Montenegró
KI AZ ORSZÁG URA? Kirúghatják a montenegrói miniszterelnököt
Milo Đukanović montenegrói elnök bejelentette, hogy a jövő héten hivatalosan is felveti a kormány leváltásának kérdését, ha a Dritan Abazović miniszterelnök által bejelentett módon írják alá az alapszerződést a szerb pravoszláv egyházzal. Đukanović az az elmozdíthatatlan erő Montenegróban, amely immár három évtizede megpecsételi hazája sorsát.
A legnagyobb túlélő
Ráadásul kimondottan büszke arra, hogy legalább harminc éve a montenegrói politikai színtér legfontosabb – megkerülhetetlen és átugorhatatlan – szereplője.
– Időközben nemzedékek születtek, akik szavazati jogot szereztek, beléptek a politika világába és elkezdenek politikailag gondolkodni, és valahol mindig találkoznak velem a politikai életben, mint olyan személlyel, aki jelentősen befolyásolja Montenegró politikáját
– mondta Đukanović az N1 televízió belgrádi részlegének. A szerbiai ellenzéki csatornával minden bizonnyal a közös ellenfél/ellenség, Aleksandar Vučić személye okán „melegedett össze”.
Đukanović az interjúban „büszkén sajnálkozott” azon, hogy még mindig a politikában kell lennie, bár arra a kérdésre nem válaszolt, hogy indul-e ismét az államfői posztért a 2023-as elnökválasztáson, ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy erről még nem döntött.
– Privátilag mindig közelebb állok ahhoz, hogy kilépjek a politikából, mert ha valaki ennyi időt tölt valamilyen nehéz munkával, akkor elfárad. És azt hiszem, egy normális embernek talán ki kell pihennie ezt a munkát
– mondta Đukanović, aki arról beszélt, hogy szívesebben unokázna, minthogy politizáljon, de azt még fel kell mérnie a munkatársaival, hogy szükség van-e rá a politikai életben.
Kirúgja a miniszterelnököt
De mielőtt valami csoda folytán mégis lelépne, addig még tesz ezt-azt, például kirúgja a miniszterelnököt, miután számára vörös vonalnak számít a tervezett alapszerződés aláírása a szerb ortodox egyház montenegrói „lerakatával”.
-(Dritan) Abazović úr meglehetősen hirtelen döntött úgy, hogy újrafogalmazza a kormány prioritásait, és előtérbe helyezte a megállapodás aláírását a montenegrói kormány és a szerb ortodox egyház közös érdeklődésre számító ügyeiről
– fogalmazott Đukanović, aki szerint minden, ami ezen a téren történt, az nagyon felületesen lett végrehajtva, hiszen még a szakértői csoport sem állt fel, amely segíthette volna a kormány munkáját, vagyis sugallta volna, hogy ő mit akar.
– Világosan kimondtuk, hogy Montenegró állami érdekei nem élveznek kellő védelmet a szerződés szövegében
– nyilatkozta királyi többesre átváltva a montenegrói államfő, aki nem hagyott kétséget a felől, hogy ha a kormány a jövő héten aláírja az alapszerződést a szerb ortodox egyházzal, akkor elindítja a kabinet leváltására irányuló folyamatot.
Dritan Abazović – aki jelenleg a harmadik albán származású miniszterelnök a Balkánon – Isten és Đukanović kegyelméből kormányozhat Montenegróban, bár lehet, hogy a sorrend nem teljesen felel meg a valóságnak, mert Montenegróban még mindig Đukanović az Isten.
Abazović „erősen kisebbségi kormánya” április végén kapott bizalmat a montenegrói parlamentben, a kabinetnek mindössze 15 mandátuma van a 81 fős törvényhozásban.
A miniszterelnöknek & kabinetnek három hónap alatt sikerült eljátszania a Milo Ðukanović által uralt Szocialisták Demokrata Pártjának bizalmát, amely a maga 30 mandátumával kívülről szponzorálta a kormányt, vagyis az ablakon keresztül mászott vissza a hatalomba az „albán báb” segítségével, akinek a fejére koppintanak, ha mást akar csinálni, mint amit a „Nagyúr” szeretne.
Szembeszáll a Nagyúrral
Dritan Abazović montenegrói miniszterelnök az állami televízió által üzent vissza Đukanovićnak, közölve, hogy aláírják az alapszerződést a szerb ortodox egyházzal, és mindenki maga felel a saját lépéseiért. Abazović azt mondta, hogy megérti az elnöki kijelentés politikai kontextusát, de nem támogat olyan variációkat, amelyek által feltételeket szabnak a kormánynak.
– Azokat a kérdéseket, amelyek még mindig kételyeket ébresztenek, oly módon kell levenni a napirendről, hogy Montenegróban minden vallási közösség az őt megillető és a többiekkel azonos bánásmódban részesüljön
– fogalmazott Abazović, akinek ezek szerint meg vannak számlálva a napjai a kormány élén.
