Connect with us

Horvátország

ÁLLÍTÓLAG: A szerbek horvátországi rendőröket is mozgósítanak Koszovóval kapcsolatban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

a Koszovó körüli feszültség közepette a belgrádi vezetés olyan szerbeket mozgósít a Vajdaságban, akik korábban Horvátországban rendőri feladatokat láttak el,
SÉTÁLÓUTCA A MÚLTBA: Újvidék ismét a radikálisok (mostani haladók) barlangja lehet, mint a kilencvenes években (Forrás: Twitter)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A CNN-hez közeli N1 televízió zágrábi csatornáján elhangzottak szerint a Koszovó körüli feszültség közepette a belgrádi vezetés olyan szerbeket mozgósít a Vajdaságban, akik korábban Horvátországban rendőri feladatokat láttak el, de vagyoncsere által a Vajdaságba költöztek vagy a Vihar hadművelet elől menekültek Szerbiába. Mario Radić, az erőteljesen jobboldali horvát Hazafias Mozgalom alelnöke ehhez hozzátette, hogy tudomása szerint a szerb hatóságok olyan rendőrök behívásával is próbálkoznak, akik jelenleg is Horvátországban teljesítenek szolgálatot.

Szerbia Horvátországból is mozgósít?

Az N1 televízió még ellenőrzi a fenti információt, miszerint a szerbiai hatóságok azokat a szerbeket is mozgósítják, akik Horvátországban rendőri feladatokat láttak el, mielőtt vagyoncsere által a Vajdaságba költöztek, vagy a kilencvenes évek környékén Szerbiába menekültek.


Erre reagálva Mario Radić, a Hazafias Mozgalom alelnöke az említett csatorna egyik műsorában úgy nyilatkozott, hogy értesülései szerint Szerbia ráadásul olyan szerbeket is regrutál, akik jelenleg is Horvátországban élnek, és a horvát rendőrségnél teljesítenek szolgálatot.

– Szerbia azokat mozgósítja Horvátországban, akik az itteni rendőrség kötelékébe tartoznak, ők most behívóparancsot kapnak. Azt hiszem, hogy ilyesmi a világon nincs. Olyan embereket mozgósítanak, akik egy másik ország rendőrségénél teljesítenek szolgálatot

– mondta Radić, aki szerint a horvát hatóságok közben úgy tesznek, mintha semmi sem történne.

A hír(esztelés) minden bizonnyal Vukovárról ered, ahol a Hazafias Mozgalom elnöke, Ivan Penava a polgármester, és ennek következtében sok mindenbe belelát. A nyilvánosság akkor találkozhatott először a fenti felvetéssel, amikor egy volt horvát rendőrszakszervezeti vezető a napokban beszámolt egy esetről a Facebookon.

Nikola Kajkić azt írta a világhálón, hogy november 7-én Milan Čujo szerb számazású horvát rendőr, aki horvát-szerb kettős állampolgár, és a Vukovár- Szerém megyei rendőrigazgatóságon dolgozik, írásos behívót kapott a szerb védelmi minisztériumtól és a BIA szerb titkosszolgálattól, hogy regrutáció és mobilizáció céljából jelenjen meg a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) Boško Palkovljević Pinki laktanyában, vagyis Szerbiában.

A volt horvát rendőri vezető úgy tudja, hogy Vukovár és Eszék térségéből legalább 15 szerb állampolgársággal is rendelkező horvát rendőr és 188 civil kapott behívót Szerbiából az említett szávaszentdemeteri laktanya mellet az újvidéki Arčibald Rajs (Archibald Reiss) kaszárnyába is.

Kitérőként említjük meg, hogy a horvátországi szerbek közül sokan telepedtek le Újvidéken az utóbbi évtizedekben, ami miatt a korábban magyar városrészként ismert Telep mára már elvesztette egykori jellegét. Ezért egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy a Koszovó elleni készülődés egyik „táborhelye” éppen ez a város lett a Vajdaságban, amelynek korábbi polgármestere, Miloš Vučević most a szerbiai védelmi tárcát vezeti.

A Facebookon közzétett horvát bejegyzés szerint a vukovári szerb konzulátus a BIA szerbiai titkosszolgálattal egyetértésben minden olyan személyt konzultációra hívott be, akiket a szerb hatóságok a két horvátországi megyéből mozgósítottak.

Kajkić ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Szerbia ezek szerint horvát terültről is mozgósít, miközben Horvátország hallgat, majd hozzátette még, hogy „elég legyen már a szerb háborúkból”!

Horvát színészeket vertek meg Újvidéken

Kajkić arról is beszámolt a Facebookon, hogy a szerbiai média által történő uszításának vannak más következményei is, Újvidéken ugyanis a napokban megvertek két zágrábi színészt, állítólag azért, mert horvátul beszéltek.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy a koszovói helyzet elmérgesedése előtt a belgrádi „hazafias média” javában „usztasázott”, és Horvátország ellen hergelte a szerbeket, beleértve ebbe az augusztus 4-re sebtében összerántott újvidéki nagygyűlést is, amelyen a horvátországi Vihar hadművelet alatt elűzött/távozott szerbek szenvedéseire emlékeztek, és amelyet az azóta védelmi miniszterré avanzsált, fent már említett Miloš Vučević szervezett meg, akkor még polgármesterként, az általa sokat magasztalt szerb elnök számára.

A szerbiai sajtó eléggé agyonhallgatta a horvát fiatal színészek megverését, amelyről először az újvidéki 021.rs hírportál számolt be, miután a zágrábi Teatar ITD (&TD) társulatának két tagját vasárnap, a korareggeli órákban fiatalok egy csoportja bántalmazta, amivel az orvosoknak is munkát csináltak.

– Remélhetőleg ez egy elszigetelt eset volt. Most várjuk kollégáink nyilatkozatát, hogy állást tudjunk foglalni, megkereshessük az illetékes minisztériumokat és az egyetemet

– nyilatkozta a zágrábi egyetemi színpad egyik vezetője, aki elítélte az erőszak minden formáját, bár ez Szerbiában valószínűleg keveseket érdekel. Közben már hazatértek Zágrábba a bántalmazott horvát színészek, aki szerint támadóik azt kiáltozták, miközben verték őket, hogy „Usztasák, miért jöttetek ide?”

Az esetet követően néhány szerbiai ellenzéki párt a liberálisabb táborból és egy-két művelődési egyesület felemelte a szavát az erőszak ellen: az újvidéki székhelyű Vajdasági Szociáldemokrata Liga (Liga socijaldemokrata Vojvodine, LSV) például megjegyezte, hogy az lenne a legkevesebb, ha a szerb állam legalább bocsánatot kérne a zágrábi színészektől.

Megszólalt a szerbiai Szabadság és Igazságosság Pártja is, amely a legjelentősebb ellenzéki pártként arra figyelmeztetett, hogy a támadás annak a „nacionalista narratívának” az eredménye, amelyet a nemzeti (állami) frekvenciákon zúdítanak az emberek nyakába, miközben nem kizárt, hogy Újvidék ismét a „radikálisok barlangjává válik”, mint az 1990-es években.

A helyzetet kevésbé ismerők számára elmondanám, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök azidőtájt – mármint a kilencvenes években – a Szerbiai Radikális Párt második-harmadik számú embere volt, a pártot pedig a nem éppen a mások iránti toleranciájáról ismert Vojislav Šešelj csetnikvajda vezette, akit az utóbbi időben „lemosni sem lehet” a Pink Televízió képernyőjéről, a csatorna egyébként a szerbiai kormány tagjainak a legjelentősebb „médiafészke”. Šešelj ugyan nincs kormányon, de néha már az az érzésem, hogy a háttérből ő vezényli a parádét, és ezért hívják be őt is unos-untalan a stúdióba.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap