Connect with us

Szerbia

Három évtizeddel Jugoszlávia szétverése után lerombolják a Jugoslavija Szállodát is

A jelenleg érvényben lévő részletes szabályozási tervben még a Jugoslavija Szálloda rekonstrukciója szerepel, a most nyilvánosságra került terv viszont azt tartalmazza, hogy az M4-es urbanisztikai övezetben bármely jelenlegi épület lebontása engedélyezett, ami azt jelenti, hogy kimondták a végítéletet az 55 évvel ezelőtt épült szálloda felett

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Még két torony Belgrádban, ezúttal nem a Száva, hanem a Duna partján, ez épül a Jugoslavija Szálloda helyén
Még két torony Belgrádban, ezúttal nem a Száva, hanem a Duna partján, ez épül a Jugoslavija Szálloda helyén (Forrás: Vreme)
A cikk meghallgatása

Már eddig is sejteni lehetett, hogy a belgrádi Jugoslavija Szállodát elbontják, és helyébe “új tartalom” kerül. A mostantól nyilvánosan megtekinthető tervezet szerint egyértelmű, hogy a valamikor nagy presztizsű szállodának annyi, helyére két toronyépületet emelnek. A tervezetbe május 20-áig tartó betekintés az egyetlen lehetőség arra, hogy bárki kifogást emeljen a projekt ellen. A Jugoslavija Szálloda márciusban 27 millió euróért került eladásra, a vevő a kormányközeli “Millenium team” (Milenijum tim) által birtokolt MV Investment volt, az igazi tulajdonos két üzletember, aki a szerbiai pénzügyminiszter köréhez tartozik.

Tornyosodnak a tornyok Belgrádban

A szerb fővárosban megkezdődött az Újbelgrádhoz és Zimonyhoz tartozó úgynevezett 10-es és 11-es blokk részletes szabályozási tervének nyilvános felülvizsgálata, vagyis a betekintés azokba a tervekbe, amelyek a Duna-parti területek rendezésére vonatkoznak, beleértve a Jugoslavija szállodát és környékét is.

Az új részletes szabályozási terv kidolgozását a Millennium Team leányvállalata, a PD MV Investment finanszírozza, amely kikiáltási áron kaparintotta meg a területet.

A jelenleg még érvényben lévő részletes szabályozási tervben (Planovi detaljne regulacije, PDR) a Jugoslavija Szálloda rekonstrukciója szerepel, a ma nyilvánosságra került terv viszont azt tartalmazza, hogy az M4-es urbanisztikai övezetben bármely jelenlegi épület lebontása engedélyezett, ez pedig azt jelenti, hogy kimondták a végítéletet az 55 évvel ezelőtt épült szálloda felett.

Az új PDR szerint a Jugoslavija Szálloda helyett egy 48 méter magas luxusszálloda és két 155 méter magas torony építését tervezik, az egyik üzleti központ a másik pedig lakóépület lesz.

A Mi Helyi Közösségünk (Naša mesna zajednica) nevet viselő polgári szövetség azt állítja, hogy a szálloda lebontását engedélyező új részletes szabályozási terv ütközik Belgrád általános szabályozási tervével, amelyhez elvben igazítani kellene a helyi tervet.

A belgrádi rendezési terv szerint a szerb fővárosban legfeljebb csak 48 méter magasa lakóépületeket és üzletközpontokat lehetne építeni, nem pedig 155 méter magasakat, mint ahogy az az új helyi PDR-ben szerepel.

A Jugoslavija Jugoszlávia sorsára jut

Az sem akadályozza meg, hogy a Jugoslavija Szálloda Jugoszlávia sorsára jusson, hogy a belgrádi rendezési tervben a kérdéses területen kereskedelmi központ építése szerepel, vagyis oda a városi urbanisták nem üzletközpontot és lakóépületet terveztek.

Ugyanakkor a belgrádi általános szabályozási terv szerint a kereskedelmi épület környékén a zöld- és szabadterületek minimális aránya 40 százalék lenne, illetve lett volna, míg az új helyi terv 10 százalék alatti zöldfelületet hagyna szabadon, ráadásul ezen a területen épülne egy gázelosztó, amely köré védőövezetet vonnának.

A csatornázással sincs minden rendben, nincs ugyanis megfelelő projektdokumentáció, amelynek kidolgozását csak az új helyi terv elfogadása utánra tervezik, ezért az említett polgári szervezet szerint fennáll a veszélye annak, hogy az amúgy is túlterhelt szennyvíz-infrastruktúra nem bírja el a terhelést.

A Jugoslavija Szálloda

A Jugoslavija Szálloda a Nikola Tesla sugárúton (Forrás: NIN)

Az új PDR szerint az említett két blokknak – a 10-esnek és a 11-esnek – 1150 új lakója lesz, és további 1600 alkalmazottal kell számolni az üzletközpontban, ugyanakkor mindössze 80 férőhelyes óvodát terveznek a területre, ami közel sem elegendő, ezért az új lakosok is a Jugoslavija Szálloda közvetlen szomszédságában található óvodákat használnák, talán mondani se kell, hogy ezek már most is tele vannak.

Az ellenzék harcolni akar a szállodáért

Marija Obradović, a szerbiai Szabadság és Igazságosság Pártja (Stanka slobode i pravde, SSP) zimonyi bizottságának tagja arra szólította fel az embereket, hogy írják alá azt a petíciót, amellyel kiállnak a Jugoslavija Szálloda mellett, vagyis ellenzik a két 155 méteres toronyból álló lakó- és üzleti komplexum építése építését, mivel az új épületek teljesen eltakarnák a kilátást a Dunára.

Szerinte a két 155 méter magas toronnyal, amelyet a Millennium Team és a Szerb Haladó Párt szeretne a Duna partján építeni, elrabolják a folyót a belgrádiaktól, ha a kormány végrehajtja azt, amit a befektetőivel kitervelt.

A Szabadság és Igazságosság Pártja szerint Belgrádot meg kell védeni az “urbanisztikai erőszaktól”, mert csak ezáltal őrizhető meg a város kinézete.

A szintén ellenzéki Baloldali Zöld Front (Zeleno-levi front, ZLF) bejelentette, hogy minden intézményes és intézményen kívüli eszközzel küzdeni kíván a Hotel Jugoslavijának és környékének, mint különleges történelmi és kulturális örökségnek a megőrzéséért, a szállodát ugyanis a ZLF szerint kormányközeli üzletembereknek adták el “fű alatt, egyik napról a másikra’, a becsült ár feléért.

A zöldek szerint a Jugoslavija Szálloda eladása a szerbiai rezsim újabb kísérlete arra, hogy “egy újabb félkarú rablót állítson fel, amivel előidézi a szerbiai főváros további pusztulását”.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava