Connect with us

Szerbia

FÉLIDŐS MINISZTERELNÖK: Ismét Ana Brnabić alakíthat kormányt Szerbiában

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

ana brnabic
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A szerb elnök eldöntötte, hogy ki legyen hetedik kormányának a miniszterelnöke. Aleksandar Vučić a nemzethez intézett sokadik beszédében közölte, hogy ismét Ana Brnabićot bízta meg a kabinet összeállításával, de ezzel kapcsolatban „szavatossági időt” is szabott, ráadásul az összeállításba is belekotnyeleskedett.

Félidős miniszterelnök

A délelőtti bejelentés során a szerb államfő úgy fogalmazott, hogy „bonyolult és összetett” konzultációk után hozta meg a döntést. Hozzátette hogy három jelölt közül választott, akik ezentúl mind a kormány fontos tagjai lesznek.

– A legnagyobb kormánypárt nem kívánt dönteni arról, hogy Ana Brnabić vagy Miloš Vučević legyen a miniszterelnök, ezért leültünk tárgyalni, és abban állapodtunk meg, hogy Ana Brnabićot javaslom miniszterelnöknek, és ezt a döntést eljuttatom a képviselőháznak

– jelentette be a szerb államfő, aki egyúttal azt is elárulta, hogy Brnabić nem tölti ki a négyéves megbízatási időszakot.

– Ana nem lesz négy évig miniszterelnök, nem a kormány mandátuma lesz rövidebb, 2024-ben változás történik a kormány élén, nagyon fontos azonban, hogy (most) ő maradjon a miniszterelnök, hogy folytathassuk, és sürgősen dolgozhassunk az őszre és a télen várható problémák megoldásán

– tette hozzá a szerb elnök, aki szerint Brnabić tapasztalt politikus, aki iránt megvan a bizalma, és büszke rá, hogy olyan munkatársai vannak, mint a jelenlegi & új miniszterelnök. Azt viszont nem közölte, hogy 2024-ben ki váltja Brnabićot: az elnöki ígéreteknek Szerbiában egyébként sincs túl nagy értékük.

Miloš Vučević újvidéki polgármesterrel, a Szerb Haladó Párt egyik alelnökével kapcsolatban megjegyezte, hogy fontos szerepet kap az új kormányban, amelyben miniszterelnök-helyettesi posztot is betölt. Az egyelőre nem derült ki, hogy Vučević melyik tárcát söpri be.

A harmadik miniszterelnök-jelölt a szocialista Ivica Dačić volt, aki a szerb elnök szerint „még jelentősebb” szerepet és posztot kap a szerbiai állami apparátusban, mint eddig, ami bizonyítja, hogy megvan a „bele vetett bizalom”.

Ivica Dačić miniszterelnök-helyettes lesz, s ő kordinálja majd a biztonsági szolgálatok munkáját, ami azt jelzi, hogy a szocialisták jócskán megkérték a „stabil kormányzáshoz” való hozzájárulásuk árát.

A szerepek leosztása

A szerepek leosztásáról túl sok konkrétum még nem derült ki. Korábban azt írtuk, hogy Dačić a külügyminiszteri posztra szeretett volna visszatérni, ahonnan két évvel ezelőtt sikerült kibuktatni, részben rossz angol nyelvtudása, részben “tenyérbemászó” stílusa miatt.

A szerb elnök állítólag a védelmi miniszteri posztot ajánlotta fel a „lerázhatatlan” Dačićnak, de a Szerbiai Szocialista Párt vezetője, megint csak állítólag, ezt nem kívánta elfogadni, ezért kérdés, hogy a szocialista politikus a szolgálatok koordinálása mellé kap-e tárcát, vagy ez önmagában egy tárca lesz. Dačić mindenesetre már nyilvánosan „hálát rebegett” Vučićnak a lehetőségért. Az sem nem derült ki, hogy mi lesz Aleksandar Vulin jelenlegi belügyminiszterrel, aki nem is olyan régen a külügyminiszteri teendőket bitorolva tette a szépet Moszkvában.

Dačić visszatérése és Vučević bevonása a kormányba azt jelzi, hogy erősödik az “orosz kurzus”, ha visszakapja Dačić a külügyminiszteri posztot, ha nem, a szocialista vezető ugyanis Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő nagy barátja, Vučević pedig igazi Putyin-fan.

Marad a kormányban Siniša Mali eddigi pénzügyminiszter is, aki szintén miniszterelnök-helyettes lesz, és valószínűleg megőrzi a pénzügyminiszteri tisztséget, mivel Vučić szerint Mali egyik legjobb pénzügyminisztere.

Ebből is látszik, hogy Mali a szerb elnök bizalmi embere, korábban együtt gyepálták Dragan Đilas szerb ellenzéki politikust és üzletembert, a Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetőjét állítólagos titkos külföldi számlái miatt. Ez az ügy azóta úgy elült, mintha soha nem lett volna.

A szerb elnök a kormány összetételével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy sok a változás, vagyis sok az „új vér”, amit akár úgy is felfoghatunk, hogy vérátömlesztésen esik át a szerb kormány, bár a fentiekből nem ez derül ki. Lesznek ugyan új és régi arcok, de vérátömlesztésről szó sincs.

Koszovó

Gyanús albán ellentüntetés és Wagner-pólós férfiak Koszovóban

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Wagner
Nagy-Albánia és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg zászlaját terítették magukra (Forrás: KosSev)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A koszovói albánok is demonstráltak a megosztott Mitrovica déli részén. A megmozdulást a világháló felhasználásával készítették elő, és annak ellenére megtartották, hogy a koszovói belügyminisztérium „szükségtelennek” minősítette a demonstrációt, mert állítólag rosszindulatú portálok szervezték. Közben a koszovói portálok arról számoltak be, hogy a Wagner Csoport szimbóluma is feltűnt a szerbek lakta észak-koszovói területeken.

Az interneten szervezték a „szerbezést”

Annak ellenére, hogy a koszovói rendőrség felszólította a koszovói albánokat, hogy ne reagáljanak a közösségi médiában közzétett „szükségtelen gyülekezésre” vonatkozó felhívásra, csütörtökön mégis kisebb tüntetés volt Mitrovicában (Kosovska Mitrovica), az Ibar folyó déli oldalán.

Mitrovicát az Ibar folyó szeli ketté, az északi, dombosabb oldalon a szerbek élnek, a déli, jóval simább terület lakossága ugyanakkor albán.

A délben kezdődött és körülbelül egy órás megmozduláson mintegy száz személy, többnyire fiatal férfi vett részt, akik kifejezték támogatásukat Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek, és azt üzenték neki, hogy megvédik Koszovót, ha arra szükség mutatkozna.

A hét elején Zvečanban, Mitrovica észak-nyugati szomszédságában, a szerbek és a KFOR-csapatok tagjai csaptak össze, ennek következtében a közösségi médiában szerdától felhívások jelentek meg, amelyek a „Menetelés Északért” elnevezésű megmozdulásra szólítottak fel.

A tiltakozásokat Koszovóban is be kell jelenteni a rendőrségnek ahhoz, hogy jogszerűek legyenek, erre a tiltakozásra senki nem kért, és nem is kapott engedélyt.

A koszovói belügyminiszter közlése szerint a megmozdulással kapcsolatos információkat megosztó profilok közül több is „rosszindulatúnak” tekinthető.

– A dél-mitrovicai tüntetésre és az ország északi részébe történő menetelésre vonatkozó felhívások szükségtelenek, és nem segítik Koszovót

– jelentette ki Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter, aki szerint a felhívásokat ismeretlen személyek tették közzé és osztották meg a közösségi médiában különböző „gyanús profilokon”, amelyek külföldi csoportok befolyása alatt állnak.

A belügyminiszter a közösségi médiában, vagyis a Facebookon, felszólított minden állampolgárt, hogy ne üljön fel ezeknek a gyanús felhívásoknak.

A helyszínen készült riportokból kiderült, hogy a résztvevőknek fogalmuk sincs arról, hogy ki szervezte a megmozdulást, viszont közölték, hogy ők mindig készen állnak, ha hív a haza.

Wagner

Fáklyát is gyújtottak a mitrovicai „gyanús” tüntetésen résztvevő albánok (Forrás: N1)

Fokozott rendőri jelenlét

A tüntetésen fokozott rendőri és KFOR-jelenlét volt, talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy több volt a rendőr, mint a résztvevő.

A demonstráción megjelenők azt kiabálták, hogy „a rendőrség a miénk”, és időnként szitkozódások és szerbeket becsmérlő szavak is elhangzottak.

A megmozdulás résztvevői albán zászlót, valamint Nagy-Albánia és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) zászlaját lengették vagy feszítették ki.

A tiltakozók felszólították Koszovó szövetségeseit, hogy állítsák helyre a „normális állapotokat” északon.

Énekeltek és skandáltak, de nem indultak el a két városrészt elválasztó híd felé, amelyet a KFOR olasz tagjai egy időre teljesen lezártak.

A BIRN (Balkan Investigative Reporting Network) oknyomozó civilszervezet szerint a koszovói rendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, hogy valójában ki kezdeményezte a megmozdulást.

A Wagner Csoport is jelen van?

A koszovói szerbek három helyszínen tüntetnek, a Leposavićban készült felvételek szerint az ottani megmozduláson négy olyan személy is megjelent, akik az orosz Wagner Csoporthoz kapcsolódó szimbólumokkal ellátott pólót viseltek.

A felvételeket szerdán készítették a BIRN munkatársai.

Adelina Ahmeti, a BIRN újságírója az esettel kapcsolatban elmondta, hogy négy személyre lettek figyelmesek, akik a Wagner Csoport jelvényeivel ellátott ruházatot viseltek.

– Egy belgrádi rendszámú autóból szálltak ki a leposavići önkormányzat közelében, ott sikerült kettőt közülük lencsevégre kapni

– jelentette ki a BIRN munkatársa.

wagner

Wagner-pólós férfiak Koszovóban

Kreshnik Gashi, a koszovói Kallxo hírportál főszerkesztője arra figyelmeztetett, hogy a Wagner Csoportot az Egyesült Államokhoz hasonlóan a koszovói is terrorista szervezetnek minősítette, ezért a jelképével ellátott pólót viselő személyeket le kellene tartóztatni.

A másik – kevésbé erőteljes megoldásként Gashi azt ajánlotta, hogy a rendőröknek legalább igazoltatniuk kellene a Wagner Csoport jelvényeit viselő személyeket, és meg kellene kérniük őket arra, hogy a szóban forgó jelvényeket távolítsák el a ruházatukról.

A hétfői összecsapások helyszínén a korábbi szerb polgármester Dragiša Milović elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerbek között a Wagner Csoport tagjai is ott vannak.

– Nincsenek itt közöttetek illegális struktúrák, nincsenek szervezett bűnbandák, és az úgynevezett Wagner Csoport tagjai, fiatal férfiak, akik – ahogy Pristinában állítják – mindent fel akarnak égetni, ami nem szerb

Wagner

Dragiša Milović korábbi polgármester azt bizonygatja, hogy a demonstrációnak nincs „wagneros” résztvevője

– mondta a szerdán, a hétfőitől sokkal békésebb szerb megmozdulás résztvevőihez szólva a volt polgármester, aki a tavalyi „nagy szerb lemondások” alkalmával távozott posztjáról.

Milović szerint Zvečanban csak azok a helyi polgárok demonstrálnak, akik évek, évszázadok óta ott élnek, no meg az észak-mitrovicai testvérek.

A volt polgármester – a szerb elnökhöz hasonlóan – azt üzente, hogy a tiltakozások nem a KFOR és a NATO ellen irányulnak, és sajnálja, hogy nekik tulajdonítják a konfliktus előidézését.

Most már csak az a kérdés, hogy akkor hétfőn ki verte a KFOR-katonákat, akik a szerbiai udvari sajtó szerint rátámadtak a védtelen szerbekre, vagyis a „meztelen kezű népre” (goloruki narod)?

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava