Lábakelt Piroska és az ő színes társasága

Ha végignézünk a képlopások hosszú lajstromán, láthatjuk, hogy az egyik leghíresebb még az első világháború előtt történt, ha nem is sokkal. Akkor a Mona Lisa sétált ki észrevétlen a párizsi Louvre-ból. Persze úgy, hogy meglovasította valaki. Nevezetesen egy Vincenzo Perugia nevű olasz vendégmunkás. Tettét – mondhatni – hazaszeretetből követte el, bármily furcsán hangzik is.

Ugyanis Vincenzo szent meggyőződése volt, hogy a rejtélyes mosolyú Giocondának otthon, Itáliában a helye, Leonardo da Vinci hazájában meg a sajátéban, meg mindahányukéban, és nem másutt. Nem Franciaországban kell somolyognia oly vonzón, sejtelmesen, hanem otthon, talián élvezetre és büszkeségre. Hogy ezt a maga naivságában csakugyan így is gondolta Perugia, egyértelműen mutatja az, miszerint csak egy ideig bujtatta a hölgyet, aztán tárgyalásokba kezdett az Uffizival. Egy ilyen kvázi egyezkedés alkalmával kapták el a zsaruk, akiket a képtár igazgatója értesített a furcsa, különösebb anyagi tét nélküli „üzletkötés” bárgyú kísérletéről.

Egy ellopott kiállítás hűlt és kissé nedves helye Zágrábban (Forrás: Jutarnji list)

Szóval, ez már eléggé régen volt, viszont van egy egészen új, amely május derekán kapott visszhangot a horvát sajtóban. (Nekünk Kalapis detektív kolléga továbbította az ügyet.) Külön érdekessége a dolognak, hogy Zágrábban egész kiállításnak veszett nyoma, aligha hazaszeretetből. Legalábbis nehéz lenne hasonló indítékot felfedezni abban, ami ott történt. Márpedig történt az, hogy valaki ellopta a fővárosi iparművészeti iskola Isidor Kršnjaviról elnevezett kiállítóterme előtti téren közszemlére bocsátott műveket. Azok egyébként abból a szomorú okból kerültek ki házon kívülre, mert a szóban forgó épület súlyosan megsérült a legutóbbi földrengésben, és még szomorúbb okból kerülhettek el valahova ezek az értékes alkotások – senki sem tudja, hova.

AZ EGÉSZ MŰ: Veszélyesen piros (Opasno crvena), Željko Koprolčec és Duško Šibl alkotása, (Forrás: Jutarnji list)

Jó kérdés tényleg: vajon hová utazott el társaival együtt, ha nem is a nagyival Piroska? A hatóságnak fogalma sincs, vagy persze: a nyomozás érdekében nem nyilatkozik. Aztán egyelőre itt tart a dolog, ha nincs újabb fejlemény, amiről nem tudunk. Mindenesetre bődületes skandalum, vélekednek sokan.

Nos, tudnivaló ugyebár, hogy óriási hírneve ellenére a Mona Lisa egy viszonylag kis kép, Zágrábban viszont tíz darab méretes, erős csavarokkal lábas fémkeretre rögzített táblakép tűnt el úgy, hogy a tettes vagy tettesek az éj leple alatt egyszerűen kitekergették, netán levágták a srófokat. A súlyos, aszfaltba ágyazott keret nem kellett nekik, elég volt az esőálló műanyag tábla, amely mindkét oldalán egy-egy művet tartalmazott. Illetve hát tartalmaz még a legjobb remények szerint. Nevezetesen Željko Koprolčec fotográfus és Duško Šibl festőművész közös munkáját. Munkáit. Az aktfotókat a fényképész készítette, hogy utána a festő mintegy felöltöztesse őket pirosba-vörösbe, meg egyéb színárnyalatokba. Cinóberbe. Mi Piroskának neveztük el a nekünk is leginkább tetszőt. Veszélyes Pirosnak, aki tényleg OPASNO CRVENA, ahogy nem mellékesen az egész kiállítás címe eredetileg hangzik.

Kapcsolódó cikk

Vehemencia, Tolerancia és a Dizájner

Ennek kapcsán írta Mirko Ilić – ahogy mi meg róla eggyel hátrébb (ha minden igaz)! –, hogy amíg Koprolčec fotográfusi tevékenységében szuverénül uralva a mezőnyt minimálisra csökkenti a színeket, velük együtt a mozgást is, csupán a fény dinamikáját tartja meg, addig Šibl pont fordítva dolgozik. Nála valósággal tobzódik, táncol minden…

– … ilymód remekül kiegészítik egymást – mintegy a szavába vágva véljük mi. – És akkor ennyi?

Hát, körülbelül. A sajtóból még meg lehet tudni röviden, hogy Željko Koprolčec sok híres horvát személyiség portréját jegyzi. Így például Ena Begovićét, Josipa Lisacét, Arsen Dedićét, Rade Šerbedžijáét, továbbá hogy New Yorkban is többször kiállított, ahol pontosan az aktjaival vált ismertté. Ugyanakkor a Londonban végzett Duško Šiblről már angol monográfia is született, ami hát nem kis dolog.

Veszélyesen piros (Opasno crvena), Željko Koprolčec és Duško Šibl alkotása

Ez akkor így itt a zágrábi Piroska remélhetőleg nem végérvényesen lezáruló, örökre éjjeli-hajnali ködbe vesző története. Még meglesz a Farkas is végül, de stb., stb. Ebbe a csapdába mégse sétáljunk bele, a rég kilőtt poénok banalitásába. (Pedig nem félünk a farkastól, mert: …nem bánt az csak megkóstol. Írta rég Edward Albee, aki egy másik történethez tartozik, bár nem egyszer őt is ellopták. Az estek vaksötétjében vagy pislákoló lámpák gyér fényében. – Néha meg egyenest káprázatos rivaldafényben, aztán csókolom. Ki tehet bármit is?)

P. S. Időközben Zvonimir Pištalo rendőr alezredes azt nyilatkozta, hogy gondosan kielemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, annak alapján állíthatja, hogy nyomon vannak, és személyesen ígéretet tett arra, rövidesen lezárják az ügyet. Legalábbis annak a nyomozati részét.

Egyébként jut eszünkbe, vajon tudják-e, hogy a huszadik század egyik legnagyobb képlopása Budapesten történt, méghozzá 1982-ben. Akkor két Raffaello, két Tintoretto, két Tiepolo és egy Giorgione festmény tűnt el. Ott is valami újjáépítés folyt, a tolvajok az állványok segítségével másztak be a Szépművészeti Múzeumba, ahol néma maradt a hibás riasztórendszer. Szerencsére pár ujjlenyomatot hagytak hátra a betörők, annak alapján az Interpol beazonosította őket, az olasz csendőrség pedig elfogta: a nápolyi camorra tagjait – szőröstül-művestül. Mert ha nem is Rómába, de minden út Itáliába vezet? Mindenesetre tökéletes HAPPY END. (Ebben a III. sztoriban legalábbis.)