagában tematikus sétákat is szerveznek, illetve immár bonyolítanak a szülőháztól az iskolán át egészen a meghatározó erejű bikaviadal-arénáig.

Mondhatni:
OLÉ!

Kevésbé visszhangos ugyanakkor az a dél- Franciaországi kisváros, Mougins, ahol Picasso meghalt. Nem is ott hantolták el, hanem távolabb, a vauvenargues-i kastélynál. Ugyanis Mougins egykori polgármestere kifejezetten ellenezte, hogy azt a számára rettent unszimpatikus, dúsgazdag kis büdös komcsit, ezt a rettenetes kis szoknyavadász szadista frátert ott temessék el, hogy aztán mozgalmas zarándokhellyé váljék az ő kis csendes-rendes, madárfüttyös, rózsaillatú városkája.

PICASSO ÉS A NERETVAI CSATA

Picasso

A színes krónikák némelyikében fennmaradt az is, hogy a Nagy Termékeny Művész egész életében csupán két filmhez készített plakátot. A híres Andalúz kutyához, utána meg a minden idők legdrágább jugó projektjéhez, Veljko Bulajić rendező Neretvájához. Veljko 1964-ben találkozott Pablóval Monte Carlóban, ott itták meg a pertut, annak nyomán előzőnek aztán az a bomba-ötlete támadt, felkéri újdonsült ismerősét, alkossa meg a Neretva plakátját a nyugati forgalmazáshoz. Picasso számára nem volt ellenszenves az elképzelés, ezért elfogadta. Szépen végignézte, ahogy kell: a partizánok ádáz küzdelmét, valamiket hozzáolvasott Jugoszlávia történetéből, majd valamiért úgy döntött, hogy a mozi-poszterhez A szabin nők elrablása című festményének jól ismert figuráit használja fel – természetesen a vörös szín dominanciájával. Mindezért fityinget sem kért, csupán tizenkét palack finom jugó bort. Borbíró Bulajićnak ez egyáltalán nem esett nehezére, maga szerezte be a legjobb vinkókat az egykor volt ország legkitűnőbb bortermő vidékeiről, s küldte el a Mesternek.

Picasso

Kapcsolódó novella

Balázs Attila: A fövenyrajzoló

Azt mondják, küldeményében a vörösborok domináltak, ami végül is nem csoda, csak ezt már nem tudnánk ellenőrizni. Mindössze a többé-kevésbé működő fantáziánkra bízni.

P. S. Tudott dolog, hogy amikor csak tehette, éppen aktuális szerelmével vagy szerelmeivel Picasso kiment szurkolni a focipályára. Valamelyik olasz sportmagazinban bukkantunk annak a nyomára, hogy egy ízben azt ígérte Puskásnak, minden tíz gólja után kap egy festményt tőle. Így remélte, hogy a Real Madrid megnyeri a spanyol bajnokságot, azzal együtt mintegy le is horgonyoz az élen. – Valószínűleg Picassónak nem sikerült értesülnie a fantasztikus bögredobálásról, Öcsibá pedig bölcsen hallgatott.

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



Követés a Facebookon

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Négy nap legjava