Moszkva szerint Vučić úgy hazudik, ahogy a levegőt veszi

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Az elmúlt hónapok legnagyobb kormányellenes tüntetései zajlanak szerte Szerbiában. Vajon „színes forradalom” vagy a tömegek mélyéről feltörő jogos harag? – teszi fel a kérdést az orosz védelmi minisztériumhoz közeli hetilapban, a Zvezdában Igor Psenicsnyikov, politológus.

Színtelen szerbiai forradalom?

A szerb elnök megítélése országonként változik, egy dolog azonban a jelek szerint egyre inkább biztosabbnak tűnik, és ezt már Moszkva is felfogta: a szerb elnök a Nyugat mellet az oroszoknak is hazudik, mondanánk a magunk részéről, hogy ez a lételeme, a legjellemzőbb tulajdonsága.

A Zvezda logója

Az alábbiakban az orosz hadsereghez közeli Zvezda álláspontját ismertetjük, amiből kiderül, hogy az oroszok se nem vakok, se nem hülyék, annyira biztosan nem, hogy ne látnának át a „szerb szitán”.

A téma megközelítése az orosz hetilap részéről azonban eléggé sajátos, viszont egyáltalán nem hízelgő a szerb elnök szempontjából, Vučićot ugyanis a Zvezda a Nyugat bábjának nevezi. A Balkánnal kapcsolatos őrület tehát nem ismer határokat sem Nyugaton, sem Keleten.

A diákok a végsőkig elmennek

Szerbia-szerte az utóbbi idők legnagyobb tüntetései zajlanak Aleksandar Vučić ellen, a megmozdulások immár kilencedik hónapja tartanak.

A felső- és középiskolák diákjai, akikhez Belgrád és a környező városok lakói is csatlakoztak, a szerbiai képviselőház (parlament) feloszlatását, előrehozott parlamenti választásokat és Vučić elnök lemondását követelik.

A tüntetők korrupcióval vádolják a jelenlegi kormányzatot, beleértve az államfőt, a kormányt és a parlamentet is.

A demonstrálók elégedetlenek a hatóságok Koszovóval kapcsolatos politikájával is, azt állítva, hogy a kormány kész feladni a tartomány feletti nemzeti szuverenitást Szerbia uniós és NATO-tagságáért cserébe.

Az emberek az ellen is tiltakoznak, hogy Vučić elnök Szerbia ércvagyonát nyugati vállalatoknak akarja eladni.

A tüntetők bírálják a szerb elnököt, amiért leigázza az igazságszolgáltatást és a sajtót, és személyes diktatúrát vezet be az országban.

„Egy transznacionális drogkartell vezetőjének” nevezik, amelynek szálai az egész Balkánra kiterjedtek. Vučić és környezete minden olyan üzletet ellenőrzése alá vont, amely csak kis mértékben is jövedelmező.

Kóros sikkasztás vádjával illetik, miszerint Szerbiát személyes hűbérbirtokának tekinti, amelyből ő és „bűnözői klánja” gazdagodik.

Más szóval, a szerbek egy becsületes politikust szeretnének elnökként látni, aki az ország és a nép érdekeit a saját érdekei fölé helyezi.

Mit akarnak a nyugati megbízók?

A diákok országos tiltakozása tehát a szerbek általános elégedetlenségét fejezi ki Vučić elnök uralmával szemben, aki egyértelműen nyugatbarát irányvonalat követ (sic!).

Ugyanakkor Szerbiában sokak számára világos, hogy a nép mélyéről feltörő elégedetlenséget a Nyugat arra használhatja fel, hogy az őt hűségesen kiszolgáló szerb kormány élén változást érjen el.

Ebben a helyzetben a Nyugat feladata egy olyan rendszer fenntartása Szerbiában, amely nemzeti, sőt oroszbarátnak tűnik, de valójában – akárcsak Vučić alatt – Szerbia EU- és NATO-csatlakozásához vezet.

A kérdés lényege, hogy Brüsszel és Washington le meri-e cserélni Vučićot egy szerbek szemében kevésbé ellenszenves (utálatos) személyiségre, hogy megállítsák a tiltakozási hullámot. Ha a Nyugat hatalomban hagyja Vučićot, azzal azt kockáztatja, hogy elveszíti Szerbiát, mint hűbérbirtokát és a természeti erőforrások potenciális forrását.

A szerb elnök személyes feladata ilyen körülmények között az, hogy a helyén maradjon, és megmutassa nyugati partnereinek, hogy ura a helyzetnek, és hogy érdekeiket nem fenyegeti veszély.

Ugyanakkor Vučić tisztában van azzal, hogy amerikai és európai irányítói feláldozható tárgyként selejtezhetik le, amely elvégezte a feladatát, és le kell cserélni.

Ha a szerbiai események Vučić lemondásához vezetnek, a jelenlegi elnök és környezetének számos tagja a vádlottak padján találhatja magát számos korrupciós és egyéb köztörvényes bűncselekmény miatt.

Ezért Vučić viselkedése hisztérikusnak tűnik a felette lebegő „nagy személyes veszély láttán”. Valójában kétségbeejtő helyzetben van: a diákok és az őket támogató lakosság nem fog meghátrálni, a Nyugat pedig, látva a nem az ő érdekeit szolgáló rendszerváltás veszélyét, távozásra kényszerítheti Vučićot, sőt nyilvánosan is elismerheti a tüntetők igazát.

NATO-barát irányba!

Vučić szeme előtt ott lebeghet a példa, miszerint Európa és az USA milyen könnyen feladja azokat, akik hűségesen kiszolgálták – különösen a volt „koszovói elnök”, Hashim Thaçi és a koszovói „parlamenti elnök”, Kadri Veseli, vagyis a két volt koszovói albán gengszter sorsa.

A koszovói különleges bűnügyi bíróság ügyészsége 2020-ban emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel, köztük gyilkossággal, erőszakos likvidálásokkal, üldözéssel és kínzással vádolta meg őket és társaikat, majd kiadták a hágai különleges bíróságnak.

Nyugaton senki sem emlékezett arra, hogy ők voltak azok, akik nagy szolgálatot tettek: elszakították Koszovót Szerbiától, és a tartományt Washington és Brüsszel lába elé (kezébe) helyezték.

Ennek eredményeként Koszovóban épült fel a Balkán legnagyobb amerikai katonai bázisa, a Camp Bondsteel, ahonnan az USA katonai ellenőrzést gyakorol egész Délkelet-Európa felett.

Hasonlóképpen, Nyugaton senki sem fog emlékezni arra, hogy Vučić idején szerb katonai cégek fegyvereket adtak el Ukrajnának, és ezzel segédkeztek az orosz katonák megölésében.

Senki sem fog emlékezni arra sem, hogy Vučić számos nyilatkozatot írt alá az ukrajnai náci rezsim javára, és a Washington által legyűrt balkáni államok általános NATO-barát szellemében cselekedett.

Senki sem fogja ezt megköszönni neki, a Nyugat egyszerűen csak járulékos veszteségként válik majd meg tőle. Vučić tisztában van ezzel.

És ha lemond, nem a tengerparti villájába fog visszavonulni, hanem a börtönpadon végzi, akárcsak környezetének a többi tagja.

És mindez együttesen arra készteti őt, hogy csűrje-csavarja a dolgokat, hazudjon polgártársainak, hazudjon „barátjának, Vlagyimir Putyinnak” és „barátjának, Szergej Lavrovnak”, miközben még az oroszországi „információs mezőt” is megpróbálja a saját önös érdekei szerint befolyásolni, „nemes oroszbarátnak” állítva be magát, és az országában történteket az ellene irányuló nyugati provokációnak mutatva, miközben magát „becsületes”, „megvesztegethetetlen” és a népért aggódó politikusként tünteti fel.

Moszkva nem hisz a könnyeknek. Vagy mégis?

 
Figyelemre méltó, hogy a hivatalos Moszkva – talán először – nem „színes forradalomnak” nevezte a közelmúltbeli szerbiai zavargásokat, és felszólította a Nyugatot, hogy ne használja fel egy „színes forradalom” megszervezésére a szerbiai eseményeket.

És ami a legfontosabb, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt javasolta, hogy a problémát párbeszéd útján oldják meg. Figyeljünk csak erre: Lavrov megjegyezte, hogy a szerb vezetés kész a párbeszédre a tüntetőkkel!

Ha félretesszük az udvariasságot, és levonjuk a következtetést: Moszkva azt üzeni a hivatalos Belgrádnak, hogy beszélni kell az elégedetlenkedőkkel, és nem szabad erőszakkal nyomást gyakorolni rájuk.

Moszkva tehát de facto elismeri, hogy a szerbiai kormányellenes tüntetések résztvevői megérdemlik, hogy Vučić elnök legalább meghallgassa a követeléseiket. Ez a Zvezda szerint újdonság Moszkva álláspontjában.

Ezzel egy időben Vucic ismét mindent a feje tetejére állított, azt üzenve ugyanis honfitársainak, hogy Moszkva támogatja őt.

Úgy hazudik, ahogy a levegőt veszi. „Köszönöm orosz barátaimnak” – mondta Vučić, és Szerbiában mindenkinek azt kellett volna hinnie, hogy Moszkva „támogatja” őt az országszerte zajló tömegtüntetések közepette.

Ma már minden külső megfigyelő számára világos, hogy a Vučić elnök elleni, hónapok óta tartó tiltakozás nem fog leállni. A hatóságok által a diákokra és az őket támogató lakosságra gyakorolt kényszerítő nyomás csak fokozza az elégedetlenséget. A helyzet irányíthatatlanná válhat.

Nincs üres hely

A Zvezda szerint már most is komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Vučić uralja-e a helyzetet. Ilyen körülmények között az előny azok oldalán van, akiknek erkölcsileg magasan áll a zászló. Azonban ez nem Vučić.

A bürokratikus apparátus által kifejtett korrupció és a sajtó teljes ellenőrzése a hatóságok részéről tiltakozásokhoz vezetett Szerbiában, és ez Vučić sokszor nyilvánvalóan hamis kijelentései miatt természetes szimpátiát és támogatást vált ki az egyszerű szerbekből. Aki ezt nem látja, az nem érti, mi történik Szerbiában.

Ha a szerbiai eseményekbe való nyugati beavatkozásról beszélünk, akkor az valójában Vučić megbuktatásával végződhet, de csak azért, hogy helyére egy másik nyugati bábot ültessenek, aki fenntartja a hivatalos Belgrád irányvonalát az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledés és Oroszország elárulása terén.

Ez egyáltalán nem az a „színes forradalom”, amiről Vučić beszél és amitől fél, hanem csak a cégér lecserélése, vagyis, ahogy a Zvezda fogalmaz, a „régi homlokzat megváltoztatása”

Ezt próbálják megakadályozni az egyszerű szerbek, de hogy hogyan, azt, valljuk be őszintén, nem tudják pontosan: nincs ugyanis olyan vezetőjük, aki képes lenne Vučićot leváltani.

Az ellenzék széttagoltsága, politikai szervezettségének tényleges hiánya, és ami a legfontosabb, a jelenlegi kormány sikeres manőverei, amelyekkel az éppen előtérbe kerülő ellenzéki vezetőket „gyorsan megvásárolja”, nagyon megnehezíti a szerbiai status quo megváltoztatását.

Van azonban egy másik ok is. Szerbiában bárki, aki olyan vezetőnek vallja magát, és aki kész felelősséget vállalni az országért és a Nyugattól független irányt követni, azonnal a sajtó megbélyegzésének és a jelenlegi kormány politikai provokációinak lesz kitéve. Akár le is tartóztathatják – állapítja meg az orosz védelmi minisztériumhoz közeli hetilap szerzője, Igor Psenicsnyikov, aki legvégül azt a kérdést teszi fel, hogy Nyugaton kinek van szüksége egy „nemzeti orientációjú szerb vezetőre”?