Connect with us

Horvátország

A horvát külügyminiszter szerint Vučić orosz trabant, a szerbek cserébe lenácizták a horvátokat

Mi meg állunk, és nézzük, hogy miként tér vissza a Trabantok, a Wartburgok, a Fićók és az autoriter vezetők kora, s miként mérgezik meg a nacionalizmusok ismét a mindennapjainkat. Ráadásul az argetás kenyér is a jobbik, vagyis a megkent oldalára esik, ha netalán kicsúszik a kezünkből

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

"Old timer" politikai beidegződések a Balkánon
"Old timer" politikai beidegződések a Balkánon
A cikk meghallgatása

A szerbek gyors egymásutánban, tíz nap alatt másodszor küldtek tiltakozó jegyzéket Zágrábba, először egy Vučić-bábú elégetése miatt egy horvátországi karneválon, most hétvégén pedig csillagászati kérdések ürügyén, a horvát külügyminiszter ugyanis orosz szatellitnek és trabantnak nevezte a szerb elnököt Ukrajna lerohanásának második évfordulóján. Gordan Grlić Radman, azaz GGR szombaton az N1 televízió horvátországi csatornájának vendégeként azt mondta, hogy Szerbia kettős politikát folytat Oroszországot és az Európai Uniót illetően, amikor egyszerre próbál közelebb kerülni az EU-hoz és Oroszországhoz, de végül el kell döntenie, hogy kinek az oldalán áll. GGR valószínűleg argetás kenyeret reggelizett, és ennek hatása alatt meg tudta állapítani, hogy melyik a történelem jobbik oldala. Aleksandar Vučić, aki általában megszállottként viselkedik Horvátországgal kapcsolatban, kedvenc Instagram oldalán szintén megpróbált szimbólumokban beszélni, és azt üzente, hogy ő akár Trabant, Wartburg, vagy Fićó is lehet, az utóbbin a Zastava 750-est kell érteni, de senkinek sem a csicskása, mint a horvát külügyminiszter.

Csillagászat és autózás

Ismét “magasröptű” szóváltás kezdődött Szerbia és Horvátország között, amelynek során nem csak a szerb elnök, hanem a szerb nacionalista politikusok és a belgrádi udvari média is kiélhette magát.

Gordan Grlić Radman “a történelem igazi, netalán jobbik oldaláról” üzent Szerbiának, amely szerinte kettős politikát folytat, amellyel egyszerre próbál közelebb kerülni az EU-hoz és Oroszországhoz, de végül el kell döntenie, hogy kinek az oldalán áll. GGR ugyan különbséget tett a szerb nép és a jelenlegi belgrádi rezsim között, és csillagászati összefüggéseket kezdett emlegetni a szerb elnökkel kapcsolatban.

Ami Szerbiát illeti, GGR szerint egy dolog a szerb nép, és egészen más Vučić, és az általa vezetett politika, a szerb elnöknek pedig el kellene döntenie, hogy melyik székre ül, mert kényelmetlen két széken üldögélni. Ennek nem kellene nagy dilemmát okoznia Vučić számára, mert ő is tudja, honnan kap támogatást, és hogy honnan finanszírozzák a Nyugat-Balkánt.

– Lehet, hogy ő Oroszország valamilyen Trabantja vagy szatellitje, de az USA szövetségeseiként és partnereiként nem engedünk meg semmilyen orosz befolyást vagy más rosszindulatú befolyást, amely aláásná a Nyugat-Balkán stabilitását

– hangsúlyozta a horvát diplomácia vezetője, aki megpróbálta nyugatias műveltségét is fitogtatni, merthogy a “trabant” és a “satellite” körülbelül ugyanazt jelenti, az egyik németül, a másik angolul.

A kijelentés heves reakciókat váltott ki Belgrádban, Vučić azzal vádolta Grlić Radmant, hogy beavatkozott Szerbia belügyeibe, és sértegette a szerb népet, amelynek nyilvánvalóan ő az egyszemélyi megtestesülése.

– A horvát miniszter nemcsak brutálisan beavatkozik Szerbia belügyeibe, de szokásához híven hazudik és sértegeti is a szerb népet, és fenyegeti Szerbia polgárait. Grlić-Radmannak egy dologban igaza van, lehet, hogy én valakinek a Trabantja vagyok, talán a Wartburgja, vagy netalán a Fićója, de soha nem voltam senkinek sem a csicskása és a szolgája, ami Grlić-Radmanról nem mondható el

– írta Vučić az Instagramon, és megjegyezte, hogy nem menne túl messzire a múltba, mert az túl fájdalmas lenne. Nem lehet tudni, hogy a szerb elnök ezzel pontosan mit akart mondani, de a horvát-szerb viszonylatban a múlt felemlegetése nem túl sok jót sejtet.

A Trabantok, Wartburgok és Ficok kora, valamint az argetás kenyér jobbik oldala

A Trabantok, Wartburgok és Fićók kora, valamint az argetás kenyér jobbik oldala (Forrás: horvát Index)

Vannak, akik boldogan vájkálnak a múltban

GGR megnyilvánulását követően megszólalt Ivica Dačić szerb ügyvivő külügyminiszter is, akinek Slobodan Milošević egykori szóvivőjeként van gyakorlata abban, hogy hogyan kell védelmezni a vezért, főleg ha ezt a horvátokkal szemben kell megtenni. Dačić azonnal elővette bicskanyitogató stílusát, és elkezdett vele vájkálni a történelemben, s szó szerint kimondta, amit Vučić esetleg csak gondolt.

– Szerbia és Vučić senkinek sem a trabantja. A horvát miniszter nem tanulta meg a történelmi leckét, ezért elfelejti, vagy szeretné elfelejteni, hogy Horvátország volt Ausztria-Magyarország és a náci Németország leghűségesebb támogatója, a Független Horvát Állam pedig Hitler öngyilkosságát követően, hat nappal Németország kapitulációja után is harcolt, egészen május 15-éig

– mondta a szerb külügyminiszter, akinek az utóbbi időben egyik legfontosabb tevékenysége a tiltakozó jegyzékek írogatása, de ez aligha esik nehezére, mert bizonyára visszaidézi a kilencvenes években megboldogult ifjúkorát. Az akkori gyakorlathoz híven Dačić most ismét “elnácizta” magát.

– Olyanok voltak (a horvátok), mint a trabantok, nagyobb nácik a náciknál. Mi csak Szerbia és a szerb polgárok szolgái vagyunk

– jelentette ki a szerb külügyminiszter, aki azt is közölte, hogy azért intéznek tiltakozó jegyzéket Horvátországhoz, mert az szerinte “évek óta szisztematikusan építi a gyűlölet légkörét Szerbiával és a szerb néppel szemben”.

Még egy szóvivő a kilencvenes évekből

Fogadatlan prókátorként megjelent a színen Aleksandar Vulin is, aki a kilencvenes években Slobodan Milošević feleségének, Mirjana Markovićnak, vagyis a Jugoszláv Baloldalnak a szóvivője volt, ennek megfelelően mostanság mindenféle minisztériumokat kapott, legutóbb pedig a szerb titkosszolgálat, a BIA igazgatójaként folytatta “áldatlan tevékenységét”, miközben a “szerb világ” hirdetőjeként tűnt fel.

Vulin is reagált arra az “argetás stílusú” horvát felszólításra, hogy Szerbia is álljon át a történelem igazi, jobbik oldalára.

– Csak akkor tudom elfogadni, hogy Horvátországnak igaza van, és hogy a történelem jobbik oldalán áll, ha megmutatják nekünk, mikor álltak a horvátok a történelem győztes oldalán, és ha megmutatják, hogy melyik város fogadta szebben, őszintébben és nagyobb lelkesedéssel Hitler hadseregét, mint Zágráb

– jelentette ki Vulin, aki a hétvégén arról is beszélt, hogy Szerbia nem árulja el orosz testvéreit, és nem alkalmaz szankciókat Oroszországgal szemben, de nem is ül két széken, ezúttal ugyanis egy olyan “karakterről és hozzáállásról” van szó, amelyet Horvátország aligha ért meg, mert nincsenek testvérei, csak gazdái.

A mostani szerb-horvát csörteváltás egyrészt arra utal, hogy Belgrádba erősen begyűrűzött a kilencvenes évek szelleme, másrészt pedig arra is rávilágít, hogy a nemzeti-nacionalista erők kisegítik egymást, amikor a hatalom megtartásáról van szó, és ez nem csak a koszovói-szerb, hanem a horvát-szerb relációban is igaz.

Horvátországban választási szuperév lesz, a horvátok idén legalább háromszor járulnak az urnákhoz, ezért a kiélezett retorika segít a Horvát Demokratikus Közösségnek, amely történelmi távlatokból nézve a kilencvenes években a horvát függetlenség/elszakadás generátora volt, és a szerb nacionalizmussal riogatva ismét tömörítheti a sorokat.

Mi meg csak állunk, és nézzük, hogy miként tér vissza a Trabantok, a Wartburgok, a Fićók és az autoriter vezetők kora, és miként mérgezik meg a nacionalizmusok ismét a mindennapjainkat. Ráadásul az argetás kenyér is a jobbik, vagyis a megkent oldalára esik, ha netalán kicsúszik a kezünkből.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


13
A horvát külügyminiszter kiosztotta Szerbiát, mert nem vezeti be a szankciókat Oroszországgal szemben

Igaza van a horvát külügyérnek?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Öt nap legjava