Connect with us

Szerbia

Magyarul is elkezdtek pumpálni Vajdaságban

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mindeközben viszont a szerb kormány – amelynek elnöke több mint egy hónapja lemondott – úgy tesz, mintha még mindig a kezében lenne az irányítás. Kormányülést tart, magával a szerb elnökkel súlyosbítva, de közben ellentüntetőket szervez az elnöki palota elé, trélerekkel szállít traktorokat a fővárosba, hogy szombatra lezárja annak bejáratait, hogy az, aki tüntetni menne, be se juthasson Belgrádba

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Nyári Ákos magyarul szólalt fel a szabadkai nagygyűlésen, balról az újvidéki vasútállomás installációja
Nyári Ákos magyarul szólalt fel a szabadkai nagygyűlésen, balról az újvidéki vasútállomás installációja (A szerző felvétele)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Először volt magyar felszólalója a szabadkai tüntetéseknek. A több mint száz napja tartó egyetemi blokádok, a két hónapja tartó utcai tüntetések az észak-bácskai városban eddig úgy zajlottak, hogy a felszólalók – ha tudtak is magyarul, vagy magyarok voltak, szerbül mondtak beszédet. Nem is morgott ezért senki, valahogy úgy érezte a nép, hogy ez most mellékes, a cél ugyanaz.

Azonban a magyar közösségen belül érezni lehetett az igényt arra, hogy végre valaki magyarul is kiálljon. S nem elsősorban az állt ennek a háttérebén, hogy az anyanyelven való felszólalás joga csorbult, s emiatt lettek volna elégedetlenek, hanem az, hogy végre lássa a tömeg, hogy van olyan ember a magyarok között is, aki nem fél.


Aki ki mer állni és szólni mer többezer ember előtt, aki elmondja, a vajdasági magyar közösség nemcsak azokból áll, akiket a legnagyobb vajdasági magyar párt úgymond kisajátít magának, vagy akiknek a nevében beszél.

Egyre többen vannak a szabadkai tüntetéseken, a tömeg  a Pátria szálló előtti téren

Egyre többen vannak a szabadkai tüntetéseken, a tömeg a Pátria szálló előtti téren (a szerző felvétele)

A vajdasági magyarok között is sokan vannak, akik kiállnak az egyetemi hallgatók mellett, és úgy gondolják, hogy követeléseik teljesítése a legfontosabb, és csak azt követően léphet tovább Szerbia.

Mérnökök, orvosok, színészek, tanárok…

A vasárnap szabadkai tüntetés ezúttal új helyszínről indult, mégpedig egy vegyeskereskedés nagy boltjának a parkolójából. Itt gyülekeztek a tüntetők, a menetet pedig ezúttal a mérnökök vezették, utánuk az egészségügyi dolgozók fehér köpenyben, majd a kulturális intézmények képviselői, a tanárok, polgárok következtek.

A tömeget viszont ezúttal is a traktorok vezették, vagyis a földművesek is jelen voltak, és a helyi motorosok is, de a posta két bátor dolgozója is nyíltan támogatja a tüntetéseket.

A szabadkai tüntetések úgy zajlanak, hogy a traktorok elől és hátul is védik a polgárokat, de a rendőrség is irányítja a forgalmat, így a két hónap alatt a több tucatnyi kisebb nagyobb megmozdulás incidens nélkül zajlott le.

Mérnökök, orvosok, színészek, tanárok...

Mérnökök, orvosok, színészek, tanárok… ( A szerző felvétele)

Ezúttal a Szegedi úton két sávban menetelt a tömeg, a Patria szállóig, vagyis a város legforgalmasabb kereszteződéséig. Itt a traktor utánfutóján állva mondtak beszédeket. Ezúttal az Építőmérnöki Kar hallgatói voltak a vezénylők és szervezők, hiszen a Közgazdasági Kar hallgatói közül sokan már szombaton elindultak gyalog Belgrádba – ők hétfőn a késő délutáni órákban értek Újvidékre, ahonnan társaikkal csütörtökön indulnak a fővárosba.

Az Építőmérnöki Kar hallgatói egy installációt készítettek háttérnek – hungarocellből készült el az újvidéki vasútállomás homlokzata, amelyen 11 óra 52 perc szerepelt, a pillanat, amikor leszakadt az előtető. A leszakadt előtető pedig ott hevert a traktor utánfutóján.

“Nem normális, hogy…”

Nyári Ákost, a Szabadkai Népszínház színészét vastaps fogadta a traktoron kialakított emelvényen. Amikor bejelentette, hogy anyanyelvén fog beszélni, mert valakinek pumpálnia kell a vajdasági magyarokat is, hatalmas tapsot kapott, a tömeg, pedig egyként kezdte skandálni, hogy pumpáld!

A korrupció megölt 15 embert. Tüntetők közé hajtanak. Baseball ütőkkel vernek egyetemistákat. El akarják lehetetleníteni a kritikusan gondolkodókat. Elnémítani. Megszüntetni. Bármi áron. Ez zajlik körülöttünk. Ez nem normális.

  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol titkolózni kell.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol ha elmondom a véleményemet retorzió érhet.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol hülyének nézik az embereket.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol a pártkönyv többet ér a tudásnál.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol gyűlöletbeszédeket kell hallgatnom.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol megfélemlítik az embereket.
  • Nem akarok olyan helyen élni, ahol a jog nem vonatkozik egyaránt mindenkire.
  • Nem akarok innen elmenni!

Azt akarom, hogy ITT normálisan élhessek.

A korrupció nem normális! A félelem nem normális! Hogy fekete listák léteznek, nem normális! Az agresszió nem normális és úgy tudom az mindig frusztrációból ered! Az erőszak sem normális!

Normális a mosoly. Normális a megértés. Normális, hogy az emberek tiszteletben tartják egymást. Normális, hogy elmondhatom, amit gondolok, hogy a tetteimért vállalom a felelőséget. Merjünk nyíltan beszélni arról, ami körülöttünk zajlik. A politika ne uralkodjon, hanem szolgáljon!

“Nem élek, ha félek, tőletek lepények” – írta Domonkos István.

15-én menjünk mind Belgrádba!! Petnaestog ajmo svi u Beograd!!! Köszönöm, Hvala, PUMPAJ!”, hangzott a színész beszéde.

Mi lesz 15-én?

Az a helyzet alakult ki március közepére, hogy tapintható a feszültség az országban. Az euforikus örömet, amit az egyetemi hallgatók országjárása szerzett, kezdi felváltani egyfajta gyomorgörcs, hiszen hatalmas tüntetést jelentettek be március 15-re a szerb fővárosba.

Az ország tucatnyi pontjáról gyalogolnak a fiatalok, hogy szombatra odaérjenek, a diaszpóra állítólag szervezetten jön haza, hogy támogassa a változásért való harcot.

Mindeközben viszont a szerb kormány – amelynek elnöke több mint egy hónapja lemondott – úgy tesz, mintha még mindig a kezében lenne az irányítás. Kormányülést tart, de közben ellentüntetőket szervez az elnöki palota elé, trélerekkel szállít traktorokat a fővárosba, hogy szombatra lezárja annak bejáratait, hogy az, aki tüntetni menne, be se juthasson Belgrádba.

A gyomorgörcsöt pedig nem az egyetemi hallgatók, hanem ezek az információk okozzák. Hogy mi lesz 15-én azt csak sejteni lehet…

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap