Connect with us

Helló, írd be ide, amit keresel

Karácsony

Adventi koszorú

Adventi koszorú Piros Karacsony Fa Karacsonyi Muveszet Kepeslap

Olvasási idő: 3 perc

Nem tudom, más hogy van vele, de bennem ezek a karácsony előtti napok mindig különös hangulatot váltanak ki. Visszagondolva, ez akkor kezdődhetett, amikor harminc éves koromban elhagytam szülővárosomat, a családot, a barátokat, hogy idegenbe szakadva máshol próbáljak szerencsét. A karácsony előtti napok azóta is rendre előhívják a évente ismétlődő, külön bejáratú misztériumjátékot.

Ahogyan a homokkal együtt aranyrögöket is sodor magával a víz, elkalandoznak a gondolataim, és felcsillannak gyermekkori emlékeim. Nem okvetlenül karácsonyhoz kötődve. Minap például váratlanul Anti unokabátyám jutott eszembe. Nevezetesen, amikor kányára vadásztunk a határban – teljesen sikertelenül, a varjak ismerik a puskát Tóba környékén. Egy pillanatra ismét éreztem a lőpor szagát, hallani véltem ahogyan a durranás után sustorogva végigvágtat a sörét a földön. És nyár volt, és sütött a nap. Ott, valamikor régen, tizenéves legényke koromban.

Sokáig nyaraim jelentős részét anyám falujában, a nagyszüleimnél, nagynénémnél töltöttem, csak középiskolás koromban kezdtek rövidülni, elmaradozni a látogatások, annak arányában, ahogyan mélyülni kezdett az osztálytársak hangja, illetve telni, gömbölyödni kezdett a csontos gyereklányok alakja. Akárhogy is, élményeim, tapasztalataim jelentős részét egy kis bánáti magyar faluban szereztem. Ezek már a huszadik században is furcsaságnak számítottak, ma pedig már szinte hihetetlennek tűnnek. Az áram, vízvezeték nélküli világ, kocsik és lovak, a paraszti élet sziklaszilárd regulái, a csárdást harsogó rezesbanda, kemencében sülő kenyér.

Egy kisgyermek emlékei ezek, színes üvegcserepek, amelyeket kirakosgatok így karácsony előtt a konyhaasztalra, elrendezve őket a kedves halottakról készült pillanatképek köré. A holtak mellett, feltűnnek itt-ott az elevenek is. Főként azok, akiket valami miatt kedvelek, szeretek. Barátaim zöme valamilyen formában csodabogár, évente, kétévente szoktunk találkozni, de olyankor nem számít sem a távolság, sem az idő, ott folytatjuk a beszélgetést, ahol valamikor félbeszakadt, megtartanak bennünket téren és időn át a barátság és a szeretet elszakíthatatlan szálai.

Ahogy karácsonyra készülünk, kettecskén a picike lakásban, elszöszmögünk ezzel-azzal, de módjával, hogy meg ne ártson. Megboldogult szüleim – legalábbis amíg apám élt – ilyenkor huszonkét féle aprósüteményt ügyeskedtek össze. Ott sorakoztak a tálcák, tepsik a teraszon, de egyes csupa-krém ínyencségek a mélyhűtőben várták megdicsőülésük pillanatát, amikor az asztalra kerülve ízek, illatok forgatagát ígérték az amúgy is már alig szuszogó vendégeknek.

Mi már alig készítünk valamit. Püspökkenyeret, linzert, néha lekváros kiflit. Nincs értelme nagy lagzit csinálni, a gyerek nem túlzottan édesszájú, nekünk meg igazán nem lenne szabad édességgel tömni a fejünket. A szakértelem persze nem veszett oda, ha nagyon kellene, tudnák éppen zserbót, miegymást sütni, igen, bejglit is, de nincs kinek. Unoka nincs a láthatáron – ki tudja megélem-e a soron következő nemzedéket -, a felnőttek kilátástalan harcot vívnak az egyre gyarapodó testsúllyal, kiátkoznának a világból, ha cukros-vajas-diós-csokis csábítással hangsúlyoznám vétkes, gyarló mivoltukat.

Akárhogy is, elmúlt még egy év. Nem volt olyan szörnyű, mint a tavalyi, de valahogy furcsa volt, amolyan egyensúlyából kibillent időket hozott. Talán a nyűgös, kimerítő világjárvány miatt, talán a rémisztő mennyiségű sületlenség miatt, amit ennek kapcsán gyártottak a hamis próféták, sokféle latrok, öntömjénezéstől kábult, picinyke, földhözragadt elmék. Éldegéltünk, de mindig volt valamilyen feszültség a levegőben, kényelmetlen, zavaró, mint cipőben a kavics.

De aztán csak elcsendesedett minden, advent második hetében és terebélyesedni kezdett a karácsonyi hangulat. A sarki árusok jóvoltából ismét fenyőillat lengte be a várost, a karácsonyfák között csillagszemű kisgyerekek csetlettek-botlottak, miközben a gondterhelt szülők borongó tekintete is megvilágosodott némileg, amíg a frissen vágott fácskákat méricskélték. Egy héttel később, már semmi sem számított többet, beindult az ünnep előtti beszerzés, vásárlás, minden olyan volt, mint amilyen szokott lenni így karácsony előtt.

A hagyományok ereje előtört és harsogva futott végig országon-világon, mint a tiszta vízű hegyi patak, elsöpörve a sok szennyet, szemetet, amit ránk igyekeztek erőltetni az év folyamán. Karácsony van ismét, és szentestén amikor együtt van a család, ismét megbékélünk egymással és a világgal. Mert erről szól az egész, a békességről és a szeretetről, ami értelmet ad az életünknek. Nem a pénz, hanem a szeretet mozgatja a világot, és ez így volt tegnap, és így lesz holnap is, amíg élő ember van a földön.


Iratkozz fel a napi hírlevélre!

Adventi koszorú balkanac nagy

Időjárás

Facebook-követés


Google-válogatás