IDENTITÁSVITA: A múlt relativitásának elmélete a bolgár-macedón vita tükrében

A cikk meghallgatása

Január 11-i bejelentés szerint a január 18-ára tervezett bolgár-macedón miniszterelnöki találkozót elnapolják, mivel az új bolgár miniszterelnök, Kiril Petkov karanténba vonult, miután a koronavírus “betette a lábát” a bolgár vezetésbe is, a parlament elnökéről, Nikola Mincsevről ugyanis kiderült, hogy Covid-19-cel fertőzött. A bolgár miniszterelnök útja a macedóni fővárosba nemcsak a szokásos protokoll-látogatások egyike lenne, hanem a két fél közötti identitásvitának rendezését szolgálta, szolgálhatta volna, vagy legalább annak reményét kelthette volna.

Kinek a nyelve?

A két fél közötti vita komoly tehertételt jelent Észak- Macedónia számára: Bulgáriában még 2020 novemberében jelentette be az akkor még a Bojko Boriszov vezetése alatti Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a nemzeti radikális pártokból álló kormánykoalíció, hogy blokkolja Észak- Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásait (s ezáltal Albániát is, amely csatlakozását az EU együtt kezeli a szomszédos balkáni állammal).

A nagy macedón felháborodást kiváltó döntés komoly fennakadást okozott Szkopjéban, amely megpróbálta uniós szövetségeseit is mozgósítani a bolgár vétó feloldása érdekében – ebben a legmeglepőbb az volt, hogy Görögország, a korábbi nagy ellenfél támogatólag lépett fel Észak- Macedónia érdekében, végeredményben azonban ezen erőfeszítéseket nem koronázta siker, már csak azért sem, mert Bulgária gyakorlatilag kampányüzemmódban töltötte 2021-et.

Ez utóbbi végül a novemberi választással ért véget, ami után – az áprilisi és júliusi próbálkozásokat követően – sikerült egy négypárti koalíciót alakítani Kiril Petkov vezetésével, aki pártját szeptemberben eszkábálta össze.

Az új kormány, amely a korrupció elleni harcot, a GERB nomenklatúrájának visszaszorítását és egyúttal a macedón-bolgár identitásvita rendezését is vállalta.

Az ambiciózus bolgár vezető hat hónapot ígért a vita rendezésére, ami vegyes érzelmeket váltott ki a parkolópályára küldött macedónok körében, maga az államfő, Pendarovszki is inkább szkepticizmusának adott hangot a nagyratörő bolgár nyilatkozatok tükrében, egyúttal jelezte, hogy a történelmi kérdéseket a történészekre kell hagyni, s nem szabad engedni, hogy politikai döntéseket írjanak felül.

A bolgárok a macedón nyelvet a bolgár dialektusának tartja, Macedóniát és a macedón identitást pedig jugoszláv machinációnak, hogy eltávolítsa az ott élő embereket (bolgár) nemzettársaiktól, ha már azt nem lehetett beléjük nevelni, hogy szerbek.

Vita Macedóniáért

A vita Macedóniáért – hol a területekért, hol az ott élők identitásáért nem újkeletű.

A területért folyó harcok a szerbek, bolgárok és görögök között még a 20. század elején vettek véres fordulatot: az 1. és 2. balkáni háború (1912-13, 1913) eredményeképp a történelmi macedón területek döntő része görög fennhatóság alá került (Thesszaloniki központtal), a mai Észak- Macedónia szerb terület lett, s pusztán a terület keleti töredéke jutott a bolgároknak.

Szófia ezért is támogatta Németországot a 2. világháborúban: Észak- Macedónia Jugoszlávia lerohanása után pár évre Bulgáriához került.

A titói Jugoszláviában ezek után a pártvezetés igyekezett mindent megtenni, hogy valóban önálló identitást adjon a macedónoknak, azonban az már más kérdés, hogy milyen alapokon állt ez az identitásépítés, hiszen regionális öntudat – még a modern nemzettudatok előtt – létezett már az oszmán időkben is.

Visszatérve a jelenre: a Petkov-kormány felállása után nem sokkal, december közepén azért a bolgár államfő megvétózta a macedón csatlakozás megnyitását, a kormány pedig jelezte, hogy az előző években megfogalmazott 5+1 pontoskövetelést továbbra is irányadónak tekinti.

Ezek a kérések Észak- Macedónia nevének rövid és hosszú verziójára, a kommunizmus áldozatainak rehabilitációjára, a közös történelmi bizottság munkájának nagyobb támogatására, a gyűlöletbeszéd megelőzésére, a másik ország ügyeibe való beavatkozás elkerülésére és a bolgárok Észak- Macedónia alkotmányában való megnevezésére vonatkoznak.

Első pillantásra a hat pont nem tűnik annyira bonyolultnak, azonban a kérések sokkal komplexebb, és komoly problémákat jelent Szkopje számára.

A múlt relativitásának elmélete

Az első kérés, Észak- Macedónia neve azért okoz konfliktust, mivel Bulgária úgy véli, hogy a rövidebb verzió (Észak- Macedónia) területi követelést jelent a hosszabbal szemben (Észak- Macedón Köztársaság), ami nemcsak azért pikáns, mivel a két ország NATO-tag és az alig 2 milliós állam vajmi kevés veszélyt jelenthet Bulgáriára, de azért is, mert több évtizedbe telt, mire sikerült Görögországgal megállapodni hosszas huzavona után 2018-ban az ország nevéről. Szkopje jelezte, hogy diplomáciai jegyzékekbe hajlandó foglalni, hogy nincs különbség a két megnevezés között, de eddig a bolgár kormányok hajthatatlanok maradtak.

A kommunizmus áldozatainak rehabilitációja azért okoz nehézségeket, mert a lusztrációra nem került sor az országban – a levéltári anyag döntő része ráadásul Belgrádban van –, így a kommunizmus idején a macedón (bolgár) függetlenségért tevékenykedők ellehetetlenítése, megkínzása, meggyilkolása jogorvoslat nélkül maradt. Kérdés, hogy ezt sikerül-e megoldani a kis balkáni országnak, ha eddig nem sikerült.

A történelmi és oktatási ügyek kezelésére hivatott multidiszciplináris szakértői bizottság felállítását még a 2017-ben aláírt barátsági szerződést mondta ki. A bizottság lett volna felelős a történelmi események autentikus és bizonyítékokon alapuló, tudományos interpretációjáért. Az elviekben működőképes konstrukció azonban az ellentétes nemzetépítések és identitások összefeszülésekor vajmi keveset ért, s eddig nem sokra jutott.

A gond az, hogy a II. világháború előtt Macedónia területén tevékenykedő hősöket, történelmi személyiségeket mindkét fél magának vindikálja – a bolgárok azon az alapon, hogy azok bolgárok, miközben a macedónok a saját nagyjaikként állítják be őket. Ebben a helyzetben nehéz megállapodni, hogy ki mondjon le a saját történelmi alakjairól – noha a jelen felállásban inkább a macedónoknak kellene engedni, bár a múlt és a jövő viszonya általában igencsak relatív, amikor a kormányok vagy népek keresik a maguk identitását.

A gyűlöletbeszéd passzusa alatt is inkább történelmi kérdéseket feszegetnek a bolgárok: a II. világháború idején a német szövetség fejében Észak- Macedónia bolgár terület lett, amit a macedón történelemkönyvek fasiszta megszállásként mutatnak be, ami sérti a bolgárokat, akik pusztán a nemzettestvérek hazatéréseként látják ezt a pár évet.

A másik állam belügyeibe való be nem avatkozás a bolgár követelések többségét tenné zárójelbe, de ettől tekintsünk el: Szófia azt szeretné elérni, hogy lekerüljön a napirendről a bulgáriai macedón kisebbség kérdése. Mivel a történelmi régió keleti része Szófiához került, ott még a 2. világháború után is több mint 150 ezer ember vallotta magát macedónnak – napjainkban legfeljebb pár ezer, mivel a bolgár állam nem ismeri el a macedón kisebbséget. Ebben a kérdésben pedig nem akar változást.

Végezetül a bolgár kisebbség szerepeltetése a macedón alkotmányban. Ugyan ez nem tűnik oly nagy kérésnek, az alkotmánymódosításhoz megfelelő parlamenti többség kell, amivel a jelenlegi – éppen vezetőt váltó – kormány nem rendelkezik. Ráadásul a bolgár államfő jelezte, hogy nemcsak a bolgárokat kell megnevezni, hanem az esedékes népszámlálás során a bolgárok számának reflektálni kell a “valós” számukra.

Miért gond ez? A korábbi adatok szerint pár ezer fős bolgár közösség él az országban, nagyon sok macedón azonban felvette a bolgár állampolgárságot, hogy könnyebben utazhasson az EU-ban. Ezt a bolgár állam azzal a feltétellel tette lehetővé, ha bolgárnak vallják magukat (a két nyelv közelsége és a jelentkezők pragmatizmusa nem okozott gondot), így Szófia 120 ezer főre teszi a macedóniai bolgár kisebbség számát, amit effektíve lehetetlen kimutatni a népszámláláson.

A bolgár kormány bizakodónak tűnik, a tárgyalásokon azonban komoly visszatartó erőt jelent a novemberben újraválasztott államfő, Rumen Radev – aki ráadásul jelentős szerepet játszott Petkovék hatalomra jutásában. Radev január 10-én jelezte, hogy Bulgária nem kíván engedményeket tenni Észak- Macedóniának.

Nagy a valószínősége, hogy a kérdést most sem fogják a politika érdekellentétek miatt rendezni, így hosszú hónapok várnak a macedón csatlakozásra, több mint a Petkovék által beharangozott fél év. A bolgár vezetés ráér.

Ezt az amúgy belpolitikailag könnyen használható, hálás témát nem könnyű feladni, ráadásul a bolgár közvélemény jelentős része is ezzel azonosul. Ahogy Görögországnak azonban sikerült megegyezni a macedónokkal, talán a bolgároknak is sikerül, különösen ha néhány uniós hatalom nyomást gyakorol rájuk. Volt erre is példa: a NATO-bővítés kapcsán a bolgár vezetés az Egyesült Államokkal nem mert szembe menni.