Connect with us

B A Balkanac

Lábakelt Piroska és az ő színes társasága

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Piroska
Ez csak a fél mű, amelynek a másik fele sincs meg (Forrás: Jutarnji list)

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Ha végignézünk a képlopások hosszú lajstromán, láthatjuk, hogy az egyik leghíresebb még az első világháború előtt történt, ha nem is sokkal. Akkor a Mona Lisa sétált ki észrevétlen a párizsi Louvre-ból. Persze úgy, hogy meglovasította valaki. Nevezetesen egy Vincenzo Perugia nevű olasz vendégmunkás. Tettét – mondhatni – hazaszeretetből követte el, bármily furcsán hangzik is.

Ugyanis Vincenzo szent meggyőződése volt, hogy a rejtélyes mosolyú Giocondának otthon, Itáliában a helye, Leonardo da Vinci hazájában meg a sajátéban, meg mindahányukéban, és nem másutt. Nem Franciaországban kell somolyognia oly vonzón, sejtelmesen, hanem otthon, talián élvezetre és büszkeségre. Hogy ezt a maga naivságában csakugyan így is gondolta Perugia, egyértelműen mutatja az, miszerint csak egy ideig bujtatta a hölgyet, aztán tárgyalásokba kezdett az Uffizival. Egy ilyen kvázi egyezkedés alkalmával kapták el a zsaruk, akiket a képtár igazgatója értesített a furcsa, különösebb anyagi tét nélküli „üzletkötés” bárgyú kísérletéről.

Piroska

Egy ellopott kiállítás hűlt és kissé nedves helye Zágrábban (Forrás: Jutarnji list)

Szóval, ez már eléggé régen volt, viszont van egy egészen új, amely május derekán kapott visszhangot a horvát sajtóban. (Nekünk Kalapis detektív kolléga továbbította az ügyet.) Külön érdekessége a dolognak, hogy Zágrábban egész kiállításnak veszett nyoma, aligha hazaszeretetből. Legalábbis nehéz lenne hasonló indítékot felfedezni abban, ami ott történt. Márpedig történt az, hogy valaki ellopta a fővárosi iparművészeti iskola Isidor Kršnjaviról elnevezett kiállítóterme előtti téren közszemlére bocsátott műveket. Azok egyébként abból a szomorú okból kerültek ki házon kívülre, mert a szóban forgó épület súlyosan megsérült a legutóbbi földrengésben, és még szomorúbb okból kerülhettek el valahova ezek az értékes alkotások – senki sem tudja, hova.

Piroska

AZ EGÉSZ MŰ: Veszélyesen piros (Opasno crvena), Željko Koprolčec és Duško Šibl alkotása, (Forrás: Jutarnji list)

Jó kérdés tényleg: vajon hová utazott el társaival együtt, ha nem is a nagyival Piroska? A hatóságnak fogalma sincs, vagy persze: a nyomozás érdekében nem nyilatkozik. Aztán egyelőre itt tart a dolog, ha nincs újabb fejlemény, amiről nem tudunk. Mindenesetre bődületes skandalum, vélekednek sokan.

Nos, tudnivaló ugyebár, hogy óriási hírneve ellenére a Mona Lisa egy viszonylag kis kép, Zágrábban viszont tíz darab méretes, erős csavarokkal lábas fémkeretre rögzített táblakép tűnt el úgy, hogy a tettes vagy tettesek az éj leple alatt egyszerűen kitekergették, netán levágták a srófokat. A súlyos, aszfaltba ágyazott keret nem kellett nekik, elég volt az esőálló műanyag tábla, amely mindkét oldalán egy-egy művet tartalmazott. Illetve hát tartalmaz még a legjobb remények szerint. Nevezetesen Željko Koprolčec fotográfus és Duško Šibl festőművész közös munkáját. Munkáit. Az aktfotókat a fényképész készítette, hogy utána a festő mintegy felöltöztesse őket pirosba-vörösbe, meg egyéb színárnyalatokba. Cinóberbe. Mi Piroskának neveztük el a nekünk is leginkább tetszőt. Veszélyes Pirosnak, aki tényleg OPASNO CRVENA, ahogy nem mellékesen az egész kiállítás címe eredetileg hangzik.

Ennek kapcsán írta Mirko Ilić – ahogy mi meg róla eggyel hátrébb (ha minden igaz)! –, hogy amíg Koprolčec fotográfusi tevékenységében szuverénül uralva a mezőnyt minimálisra csökkenti a színeket, velük együtt a mozgást is, csupán a fény dinamikáját tartja meg, addig Šibl pont fordítva dolgozik. Nála valósággal tobzódik, táncol minden…

– … ilymód remekül kiegészítik egymást – mintegy a szavába vágva véljük mi. – És akkor ennyi?

Hát, körülbelül. A sajtóból még meg lehet tudni röviden, hogy Željko Koprolčec sok híres horvát személyiség portréját jegyzi. Így például Ena Begovićét, Josipa Lisacét, Arsen Dedićét, Rade Šerbedžijáét, továbbá hogy New Yorkban is többször kiállított, ahol pontosan az aktjaival vált ismertté. Ugyanakkor a Londonban végzett Duško Šiblről már angol monográfia is született, ami hát nem kis dolog.

Piroska

Veszélyesen piros (Opasno crvena), Željko Koprolčec és Duško Šibl alkotása

Ez akkor így itt a zágrábi Piroska remélhetőleg nem végérvényesen lezáruló, örökre éjjeli-hajnali ködbe vesző története. Még meglesz a Farkas is végül, de stb., stb. Ebbe a csapdába mégse sétáljunk bele, a rég kilőtt poénok banalitásába. (Pedig nem félünk a farkastól, mert: …nem bánt az csak megkóstol. Írta rég Edward Albee, aki egy másik történethez tartozik, bár nem egyszer őt is ellopták. Az estek vaksötétjében vagy pislákoló lámpák gyér fényében. – Néha meg egyenest káprázatos rivaldafényben, aztán csókolom. Ki tehet bármit is?)

P. S. Időközben Zvonimir Pištalo rendőr alezredes azt nyilatkozta, hogy gondosan kielemezték a térfigyelő felvételeit, annak alapján állíthatja, hogy nyomon vannak, és személyesen ígéretet tett arra, rövidesen lezárják az ügyet. Legalábbis annak a nyomozati részét.

Egyébként jut eszünkbe, vajon tudják-e, hogy a huszadik század egyik legnagyobb képlopása Budapesten történt, méghozzá 1982-ben. Akkor két Raffaello, két Tintoretto, két Tiepolo és egy Giorgione festmény tűnt el. Ott is valami újjáépítés folyt, a tolvajok az állványok segítségével másztak be a Szépművészeti Múzeumba, ahol néma maradt a hibás riasztórendszer. Szerencsére pár ujjlenyomatot hagytak hátra a betörők, annak alapján az Interpol beazonosította őket, az olasz csendőrség pedig elfogta: a nápolyi camorra tagjait – szőröstül-művestül. Mert ha nem is Rómába, de minden út Itáliába vezet? Mindenesetre tökéletes HAPPY END. (Ebben a III. sztoriban legalábbis.)

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman . Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava