Connect with us

Szerbia

Az egykori szeméttelep alatt tömegsír van Szenttamáson

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szenttamáson nem volt olyan család, amelyiknek ne lett volna rokona, ismerőse vagy baráti köréhez tartozó tagja, akit valami módon ne érintett volna a megtorlás, Pintér József helytörténész szerint 1100-ra vagy 1200-ra is tehető az áldozatok száma

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szenttamási piactér, szemben a buszállommás, amely természetesen nem látszik
A szenttamási piactér, szemben a buszállommás, amely természetesen nem látszik (Forrás: Google)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Több alkalommal is írtunk már arról, hogy az 1944/45-ös vérengzéseknek több tízezer áldozata volt Vajdaság szerte. Szenttamáson akár ezernél is több embert végeztek ki és ástak el ott a szemtanúk szerint. A BALK-on is megjelent a hír, miszerint félő, hogy a Szenttamás piacterén épülő bevásárlóközpont alatt tömegsír lehet.

A sírokról szóló híreket eltussolták

Akkor azt írtuk, hogy meg nem erősített helyi információk szerint három különálló (két nagyobb és egy kisebb) tömegsírt találtak a piactéren, az IDEA áruház és a piac között lévő területen. Úgy tudjuk, hogy a sírokról szóló híreket eltussolták, a csontokat a földdel és a feltört betondarabokkal együtt ismeretlen helyre szállították.


A többi tömegsír valószínűleg a pár évvel ezelőtt épült, és zúzottkővel beszórt parkolóhely alatt lehetett, állítólag innen is elhordták annak idején a maradványokat.

A helyi plébános szerint lehet tömegsír, de nem ott és nem magyar áldozatokkal!

Zsúnyi Tibor, szenttamási plébános szerint az emberek mondták, hogy valahol ott volt tömegsír, talán a buszállomás alatt, de hogy nem magyar áldozatok vannak benne, az biztos.

– A magyar tömegsír a katolikus temetőben van. A buszállomás környékén, vagy a szemtanúk szerint állítólag a piac környékén a királypárti szerbeket lövöldözték be ebbe a tömegsírba

– mondja Zsúnyi atya.

De hogy pontosan hol, azt nem tudni.

– Amikor bejöttek a partizánok, azok ellenálltak, de nem magyarok voltak, a településnek azon a részén soha nem laktak magyarok. Csak ment volna a nép oda is emlékezni, hiszen a temetőben van a tömegsír, ahol van a ravatalozó kápolna és ott ahová nem temetnek – mert köztudottan tömegsír van alatta, és a magyarok mindig is ide jártak megemlékezni

– teszi hozzá, majd azt mondja, amikor felröppent a hír, hogy tömegsír lehet az épülő bevásárlóközpont alatt több alkalommal is kiment, megnézte.

– Képtelenség minden csontdarabot eltüntetni, úgy vélem. Akárhányszor kimentünk, nem láttunk ott semmit

– mondta Zsúnyi Tibor atya.

A szemtanú halál előtti vallomása

A plébános hozzáteszi, hogy csakis Ćuk kocsmáros beismerő vallomására tudunk hagyatkozni, illetve azoknak a történetére, akiknek a hozzátartozóit lelőtték. A szerbek viszont valamiért ezzel nem szembesültek, nem foglalkoznak ezzel.

– Egy kereszt van felállítva, de az régi, még 1944 előtt is ott, ahol a bevásárlóközpont felépült. Arról megemlékeznek, amikor 1941-be bejöttek a magyarok és szerbeket öltek meg, arról viszont már nem, ami 1944 és 45-ben történt, pedig itt sok szerbet (is) kivégeztek a partizánok

– teszi hozzá Zsúnyi.

Szenttamáson nem volt olyan család, amelyiknek ne lett volna rokona, ismerőse vagy baráti köréhez tartozó tagja, akit valami módon ne érintett volna a megtorlás, Pintér József helytörténész szerint 1100-ra vagy 1200-ra is tehető az áldozatok száma.

Ő maga 545 kivégzett személyre vonatkozólag egyenként gyűjtötte az adatokat. Könyvében három helyszínen említ tömegsírokat Szenttamáson. Azt írta, általában azt a módszert alkalmazták, hogy a tömegsírok fölé betonfedőt tettek, vagy erdősítettek azon a részen.

Az egyik temetkezési hely a piac alatt van. A másik a temetőben, ahol a tömegsír fölé kápolnát építettek. A harmadik tömegsír pedig a szabadkai országút mellett a nagy kanyarban van, Szenttamás és Bácsfeketehegy között, itt valamikor szeméttelep volt, mára befásították.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap