Dijana Hrka éhségsztrájkja folytatódik a szerb parlament előtt, ahol a lakosság egyre nagyobb számban gyülekezik, hogy kifejezze szolidaritását. A rendőrség 37 embert állított elő az éjjel,...
Belgrád elitnegyedén, Dedinjén vonultak végig szombat éjjel diákok és a polgárok, akik Aleksandar Vučić szerb elnök lemondását és előrehozott választások kiírását követelték. „Az igazság alszik –...
Moszkva szerint a helyzet irányíthatatlanná válhat Szerbiában, miközben Vučić tisztában van azzal, hogy amerikai és európai irányítói feláldozható tárgyként bármikor leselejtezhetik, miután elvégezte a feladatát -...
A szerbiai diákok számos közleményben és közösségi médiás bejegyzésben hívták fel a figyelmet arra, hogy a hatóságok rendszeresen civil ruhás rendőröket alkalmaznak, akik gyakran jelöletlen járművekkel...
A cikk címe a szerbiai elmeállapotokra és a rend bomlására utal, a „fészek” – azaz az ország felett ugyanis egy olyan hatalom uralkodik, amely saját őrületét...
A szerb elnök a rend helyreállítását és az állami működés zavartalanságát tartja elsődlegesnek, ennek érdekében pedig elengedhetetlennek látja, hogy a rendőrség a jövőben határozottabban és gyorsabban...
Az RTS két tűz közé került, miután a tüntető diákok azt szeretnék, hogy a csatorna az ő kedvük szerint számoljon be a szerbiai eseményekről, vagy szűnjön...
Vučić elismételte azt a viszonylag új narratívát, hogy bármit el kehet venni a szerbektől, de van bennünk egy csodálatos tulajdonság, amelyet sok más nép nem mondhat...
A szerb elnök új színt vitt a szerbiai fejleményekbe azzal, hogy kijelentette: a garázdák és bűnözők bandája nőket bántalmaz, és azt hiszik, hogy ezt megtehetik, hozzátéve,...
Kedden éjszaka fél egykor vették blokád alá az egyetemi hallgatók az újvidéki képviselő-testület épületét, azzal a céllal, hogy megpróbálják megakadályozni a másnapra tervezett ülés megtartását. Véleményük...
A blokád alatt a diákok három különböző helyszínen álltak őrséget az RTS székházánál, biztosítva, hogy a televízió dolgozói elhagyhassák az épületet, de új belépők ne juthassanak...
A szabadkai tüntetésnek már saját kórusa is van, a Tüntető kórus, amely először csak a Zeneiskola tanáraiból és diákjaiból állt, de mostanra több tucatnyian énekelnek közösen...
Belgrádban a gimnáziumokban és a középiskolák többségében nincs tanítás, az általános iskolák felében nem tartanak órákat. A tanárok azt mondják, ha a hét végéig nem hoznak...
A szombat esti megmozdulást követően a diákság kitért arra is, hogy addig folytatják tiltakozó felvonulásukat, amíg követeléseiket nem teljesítik. Ennek fényében egyre inkább az az érzése...
A szerb államfő azzal vádolta meg az egyetemistákat, hogy Kragujevácban a gázolások megjátszását gyakorolták be, szerinte ez is bizonyíték arra, hogy az országban színes forradalom zajlik....
Úgy tűnik, hogy az összeveszítés első felvonását éljük. A hatalom számára a legnagyobb veszélyt éppen az eddig tapasztalható szinergia jelentette. Évtizedek óta nem fordult elő, hogy...
A jogi kar, amely jelenleg szintén blokád alatt áll, már hétfőn este felszólította a Rektori Kollégiumot, hogy utasítsa el a felhívást, emlékeztetve arra, hogy „az a...
A szerb belügyminiszter szerint a jogi kar hallgatói hívták meg az ismerőseiket a szerb újév megünneplésére, akik problémamentesen bejutottak az épületbe, ahova üvegeket vittek be. Fél...
A CRTA felmérése szerint az Aleksandar Vučić szerb elnök iránti bizalom mindössze 34%-os, ami jól tükrözi a szerb jogrendszerrel és a politikai vezetéssel szembeni általános szkepticizmust....