A Háború
PÓTVIZSGA: Elképzelhető, hogy a magyar Gripenek (is) őrzik majd a horvát légteret

Mario Banožić horvát védelmi miniszter, miután a zágrábi Pleso repülőtér katonai részlegében fogadta Jason E. Bailey amerikai dandártábornokot, az Aviano légitámaszpont parancsnokát, sajtótájékoztatót tartott. Ennek során fény derült arra, hogy ezentúl a sötétben magyar Gripenek (is) őrzik a horvátok álmát.
A drón és a kankalin
Ismét nyilatkozott a szovjet drónra bombát álmodó Szép Márió, illetve Kankalin úr. Ez az elnevezés egy régi afférból ered, amikor egykori osztálytársához, az időközben korrupcióval megvádolt Gabriela Žalachoz egy csokor tavaszi kankalinnal tévedt be. Balszerencséjére azonban Gabika férje fogadta, aki keresetlen szavakkal ecsetelte, hogy hová dugja Banožić úr a virágot, illetve óva intette attól, hogy a felesége körül legyeskedjen.
Nos, Banožić most igyekezett nagyon komolyra fordítani a szót, elvégre háború van.
A szabadtéri előadás elsősorban a Zágrábban lezuhanó drónról szólt, de repertoárra került az is, hogy a horvát fél a szövetségesek segítségét kéri légtere védelmében, így előfordulhat, hogy a magyar Gripenek őrzik majd éjjelente a horvát légteret, mert a horvát légierő ásatag MIG-21-esei éjjel nem képesek megtalálni a célpontot. (Így mondjuk az éjfél körül odatévedt drónt sem nagyon tudták volna leszedni.)
Banožić szerint a tárgyalások már javában folynak Zágráb és Budapest között. A kérdés gyorsan megoldódhat, mivel a horvát és a magyar fél 2019-ben aláírta a légierők együttműködéséről és a légtérvédelemről szóló megállapodást.
A fontosabb dolgok közül kiemelnénk még, hogy a horvát védelmi miniszter erélyesen cáfolta, hogy Horvátország tarackokat szállított Ukrajnába, amit – mármint a cáfolatot – azzal lehet összefüggésbe hozni, hogy Moszkva nemrég figyelmeztette Horvátországot, hogy jól gondolja meg az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ügyét, mert evidens, hogy a horvát fegyvereket ki ellen fogják az ukránok használni.
Összezsugorodott a bomba
Visszatérve a szerencsétlen drónra, a korábbi sajtótájékoztatókon még 120 kilós bomba mára már kissé lefogyott, és „egyfajta robbanószerkezetté” szelídült, aminek maradványait „a közeljövőben be is mutatják” a nagyérdeműnek.
Banožić egyúttal megerősítette, ha ezt még valakinek magyarázni kellene, hogy a drón Ukrajna területéről érkezett, de állítólag még mindig nem tudni, hogy kinek a tulajdonát képezte. A horvát védelmi miniszter végre már azt sem tagadta, hogy a horvát légvédelemnek vannak „bizonyos hiányosságai”.
Ezek a bizonyos hiányosságok úgy néznek ki, hogy a komplett horvát légvédelem néhány régi Giraffe tűzvezérlő rendszerrel irányított Bofors légvédelmi ágyúból, valamint vállról indítható Igla és Strela rakétákból áll.
Azaz némi jóindulattal azt lehetne mondani, hogy a semminél alig több, így indokolt Vučić szerb elnök pöffeszkedése, hogy Szerbia 5 perc alatt lelőtte volna a szovjet robotrepülőgépet. (Ez persze, nem teljesen így van, mert kérdés, hogy időben felfedezték volna-e a kütyüt, vagy hogy a szerbeknek szóltunk volna-e, hogy megy a röppentyű.)
A sajtótájékoztató tekintélyes részét Banožić sirámai töltötték be, hogy mik történtek a horvát médiatérben, és hogy senki sem hajlandó megvárni a hivatalos nyomozás végét, hanem beszélnek össze-vissza, de ezt úgysem vette senki komolyan.

Bulgária
CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.
A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.
Kapcsolódó cikk
Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.
Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.
– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik
– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.
A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.
Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.
Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság4 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt