Szerbia a Balkán beteg embere, Franciaország megpróbálja a politikai gyógyulás útjára vezetni?

Aleksandar Vučić annak ellenére elfogadható partner a két vezető európai nagyhatalom – Németország és Franciaország – számára, hogy évente kétes legitimitású választásokat tart, „huncutkodik” Oroszországgal, valamint feszültséget kelt Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban, viszont mindez nem túlzottan fontos, ha engedi a lítiumkitermelést, vagy Rafale harcigépeket vásárol, esetleg atomerőművet szeretne építeni. Radomir Diklić, a belgrádi Beta hírügynökség alapítója és egykori igazgatója, aki franciaországi nagykövet is volt, a Le Courrier des Balkans című lapnak adott interjúban részletesen elemezte az Emmanuel Macron francia államfő és Aleksandar Vučić szerb elnök közötti kapcsolatot, valamint Franciaország és a Nyugat-Balkán viszonyát, különös tekintettel Szerbiára. Az interjú során Diklić kifejtette véleményét arról, hogy miért szentel Macron elnök jelentős figyelmet Szerbiának, mi motiválhatja a gyakori belgrádi látogatásokat, és milyen szerepet játszanak ezek a kapcsolatok a szerb bel- és külpolitikában.

Szerbia a Balkán beteg embere

Diklić szerint Franciaország és Szerbia kapcsolata különös figyelmet érdemel, hiszen Emmanuel Macron elnök számos alkalommal látogatott el Szerbiába, ami szokatlan intenzitást mutat a francia-szerb kapcsolatokban.

Ezt részben a szerbiai politikai helyzet indokolja, amelyet Diklić úgy jellemez, hogy „Szerbia a Balkán beteg embere”, utalva ezzel a 19. századi „Európa beteg embere” kifejezésre, amely akkoriban az Oszmán Birodalomra vonatkozott.

Franciaország része annak az „orvosi tanácsnak”, amely megpróbálja Szerbiát a politikai gyógyulás útjára vezetni, és ebben a kontextusban a francia elnök látogatásai a szerb politikai stabilitás előmozdítását szolgálják.

Kapcsolódó cikk

Vučić 2035-ig atomerőművet építene, két hónapon belül pedig Rafale-okat vásárolna

Diklić azonban rámutatott arra, hogy Franciaország gazdasági érdekei szintén jelentős szerepet játszanak abban, hogy Macron ilyen aktívan keresi a kapcsolatokat Szerbiával.

Franciaország ipara új piacokat keres, és ki lenne alkalmasabb a francia ipar népszerűsítésére, mint a köztársasági elnök? Különösen akkor, ha a beszélgetőpartnere egy kicsinyes autokrata, akinek mindenféle problémái vannak.

Diklić hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítése mindkét fél számára előnyös lehet, hiszen Franciaország esetében ezek az üzletek jelentős számú munkahelyet teremthetnek, különösen a fejlett ipari szektorban, míg Szerbia számára a francia beruházások komoly gazdasági előnyökkel járhatnak.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok egyik fontos példája a belgrádi metró építése, amely ugyan még nem kezdődött el, de már most jelentős munkahelyteremtő hatása lehet a francia iparra.

A belgrádi Nikola Tesla repülőtér, amelyet a francia Vinci cég üzemeltet, jelentős regionális légi forgalmi központtá válhat, ami további gazdasági lehetőségeket teremt mindkét ország számára.

Összedugták a fejüket, a francia elnököt Belgrádban szerb kollégája fogadta (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Ezenkívül a szerbiai energiaiparban is komoly lehetőségek rejlenek, különösen a szélerőművek és esetleges atomerőművek építésével kapcsolatos együttműködésben, amit Macron és Vučić is érintett a francia elnök legutóbbi szerbiai látogatása során.

A Rafale vadászgépek beszerzése kapcsán Diklić kifejtette, hogy míg Horvátország használt gépeket vásárolt, Szerbia 12 vadonatúj Rafale-t szerezhet be, ami Vučić számára egyfajta válasz volt Horvátország lépésére, mert az neki olyan volt, mint amikor vörös posztót lengetnek a bika előtt.

Vučić politikai érzékenységét mutatja, hogy a horvát fegyvervásárlásra reagálva ő is komoly lépést tett, ennek a döntésnek az anyagi háttere és hosszú távú következményei azonban kérdésesek. „Hogyan fizeti ki a Rafale-okat egy olyan szegény ország, mint Szerbia? Majd meglátjuk” – ez Aleksandar Vučić gondolkodásmódja.

És vajon szüksége van-e Szerbiának ezekre a Rafale-okra? Diklićnek úgy tűnik, hogy aligha kellenek ilyen drága „játékszerek”, különösen akkor, amikor a szerb elnök minden héten legalább egyszer megesküszik arra, hogy Szerbia békét és együttműködést akar minden szomszédjával.

Vučić egyszere négy széken ül

Az interjú során Diklić kitért arra is, hogy Franciaország és Szerbia kapcsolata nemcsak gazdasági, hanem politikai érdekeken is alapul.

Macron elnök óvatos hozzáállása az európai integrációhoz, amely által inkább lassítani kívánja az EU bővítését, Vučić számára kifejezetten előnyös, mivel ez lehetőséget ad neki arra, hogy a szerb közvéleményt manipulálja.

Vučić politikai stratégiája arra épül, hogy hatalmát minél tovább megőrizze, amit különböző eszközökkel, például választási csalásokkal, a közvélemény állandó manipulálásával és hamis ígéretekkel ér el.

A szerb elnök számára Macron óvatos hozzáállása az EU bővítéséhez lehetőséget ad arra, hogy a hazai közvéleményt a Nyugat ellen hangolja, és ezzel erősítse saját pozícióját.

Macron politikája lehetővé teszi, hogy a szerb elnök az EU-val szembeni távolságtartás mellett Szerbia valódi barátainak Oroszországot és Kínát állítsa be, miközben a Nyugatot ellenséges tényezőként tünteti fel a közvélemény előtt.

A szerb elnök politikai taktikájának egyik fontos eleme, hogy egyszerre négy széken ül a külpolitikában: az EU, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország között lavíroz, miközben a szerb médiát szinte teljesen uralja.

Egy hír a Le Chou News stílusában: a francia államfő elképedt azon, hogy a kínai elnök három atomerőművet ajánlott fel a lítiumért cserében (A kép forrása: szerb elnöki Instagram)

Diklić szerint Franciaország azonban nemcsak Szerbiára, hanem más balkáni országokra is figyelmet fordít, különösen Albániára, amely Edi Rama vezetése alatt szoros kapcsolatot ápol Párizssal.

Ezek a kapcsolatok részben történelmi gyökerekkel is rendelkeznek, mivel mind a szerbek, mind az albánok hagyományosan inkább Franciaország felé orientálódtak, mind kulturális, mind politikai értelemben, miközben Franciaország, Németország és Oroszország között folyamatos harc folyik a Balkán feletti befolyásért, amelyet az utóbbi időben az Egyesült Államok felügyel, különösen Koszovó esetében.

A nyugati szövetségesek egy dologban ugyanakkor egyöntetűen egyetértenek: Oroszország és Kína semmilyen körülmények között nem uralhatja a Balkánt. Vučić tudja ezt, és „aduászként” használja a Nyugattal folytatott kártyajátékban.

Koszovóban a CIA az úr

Diklić úgy véli, hogy Franciaország és Németország jelenleg nem képes előrelépést elérni Koszovó kérdésében, mivel a régióban az Egyesült Államok az elsődleges döntéshozó, különösen a CIA igazgatójának balkáni látogatása után.

Szerbül ezt úgy mondják, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy „ko kosi i ko vodu nosi”, vagyis hogy „ki kaszál és ki hordja a vizet”. Európa, Németország és Franciaország „hordhatja a vizet”, de a főszereplő az Egyesült Államok.

Ebben az összefüggésben Macron elnöknek, Scholtz kancellárnak és az EU-nak egyre kevesebb befolyása van, ami azt jelenti, hogy a francia elnök valószínűleg csak a „francia-német terv” végrehajtásáról, a kölcsönös elismerés biztosításáról, a jószomszédság kiépítéséről szóló mantrát tudja majd szavalni… És ez minden.

Vučić politikai stratégiája viszont az, hogy a Koszovóval kapcsolatos kérdéseket kihasználja belpolitikai haszonszerzésre, hogy ezzel tovább erősítse saját pozícióját Szerbiában.

Vučić számára Koszovó egy olyan kártya, amit politikai játszmáiban felhasználhat a Nyugat és Oroszország, illetve Kína között.

Radomir Diklić, a belgrádi Beta hírügynökség alapítója és egykori igazgatója, Kis-Jugoszlávia volt franciaországi nagykövete (Forrás: CdB)

Ugyanakkor Bosznia-Hercegovina fontos eszköz Aleksandar Vučić kezében – legalábbis ő ezt hiszi. A szerb elnök már régóta arra az elképzelésre építette imázsát az európaiak körében, hogy egyedül ő képes irányítani a boszniai szerbek vezetőjét, Milorad Dodikot.

Ezt a szerepét arra használta fel, hogy az EU-tól bizonyos engedményeket kapjon a médiára gyakorolt nyomást, a demokrácia hiányát, és az Oroszországgal való kapcsolatokat stb. illetően…

Az elmúlt napokban azonban, a CIA vezetőjének szarajevói látogatása óta úgy tűnik, hogy a dolgok némileg megváltoztak: kevesebb mint 24 óra alatt Milorad Dodik mindent elfelejtett az elszakadásról, és most már csak a békés együttélésről beszél.

Már nem jelent (legalábbis szavakban) komoly veszélyt a bosznia-hercegovinai vagy a térségbeli békére. Mit tehet Franciaország ebben a helyzetben? Bátoríthatja Dodikot, hogy folytassa az útját? Ehhez nincs szüksége Vučićra.

Az EU-nak csak egy kis „sárgarépát” kell felajánlania Milorad Dodiknak, és ebben az összefüggésben nem igazán látható, hogy mi lehet Aleksandar Vučić jövőbeli szerepe, a szerb elnök így egyre inkább teret veszít, így kevésbé lesz kulcsszereplő.

Végezetül Diklić arra is kitért, hogy Vučić és Macron politikai stílusa között van némi hasonlóság, különösen a populizmus tekintetében. Mindkét vezető hajlamos arra, hogy a pártok és az intézmények fölött álló politikusként pozícionálja magát, és közvetlen kapcsolatot ápoljon a néppel.

A francia politikai színtér legutóbbi eseményei azt mutatják, hogy Emmanuel Macron is ebbe az irányba halad. Talán most Belgrádba ment, hogy gyorstalpaló tanfolyamot vegyen „Vučić professzortól” arról, hogyan lehet gyorsan és hatékonyan lerombolni a demokráciát és az intézményeket…

Diklić azonban hangsúlyozta, hogy míg Franciaországban erősek a demokratikus hagyományok, ráadásul működőképes a civil társadalom és a független média, mindeközben Szerbiában ezek a feltételek nem adottak. Vučić populista politikai stílusa ezért sokkal nagyobb hatással van a szerb közvéleményre, mint ez Macron esetében Franciaországgal kapcsolatban elmondható.