Orosz önkéntesek napja Višegradban, a történelem terhe

Április 12-én a boszniai Višegrad városa ismét a figyelem középpontjába került, miután idén is megünnepelték az „orosz önkéntesek napját”, amelyet a boszniai szerb entitás, a Republika Srpska hivatalos emléknapjai között tartanak számon.

A szerbeknek hősi megemlékezés

Az esemény célja az volt, hogy tisztelegjenek azok előtt az orosz önkéntesek előtt, akik életüket vesztették a boszniai háború során az 1993-ban lezajlott višegradi ütközetben, amelyben három orosz harcos esett el, többen pedig megsebesültek.

Ez a nap mára a szerb–orosz történelmi kapcsolatok szimbólumává vált a boszniai szerbek számára – miközben a bosnyák lakosság számára fájdalmas emlék maradt.

Kapcsolódó cikk

„ZÉZNEK”: Terjednek az oroszok iránti szimpátiát kifejező zászlók és graffitik Boszniában

A megemlékezésen idén is részt vett Alekszandr Kravcsenko, az egyik legismertebb egykori orosz önkéntes, kozák tiszt, aki már 1992-ben csatlakozott a boszniai szerb haderőhöz.

Kravcsenko, két lányának a társaságában, meghatottan emlékezett vissza azokra az időkre, amikor – saját szavai szerint – a szerb nép őszinte szeretetével és támogatásával találkozott. Mint elmondta, „sosem gondolta volna, hogy létezik egy nép, amely ennyire szereti az oroszokat, különösen őket, önkénteseket”, számára ez egy életre szóló élmény volt.

Az eseményen Kravcsenko könyvbemutatót is tartott „Orosz önkéntesek” címmel, amely személyes történeteken és visszaemlékezéseken keresztül szól az oroszok háborús részvételéről a boszniai Szerb Köztársaság területén. A kötetet Andrićgradban (Emir Kusturica), a Doli Bel mozikomplexumban mutatták be, két nappal a megemlékezés előtt.

Az esemény során elhangzott, hogy a boszniai háború alatt mintegy 700 orosz önkéntes harcolt különböző szerb hadtestek – a Drinai, a Szarajevó–Romanijai és a Hercegovinai hadtest – kötelékében. Višegradban egy emlékmű is őrzi a harcuk emlékét, amelyre 37 elesett önkéntes neve van felvésve.

Kapcsolódó cikk

Tollforgató hídemberek, és egy balkáni BÚÉK

A mostani megemlékezés több helyszínen zajlott: koszorúzásokat tartottak a két orosz emlékműnél – a Megdanon lévő síremléknél, valamint a Bikavac hegyen.

Radan Ostojić, a Szerb Köztársaság Veteránszervezetének elnöke hangsúlyozta: nem a létszám, hanem az orosz elköteleződés jelentette az igazi támogatást. Ostojić szerint nem az a lényeg, hogy egyetlen harcos vagy száz, mert „a pszichés pillanat, a testvéri szeretet, és az igazságtalanság elleni közös harc a fontos”.

Mladen Đurević, Višegrad polgármestere szerint az ilyen eseményeknek közösségi „emlékezetformáló szerepe” van. A polgármester szerint „világos üzenetet küldenek” az oroszoknak, akiknek nem felejtik el, amit a szerbekért tettek, és elengedhetetlennek tartotta a fiatalok jelenlétét az ilyen eseményeken, hogy „az emlékezet fennmaradjon”.

A megemlékezéshez kulturális programok is társultak: a városi galériában „Az orosz föld szene” címmel nyílt kiállítás, míg az andrićgradi moziban két dokumentumfilmet vetítettek az orosz–ukrán háborúval kapcsolatosan, amelyek az orosz narratívát képviselték a „különleges hadművelettel” kapcsolatban.

A bosnyákoknak fájdalommal teli múlt

Dr. Ermin Kuka, a Szarajevói Egyetem Emberiesség Elleni Bűncselekményeket Kutató Intézetének tudományos tanácsadója, valamint a „Népirtás a višegradi bosnyákok ellen 1992–1995” című monográfia szerzője élesen kritizálta a megemlékezést és annak körülményeit.

Kuka szerint Višegrad „célzottan lett a központi helyszíne” az orosz önkéntesek ünneplésének, amelyet teljes körűen támogatnak a helyi (szerb) hatóságok.

Ugyanakkor – mutatott rá – a város a múltban a bosnyák lakosság etnikai megtisztításának színhelye volt, amit népirtásként és más emberiesség elleni bűncselekményként értékeltek nemzetközi fórumokon is.

Kapcsolódó cikk

Által mennék én a Drinán (nem merek; Andrić 50)

Kuka hangsúlyozta, hogy az ilyen események, különösen amikor azokon az egykori önkéntesek és támogatóik korabeli katonai egyenruháikban jelennek meg, hozzájárulnak a bosnyák lakosság újbóli megfélemlítéséhez. A történész szerint „ezek az emberek ugyanazokat az egyenruhákat viselik, amelyekben a megszállás és a bűncselekmények idején jártak Višegradban”.

Kuka felidézte, hogy három évvel ezelőtt beadványokat nyújtott be a boszniai ügyészséghez, amelyek az ilyen jellegű megemlékezések kivizsgálását kérték, tekintettel azok egyoldalúságára, valamint a nemzeti és vallási gyűlölet szításának kockázatára. Eddig azonban semmilyen érdemi intézkedés nem történt.

A bosnyák történész végül rámutatott, hogy különösen aggasztó a boszniai állami intézmények közönye az ország biztonsága és a kisebbségi közösségek nyugalma szempontjából, miután „az olyan személyek, mint Kravcsenko, szabadon léphetnek be az országba, ugyanakkor a višegradi bosnyákok, akár állandó lakosként, akár visszatérőként, folyamatos fenyegetettségben élnek.”

Két személyt ítéltek el

Tavaly decemberben a Bosznia-Hercegovinai Állami Bíróság megerősítette azt az elsőfokú ítéletet, amelyben Milomir Đuričićot és Vukadin Spasojevićot összesen 16 év szabadságvesztésre ítélték a višegradi „Uzamnica” táborban elkövetett háborús bűncselekmények miatt.

A Detektor oknyomozó portál szerint a bíróság döntése értelmében Đuričić, aki 1992 augusztusától 1993 áprilisáig a tábor parancsnoka volt, öt év börtönt kapott. Spasojevićet, aki őrségvezetőként szolgált 1992 májusától 1993 szeptemberéig, tizenegy évre ítélték.

A két férfit emberiesség elleni bűncselekmények miatt vonták felelősségre, különös tekintettel azokra a szisztematikus támadásokra, amelyek a többnyire bosnyák civil lakosság ellen irányultak.

A Milomir Đuričić és a Vukadin Spasojević elleni per (Forrás: Bosznia-Hercegovinai Állami Bíróság)

A bíróság Đuričićot bűnösnek találta, hogy táborvezetőként nem akadályozta meg a beosztottjai által elkövetett bántalmazásokat és a fogvatartottak szexuális kizsákmányolását. Spasojevićet azért ítélték el, mert a fogva tartott nőket és férfiakat szexuális kapcsolatra kényszerítette, valamint fizikailag bántalmazta, ami kínzásnak minősült.

Az elítéltek fellebbezést nyújtottak be: Đuričić ügyvédei eljárási hibákra, téves tényállás-megállapításra és aránytalan büntetésre hivatkoztak, míg Spasojević védelme a boszniai törvények, az alkotmány és az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére alapozta fellebbezését.

Korábban a Detektor arról számolt be, hogy Spasojević ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki az állami bíróság, miután a nem jogerős ítélet kihirdetését követően nem találták meg a lakóhelyén.

Ez a jogerős ítélet újabb lépés a több évtizedes háborús bűntettek feltárása és az áldozatok iránti igazságszolgáltatás útján – ugyanakkor rávilágít arra, hogy az igazságtétel folyamata lassú, és gyakran elégtelenül reagál a háborús örökség máig élő következményeire.

A múlt terhe még mindig jelen van Višegradban – ám míg az egyik közösség „hősi megemlékezést” tart, addig a másik újra és újra a gyász, a veszteség és a trauma emlékeivel szembesül. A történelmi narratívák ütközése továbbra is akadályozza a társadalmi megbékélést, Ivo Andrić pedig forog a sírjában.