A szerb pátriárka hivatala közölte, hogy a koszovói hatóságok nem engedélyezik Porfirije pátriárka számára, hogy felkeresse a Koszovó nyugati részén lévő peći (Paja/Pejë) szerb patriarchátust. A közleményt továbbitó Tanjug szerb állami hírügynökség szerint a Őszentsége “nagy megdöbbenéssel” fogadta a hírt.

A közlemény szerint Porfirije Krisztus születésének nagy ünnepe előtt szeretett volna a Koszovó területén lévő patriarchátusba látogatni, miután ezt a napot az egész keresztény világ ünnepli. A szerb karácsony január 7-én van.

A peći patriarchátus és az ottani kolostor, amelynek a szerb pátriárka az apátja, a Szerb Ortodox Egyház első és évszázados székhelye.

A Őszentsége kabinetje közölte azt is, hogy Pofririje nem tesz le arról a szándékáról, hogy “isteni szolgálatot teljesítsen” a peći patriarchátusban.

A szerb pátriárka várakozásai

A pátriárka azt várja, hogy a koszovói hatóságok hatályon kívül helyezik a rendkívül diszkriminatív döntést, és felhagynak “a koszovói ortodox szerbek emberi jogainak és vallásszabadságának lábbal tiprásával”, hiszen a szerbek – a közlemény megfogalmazása szerint – “abban a tartományban őseik földjén élnek folyamatosan már legalább 1500 éve”.

Figyelemre méltó, hogy a közlemény “tartománynak” nevezi Koszovót, vagyis a szerb államhoz hasonlóan a szerb ortodox egyház sem ismeri el annak függetlenségét, erre utal a következő bekezdésben a Koszovó és Metóhia megfogalmazás is, amely helyet az albánok csak Koszovót használnak.

A szerb médiában előkelő helyen szereplő hír szerint Porfirije pátriárka Istenhez imádkozik a békéért és a jószándékért minden ember között és iránt, különösen pedig azért, hogy a béke uralkodjon el a koszovói és metóhiai szerbek és albánok között azokon a területeken, ahol évszázadok óta együtt élnek.

A hír – miután körülbelül két órával ezelőtt jelent meg – még komolyabb visszhangot nem váltott ki a szerb közéleti szereplők részéről, de várhatón tovább növelheti a feszültséget a szerbek és a koszovói albánok között.

A szerb kormánypárti Informer annyit fűzött hozzá a pátriárka hivatalának közleményéhez, hogy (Albin) Kurti (koszovói miniszterelnök) “Istent nem ismerve” tiltotta meg Porfirije látogatását a peći szerb patriarchátusban.

Egy videó kezdett el szinte pestisként terjedni az interneten, amelyben a Russia Today orosz állami tévécsatorna boldog karácsonyt kíván Európának. Nyugati hírportálok szerint a reklámot az RT reklámszünetekben sugározza, hogy “előrevetítse” az Európára leselkedő sötét jövőt, szó szerint és átvitt értelemben. A kisfilm három évet felölelve mutatja meg, hogy milyen lesz Európa karácsonya 2023-ban.

A nyugati hírportálok azzal a címmel tették közzé a szörnyű kisfilmet, hogy a Vlagyimir Putyin által ellenőrzött RT News borzalmas karácsonyt jósol Európának.

A bizarr ünnepi hirdetésben a Kreml által finanszírozott propagandacsatorna azzal gúnyolódik, hogy az európai családok jövő karácsonykor megeszik a házi kedvenceiket, és sötétben élnek.

A 75 másodperces hirdetés azt mutatja be, hogy miként alakul egy európai család élete három egymást követő karácsony során az egyre romló életfeltételek közepette.

A szüzsé szerint 2021 karácsonyán egy kislány egy hörcsögöt kap ajándékba a szüleitől, amely 2022-ben már áramot generál, 2023-ban pedig “táplálékul szolgál” karácsonykor.

A filmet záró feliratban az olvasható, hogy “Boldog „oroszellenes” karácsonyt!”, amit azzal toldanak meg hogy “ha az Ön médiája nem árulja el, hogy mire megy ki ez az egész: az RT VPN-en keresztül elérhető”.

A kisfilm különböző reakciókat váltott ki a Twitteren, ahol például az olvasható, hogy az “Európában online elérhető orosz csatornán megjelenő propagandahirdetés az energiaterrorizmus révén félelmet kelt az európaiakban”.

Erre megnyugtatásként az egyik hozzászóló azt írta, hogy meggyőződése szerint az orosz állami csatorna által sugárzott előrejelzés “nagyon pontos”, elvégre Putyin az év elején még azzal számolt, hogy az orosz erők 2 napon belül beveszik Kijevet, a háború kezdete óta viszont már 302 nap telt el.

Ünnepi körkép: A kocka el van vetve: idén birsalmapálinkából csinálom a mézes pálinkát. Kissé fájó szívvel ugyan, mert a birsalmapálinka maga az üvegben lapuló csoda, de hát karácsony 🎄 sincs minden nap. Nem fogok sokat csinálni, csak két-három decit – vendéget nem várunk, hárman leszünk rá, az asszony, én, meg a gyerek – de a tavalyi covidos karácsony után, ami elég nyomottra sikeredett, úgy éreztem, mindannyian megérdemeltünk valami különlegeset, valami finomat.

Nem mintha az idei karácsonyt idillikus körülmények között várnánk, de már annyira elegünk lett mindenből, hogy úgy határoztunk, semmi sem fogja elrontani az ünnepet. Vagy ahogy a fiam mondaná, végre egy normális karácsony lesz.

Így a héteszű feleséggel már bő tíz napja azon tanakodunk, hogy is csináljuk. Tombol az agyvihar, receptek, játékos és halva született ötletek kerülnek megtárgyalásra, de még mindig ott tartunk, hogy csak alakul, de körvonalaiban egyre szilárdabb formát ölt a pazar lakoma.

Ünnepi menü

Szenteste az egyszerűbb: egyrészt mert csak ketten leszünk, másrészt mert nem szeretjük a halat. Aszalt szilvás, vörös borban párolt gombafejek lesznek, tejfölös gombamártással és burgonyafánkkal. Ez utóbbi kódneve nálunk a tapsi, utalva arra, hogy a tésztát megtapsikálva rakjuk a forró olajba.

A karácsonyi menü még mindig nem dőlt el véglegesen. Annyit már biztosan tudni, hogy aminek okvetlenül lennie kell, az a töltött tojás, mert az az egy szem gyermekünk kultikus eledele. Az esetleges félreértések elkerülése céljából itt hozzáteszem, hogy nem kaszinótojásról van szó, hanem Zoli-papa féle töltött tojásról, aminek a tölteléke a főtt tojás sárgájából, reszelt sajtból és tejfölből áll össze, némi petrezselyem zöldjével. Ha van, nem árt rá egy pötty csípős Piros Arany, de anélkül is teljesen élvezhető.

A fő fogás még egy kissé fluid, mert továbbra is ingadozom a töltött karaj és a valami féle szűzérmék között, de ez valószínűleg az utolsó pillanatban dől el, amikor Kalapisné őnagysága feltűnik bevásárló kocsijával a hentes pultja előtt.

A köret meglehetősen kísérleti jellegű: azt találtam ki, hogy a tepsibe lerakok kellő számú vastagabb karikára vágott, akkurátusan megolajozott krumplit, és ezekbe beleszúrok egy-egy fogpiszkálót, amelyre felnyársalom a mélyhűtőben elmentett szilva- és körtedarabokat. Olyan rossz nem lehet, a kérdés csupán az, mennyire lesz finom?

Salátának egy kis párolt káposzta, utána jöhet az édesség, püspökkenyér, bejgli, meg ha igaz, szintén az apám receptje szerint készült zselécukros rolád, aminek már csak említésére megjelenik lelki szemeim előtt az öregúr képe, ahogyan nagy szakértelemmel kenegeti fel a tölteléket a kakaós kekszmasszára, ami a rolád “tésztáját” képezi.

És ez az, ami a nagy keresztény ünnepet a nem vallásos emberek számára is olyan különleges, jeles nappá teszi. A meghitt családi együttlét, az ajándékozás öröme, a gyermekkori képek és illatok, az emlékezés azokra, akik már nincsenek itt. Ez utóbbi különösen igaz ránk, akiknek már kifelé áll a szekerünk rúdja.

Ahogy öregszik az ember egyre inkább az emlékek közötti bolyongás tölti ki a napjait. Sokat gondolkodtam rajta, vajon miért van ez így. A jelenleg érvényes elmélet szerint, talán azért, mert az emberek ekkor döbbenek rá, hogy az élet többé-kevésbé elmúlt, hogy a tegnapok száma jelentősen meghaladja a holnapokat. Vagy egyszerűen az ember agya is kifárad, és ahogy a test kívánja a délutáni szunyókálást, az agy is megpihen ilyenkor, és régmúlt idők megszépült képsoraival szórakoztatja magát.

Akárhogy van is, elképesztő dolgok jutnak az ember eszébe, olyan dolgok amelyekre nem gondolt már vagy negyven-ötven éve. Kissé olyan, mint a gyöngyhalászat: az ember lebocsátkozik az idők mélyére, és tompán csillogó, szivárványos áttűnésekkel futtatott kincseket hoz a felszínre.

Például éppen a minap jutott eszembe, hogy olyan hatéves koromban, anyám Törökországban járt a szakszervezettel, és nagyapámat egy valódi tajtékpipával lepte meg. A pipa feje turbános, szakállas törököt formázott, szára borostyánból volt faragva. Az öreg mélységesen meghatódott, hogy a lánya ilyen drága dologgal kedveskedett neki, és bizonyos fokig izgatottan magyarázta – öregapám nyugodt, tempós ember volt -, hogyan fogja pirosra szívni a szerzeményt.

Tudniillik a fehér, puha tajtékkő – meerschaum – bizonyos idő múlva kivörösödik a hőtől és rendkívül megkeményedik. Nem emlékszem a részletekre, de a pipának tragikus vége lett. Kicsúszhatott öregapám kezéből, vagy máshogyan, de leesett és ripityára tört a gang tégláin.

Bár édesanyám szülőfalujából rengeteg emléket őrizgetek, köztük nem szerepelnek karácsonyi emlékek. (Tóbán láttam például először gyémántot életemben, mégpedig Sári Józsi bácsi asztalosműhelyében. A parányi gyémánt az üvegvágóban csillogott, és egyértelműen mágikus, transzcendens élmény volt, amikor Józsi bácsi megmutatta, hogyan kell üveget vágni.)

Ennek oka egyszerű, nagyszüleimnél a nyarakat töltöttem, karácsonyra mindig Újvidéken voltam, nem beszélve arról, hogy gyermekkoromban a karácsonyt hivatalosan soha nem ünnepeltük. Persze, attól még volt karácsony, csak annyi volt a variáció, hogy az ajándékokat nem a Jézuska hanem az ideológiailag neutrális (genderoperált?) Télapó hozta.

Ezekre a dolgokra természetesen csak később jöttem rá, akár sok minden egyébre. Nota bene, nyilván ez az oka, hogy mi Közép-Európában görcsösen ragaszkodunk nemzeti identitásunkhoz, kultúránkhoz és hagyományainkhoz: egyszer már megpróbáltak bennünket beolvasztani a falanszterbe, és ez nagyon nem tetszett.

Ahogy itt ücsörgök a konyhában, a nyolcadik emeleten, egy lenyargalt számítógép kijelzőjére meredve, azon töprengek, mit lehetne, szépet, szívmelengetőt írni, hogy mindannyian elfelejtsük, akár egy pillanatra, hogy Európában ismét hidegen fújnak a szelek.

Talán maradjunk annyiban, hogy simítsuk ki, hajtogassuk össze minden aggodalmunkat, szorongásunkat és rakjuk el az ünnepek utánra. Karácsony van, ilyenkor gyertyagyújtáskor mindenki belülről is kivilágosodik egy kicsit. Szeressük egymást, örvendjünk egymásnak, mert ha számot veszünk, úgyis ez az egyedüli, ami megmarad a vonal alatt. 🎄🕯️🎄