GYILKOSOK VAGY HŐSÖK? A történelem néha visszanyal

Horvátország ismét belső perpatvartól hangos, de annyira régi dolgokról van szó, hogy az emberek zöme vagy nem emlékszik rá, vagy soha nem is hallott róla. Legrövidebben: Anto Nobilo zágrábi sztárügyvéd Josip Perković és Zdravko Mustač képviseletében Zoran Milanović köztársasági elnökhöz folyamodott, hogy gyakoroljon közkegyelmet a volt jugoszláv, illetve horvát állambiztonsági szervek két tagja esetében. Nobilo folyamodványát támogatta a horvát nyugalmazott tábornokok egy csoportja is, Ante Gotovinával az élen.

Miről is van szó?

Ismét csak távirati stílusban, Zdravko Mustač a rosszhírű UDBA (Uprava državne bezbednosti, magyarul Állambiztonsági Igazgatóság), majd 1966 után csak SDB (Služba državne bezbednosti – Állambiztonsági Szolgálat) zágrábi köztársasági központjának főnöke, Josip Perković pedig a külföldi emigrációval foglalkozó II. ügyosztály vezetője volt.

Mustač 1986-ban Belgrádba távozott, hogy átvegye a szövetségi szolgálat feletti irányítást, helyét pedig Perković örökölte meg. A 90-es évek elején mindkét úr felajánlotta szolgálatait a Horvát Köztársaságnak, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a háború folyamán.

Egy „titkosszolgálati kavarás” következtében 2009-ben Németország európai elfogatóparancsot adott ki Josip Perković és Zdravko Mustač ellen egy horvát emigráns 1985-ös németországi meggyilkolásának vádjával.

Miután Horvátország 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, ez az elfogatóparancs automatikusan érvényes lett volna, ha a furfangos horvátok nem találnak ki valamit.

Zoran Milanović, aki akkor miniszterelnök volt, és kormánya közvetlenül a csatlakozás előtt egy törvénymódosítással (Lex Perković) igyekezett útját állni a titkosszolgák kiadatásának, és emiatt majdnem uniós szankciókat vetettek ki ellene.

Angela Merkel éppen a zágrábi kormány mesterkedése miatt nem jelent meg Zágrábban a csatlakozási ünnepségen, és úgy általában véve, a németek szörnyen zabosak voltak. A horvátok ellenállását 2014-ben sikerült megtörni, Perkovićot és Mustačot letartóztatták, és végül kiadták Németországnak.

A müncheni bíróság 2016-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte őket. Ezt – miután Horvátországban nem létezik életfogytiglani büntetés – Horvátországba történt hazaszállításuk után 30 (Mustač) illetve 40 (Perković) évig tartó börtönbüntetésre változtatták.

Miért ez a nagy felfordulás?

Az eset Milanović számára rendkívül kínos, mert egyrészt, ha eleget tesz Nobilo és a tábornokok kérésének, és megkegyelmez Perkovićnak és Mustačnak, (megint) szembe megy a németekkel, illetve az EU-val, ahol megnyilvánulásai miatt amúgy sem túlzottan közkedvelt, viszont ha nem engedi szabadon a „haza hőseit” – érdemeiket éppen a tábornok támasztották alá – belpolitikai veszteséget szenved.

A cirkusz és a felfordulás óriási. Közben ugyanis jelentkezett a tábornokok egy másik csoportja is, akik azt kérik a köztársasági elnöktől, hogy ne kegyelmezzen meg a jelzett uraknak (volt elvtársaknak), az ellenzék beszél össze-vissza, Plenković Milanovićot támadja, Milanović válaszol, szokott külteleki stílusában, és így tovább.

Hogy miként végződik a legújabb horvát belpolitikai színjáték, fogalmunk sincs, de talán nem is fontos.

A jövő héten már úgyis mindenki másról fog beszélni, mintha mi sem történt volna, újabb „szenzációk” és „botrányok” tartják majd lázban a médiát, de a horvát embereket az ilyesmi már nem nagyon érdekli.

A nagyközönséget konkrét dolgok aggasztják, mint például, hogy a sóskifli darabja 3,5 kunáról 4 kunára (200 forint) ment fel, vagy az, hogy egy palack gáz ára már 150 kuna (kb. 7500 forint).