Montenegró Dél-Koreának adja ki a kriptokirályt egy 1901-es egyezményre (is) hivatkozva

A montenegrói Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, amely szerint Do Kvont rövidített eljárással az Egyesült Államoknak adják ki. A montenegrói fellebbviteli testület ezt követően úgy döntött, hogy a kriptokirályt hazájának, Dél-Koreának szolgáltatják ki, miután két szempontot vett figyelembe. Do Kvont és üzlettársát 2023 március 23-án tartóztatták le a podgoricai repülőtéren, amikor hamisított Costa Rica-i útlevelekkel akartak felszállni egy Dubaiba tartó gépre.

A beérkezési sorrend a kriptokirály esetében

A podgoricai Fellebbviteli Bíróság néhány nappal ezelőtt megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróságnak azt a határozatát, amely szerint Do Kvont az Egyesült Államoknak adta ki, majd tegnap meghozta a maga döntését.

Az esetnek két érdekessége van, a montenegrói Fellebbviteli Bíróság az üggyel kapcsolatban ugyanis egy korábbi törvényre és egy (talán vitatható) jogalapú egyezményre hivatkozott, az egyik dokumentum a “kiadatási kérelmek” beérkezési sorrendjére, a másik pedig a tartalmára vonatkozik.

Kapcsolódó cikk

Potyognak a letartóztatások Montenegróban, egy főrendőr után elkapták a “kriptokirályt” is

A podgoricai Fellebbviteli Bíróság internetes oldalán egyelőre nem hozta nyilvánosságra a döntés teljes szövegét, de világossá tette azokat az okokat, amelyek a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozatának a megsemmisítésével kapcsolatosak.

A rövid bírósági közlemény szerint a Legfelsőbb Bíróság nem vette megkérdőjelezhetetlenül figyelembe az amerikai és a dél-koreai kérelem beérkezési sorrendjét, ami az egyik döntéshozatali kritérium abban az esetben, ha egyazon személy kiadatását több ország is kéri.

Itt nem fárasztanánk senkit sem a dátumokkal, a lényeg az, hogy a montenegrói Legfelsőbb Bíróság a most hatályon kívül helyezett döntését arra alapozta, hogy a podgoricai külügyminisztérium mikor ütötte rá a beérkezési pecsétet az egyik és a másik kérésre, ezen a téren az Egyesült Államok egy nappal megelőzte Dél-Koreát.

De létezik egy csakhogy, sőt nem is egy, hanem rögtön kettő!

Az egyik csakhogy arra vonatkozik, hogy a dél-koreai külügyminisztérium munkatársai három nappal beelőzték az amerikai kollégákat, merthogy az e-mailes ügyintézés tekintetében gyorsabbnak bizonyultak.

A nemzetközi jogsegélyszolgálatra vonatkozó montenegrói törvény 6. cikkelye 2. bekezdésének rendelkezése ugyanis előírja, hogy a hazai igazságügyi hatóság akkor is eljár a nemzetközi jogsegély iránti megkeresések esetében, ha az elektronikus úton érkezett, és annak hitelességét képes megállapítani, továbbá ha a külföldi igazságügyi hatóság 15 napon belül benyújtja a kérelem eredeti példányát.

Dél-Koreának adják ki a kriptokirályt. A montenegrói Fellebbviteli Bíróság ítélete hatályon kívül helyezett egy korábbi döntést, amely szerint az Egyesült Államok kapta volna meg Do Kvont Montenegrótól (Forrás: The Block)

Az 1901-ből származó egyezmény

A másik csakhogy a kérelem tartalmára vonatkozik, az amerikaiak ugyanis ebben az esetben is elkövettek egy apróbb hibát, merthogy az Egyesült Államok Nagykövetsége a podgoricai külügyi tárcához intézett jegyzékében Do Kvonnak és társának az “ideiglenes őrizetbe vételét” kérte, és mint azt előbb már kitárgyaltuk, egy nappal később megérkezett a Koreai Köztársaság Nagykövetsége által postázott kiadatási kérelem, és itt a kiadatás szón van a hangsúly.

A Fellebbviteli Bíróság megállapítása szerint nem világos, hogy az első fokon eljáró Legfelsőbb Bíróság miért tekintette kiadási kérelemnek az amerikai fogvatartási kérést, merthogy két eltérő fogalomról van szó, és az FB állítása szerint ennek jogi előzménye is van, amely nem biztos, hogy nem vitatható, de ezen most ne akadjunk fenn, mert akkor a történelem lápos talajára tévedünk.

A testület arra emlékeztetett, hogy a Szerb Királyság és az Amerikai Egyesült Államok között a bűnözők kiadatásáról szóló, 1901-ben megkötött egyezmény IV. cikkelyének értelmében a fogvatartási és kiadatási kérelem két formálisan elhatárolt cselekmény, vagyis két külön aktus.

Más kérdés az, hogy ebben az esetben létezik-e jogfolytonosság egy ilyen hosszú történelmi távra visszatekintve – különösen a San Stefanó-i béke és a berlini kongresszus vonatkozásában – de ez legyen a történészek és a jogászok gondja.

Ugyanakkor, ha az amerikaiak valóban csak fogvatartási és nem kiadatási kérelemmel fordultak a podgoricai vezetéshez, akkor hazája vezetőitől aligha kap dicséretet az a diplomata, aki az amerikai jegyzéket fogalmazta.