Ha baj van, az egész ország összezár

Kedves főszerkesztőnkkel csevegve – egészen más témában – kicsit visszakanyarodtunk a Bošnjaci falut sújtó természeti katasztrófára, és Szilvi annak a meglátásának adott hangot, hogy úgy tűnik neki, Horvátországban a társadalmi összefogás nagyobb, mint bárhol a környéken. Merthogy bibliai léptékű jégverés máshol is volt, de valahogy az emberek spontán segítőkészsége nem volt akkora, mint Horvátországban. Ez a megjegyzés valahogy megmaradt bennem, s most, hogy téma után kutatva bóklásztam a világhálón, úgy határoztam, hogy ez megér egy misét. Persze ebben közrejátszott, hogy a múltkor olyan csúnyán kiszerkesztettem honfitársaimat irigységük, kárörömre való hajlamuk kapcsán. Hogy kiegyensúlyozzuk némileg a képet – az emberben általában több a jó, mint a rossz – szóljunk egy pár szót a horvátok szokatlan segítőkészségéről.

Mire a kormány észbekap, az emberek már a helyszínen vannak

Mint ezt a BALK olvasói tudják, Horvátországra rendesen rájárt a rúd az utóbbi években. Árvizek, szupercellák, földrengések pusztították az országot – a zágrábi akasztófahumor szerint már csak Godzilla és a tűzhányó kitörése hiányzik – ám egyetlen esetben sem maradt el az emberek önszerveződése.

Bárhol történt is valami szörnyűség, az ország pillanatokon belül összezárt, és szinte órák leforgása alatt megindult a segély áramlása a katasztrófa sújtotta területek irányába.

A közösségi média ezekben az esetekben tényleg segített, országszerte gyűjtőakciók alakultak, önkéntes-csoportok szerveződtek. Se szeri, se száma azoknak a történeteknek, amikor az emberek saját költségükön vásároltak vizet, élelmet, egyéb szükséges, vagy annak tűnő dolgokat, és ismét csak önerőből, saját gépkocsijukkal vitték el a segélyt a károsultaknak.

Kapcsolódó cikk

A TORCIDA SEGÍT: Horvátországért és a Hajdukért indul a fehér gárda, várják őket a kék BBB-legények

Amikor legény kellett a gáton, százával, ezrével érkeztek az önkéntesek, nemegyszer távoli tájakról, Isztriából, a tengerpartól. Köztük kiemelkedő szerepet játszottak a háborús veteránok és a balhézásukról hírhedt szurkolócsoportok, mint amilyen a zágrábi Dinamo szurkolóit tömörítő Bad Blue Boys, vagy a spliti Hajduk Torcidája.

Sőt, ezek a csoportok még a hagyományos szembenállásról is megfeledkeztek, együtt hordták a törmeléket, mentették az embereket, a háziállatokat. A vendéglősök ingyen lacikonyhákat állítottak fel, ismét csak a saját költségükön, és mire a szolgálatok, a hadsereg megjelent a helyszínen, a helyi válságtörzsek már arra kérték az embereket, hogy hagyják abba a spontán segélyszállítást, és adakozókedvüket inkább fordítsák a karitatív szervezetek felé.

Hogy ne maradjunk sztorizás nélkül, megemlítjük a cérnaiak és a 2014-es gunjai gátszakadás esetét – ami részben barátunk, Zoki Bond Milanović lelkén szárad, ugyanis kormányfőként nem vette komolyan a helyszínről érkező jelentéseket, és nem intézkedett idejében.

A 2014-es gunjai gátszakadás következtében 15 000 ember vált hajléktalanná, a térségben súlyos humanitárius válság alakult ki. Az emberek saját költségükön szerveztek segélyakciókat (Forrás: X platform, Zagrebinfo)

Szóval, az úgy volt, hogy Márió szomszéd, aki nemcsak a falu, hanem egyben a környék spiritus movense is, a gátszakadás pillanatában éppen Fiume felé autózott valamilyen keresztelő kapcsán. Már a város közelében járt, amikor felhívta a kétségbeesett polgármester, hogy Cérnán kellene válságtörzset felállítani, és hogy most ő mit csináljon.

Márió elmorzsolt magában pár erőteljes népies kifejezést, majd intézkedni kezdett. A beérkező segélyt egyelőre tárolják a művelődési egyesület, a horgászegylet és a tűzoltóság helyiségeiben, valaki vegye fel a kapcsolatot a gunjaiakkal, mi az, amire legnagyobb szükségük van, majd megnevezett néhány erélyes hölgyet, hogy szervezzék meg az árvíz sújtotta területről érkező menekültek elszállásolását.

A zágrábi Dinamo és a spliti Hajduk szurkolója, amikor segíteni kellett a fökdrengés idején, a többit majd a stadionban lerendezik (Forrás: X platform)

Közölte azt is, hogy másnap érkezik vissza, a többit majd a helyszínen oldja meg. Húsz napig dolgoztak látástól-vakulásig, válogatták az ömlesztve érkező segélyt, fogadták a menekülteket, Márió üstökben főzte az ebédet több száz ember számára, közben intézkedett, irányított, amíg Béga polgármester, a jellegzetes „tedd ki, hadd hűljön” figura, hajbókolva fogadta a helyszínre kiszálló politikusokat, és fényképezkedett a drága.

Becsületére legyen mondva, nyilatkozni nem nagyon mert, az újságírókat átirányította az önkéntesekre, azaz Márióra. Aztán a helyzet valahogy helyre állt, ki-ki foglalkozhatott ismét a saját dolgával. És ennyi, a falu népének senki sem mondott annyit sem, hogy köszönöm.

Senki sem érti teljesen, de elemzik

Persze ez a jelenség nem kerülte el az elemzők, szociológusok figyelmét sem, különösképpen, mert ha baj van, ez mindig rendszeresen megismétlődik. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a pár évtizede lezajló háború emléke még mindig él az emberekben.

Kapcsolódó cikk

Pergőtűz az egekből, a horvát főspion Brüsszelbe megy

Ahogyan akkor a nemzet, de nemcsak a nemzet, Horvátország lakói összefogtak és kiálltak a haza védelméért – köztük szép számmal szerbek is – a veszély, az országrészek pusztulása láttán az emberek átkapcsolnak a vészhelyzeti viselkedésre, félretolják egyéni érdekeiket, és a köz javát helyezik előtérbe.

Egyesek azzal is megpróbálkoztak, hogy a katolikus egyház tanításainak tulajdonítsák ezt a felbuzdulást, de ennek kicsi a valószínűsége. Lásd a horvát „jál”-lal foglalkozó cikkünket. Ha a vallásnak olyan nagy lenne a hatása, nem lenne annyira elterjedve a hét főbűn egyike, az irigység (invidia), nem beszélve a többiről, ami szintén erőteljesen jelen van.