Bosznia
SÜLLYESZTŐ: Az EU magyar közbenjárásra módosítaná a srebrenicai népírtásról hozott törvényt, avagy az időablak jelentősége
A cikk meghallgatásaA baloldali Guardian brit lap beszámolója szerint az Európai Unió azon dolgozik, hogy módosítsa a srebrenicai népirtásról szóló törvényt, amelyet a nemzetközi közösség korábbi főmegbízottja, Valentin Inzko hozott “lelépése előtt” egy nappal, és amelyet sokak szerint – főleg a szerb oldalon – elmélyítette a boszniai válságot. Valentin Inzko, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője júliusban rendelettel módosította a bosznia-hercegovinai büntető törvénykönyvet, és megtiltotta a srebrenicai és egyéb népirtás tagadását. Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni egyezményt kibővítő bonni felhatalmazások értelmében a főképviselőnek joga van törvényeket hozni, vagy politikusokat felmenteni Bosznia- Hercegovinában.
Várhelyi szerint Inzko a bűnös
Az EU magas rangú tisztségviselői a színfalak mögött azon dolgoznak, hogy “kijavítsák” azt az osztrák Inzko által bevezetett törvényt, amely kriminalizálja 8000 muzulmán srebrenicai lemészárlásának tagadását, miután megállapítást nyert, hogy az Inzko által bevezetett törvény regionális konfliktus kirobbanásának kockázatát rejti magában. (Némi malíciával megjegyezhetnénk, hogy már megint egy osztrák miatt fenyeget háború Bosznia- Hercegovinában.)
Milorad Dodikot, a háromoldalú bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagját az utóbbi hónapokban azok a vádak érték, miszerint az ország szétverésére törekedett azzal, hogy kezdeményezte a boszniai szerbek részvételének visszavonását az állami szintű intézményekből.
Mellékesen szólva az általa erőltetett szabályt maga Dodik sem tartotta be, ezért következetességgel aligha vádolható, bár a nemzetközi vezetőkkel készült “családi fotókon” látható, hogy ha nem is vonult ki, de demonstratívan félrevonult (lásd az alábbi képet, de nem ez az egyetlen ilyen eset, csak ez illik a szövegkörnyezethez).
A boszniai szerbek a szövetségi közigazgatásból történő ki/félrevonulással párhuzamosan megkezdték a központi szervekre ruházott jogkörök visszadelegálását a boszniai Szerb Köztársaság szintjére, amivel megerősítették a szerb entitás jogi státusát és kiválási szándékát. A boszniai szerb lépéseket széles körben elítélte a nemzetközi közösség, főleg annak a nyugati félteke, amely azzal vádolta meg Dodikot, hogy háborúba sodorja a térséget.
A Guardian beszámolójában azt írja, hogy kiszivárgó hírek szerint Várhelyi Olivér uniós szomszédsági és bővítési biztos ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy az Inzko által életbe léptetett “népirtási törvény” felelős a jelenlegi válság előidézéséért.
Az időablak jelentősége
A baloldali brit lap szerint Várhelyi – aki az Európai Unió és a Bosznia- Hercegovina közötti kapcsolatok erősítéséért felelős – az EU boszniai küldöttségével folytatott megbeszélésen azt az “őszinte értékelését” adta, hogy “Inzko okolható az országban kialakult jelenlegi politikai válságért”, illetve azért, hogy a nemzetközi közösség főképviselői hivatala elveszítette legitimitását.
A bonyolult daytoni rendszert itt igyekeztünk kibogozni, ebbe most csak annyira mennénk bele, hogy ebben a rendszerben létezik egy irányító testület (tagjai: Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Oroszország, Nagy- Britannia, Egyesült Államok, az EU soros elnöke, az Európai Bizottság, valamint az Iszlám Konferencia Szervezete, amelyet Törökország képvisel), amelynek fő feladata, hogy a főmegbízottat politikai iránymutatásokkal lássa el, de a főmegbízott személyére is ez a testület tesz ajánlást, amit – és ez a lényeg – az ENSZ Biztonsági Tanácsa hagy jóvá, vagy nem hagy jóvá. Most az utóbbi eset forog fenn, hiszen Oroszország és Kína nem szavazta meg az új főmegbízott, Christian Schmidt kinevezését, aki ennek ellenére átvette hivatalát Szarajevóban.
Erre mondják a szerbek – és most Várhelyi is – hogy Schmidt tulajdonképpen “illegális/illegitim főmegbízott”, mert a Biztonsági Tanácsban nem szerezte meg a szükséges (nagyhatalmi) támogatást.
A Guardian úgy tudja, hogy Várhelyi szerint Inzko rendelete jogi szempontból vitathatatlan, viszont az problémás, hogy a távozó főképviselő megbízatásának utolsó napján vezette be az törvényt, olyan – ezt már mi jegyezzük meg – utánam a vízözön jelleggel. Várhelyi állásfoglalása abból a jegyzőkönyvből derül ki, amely az EU boszniai küldöttségével folytatott november 25-i megbeszélésen készült.
– Különösen azért problémás, mivel ez egy fontos döntés volt, alapos vitának kellett volna megelőznie, amelyben mindenki részt vesz. A kérdés most az, hogy ezt miként lehet korrigálni
– jegyezte meg Várhelyi, akivel kapcsolatban a Guardian arra emlékeztetett, hogy a jobboldali Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz közeli uniós tisztségviselő.
A brit lap szerint Várhelyi azt is kijelentette, hogy a boszniai muszlim (bosnyák) vezetés hajlandó megoldani a kérdést egy új törvény elfogadásával, amely visszahozhatja Dodikot és a boszniai szerb entitást a képbe.
A kiszivárogtatott jegyzőkönyv szerint Várhelyi úgy véli, hogy van kiút a jelenlegi válságból, hiszen a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének december 10-i rendkívüli ülésén, amelyen a képviselők támogatták a kormányzati jogkörök visszavételét a központi szervektől, hagytak egy “időablakot”.
Itt szúrjuk közbe, hogy Milorad Dodik ezen az ülésen hencegett/dicsekedett azzal, hogy vannak külföldi barátai, ugyanakkor árulónak nevezte a vele szembe szegülő boszniai szerb ellenzéket.
A Guardian beszámolója szerint Várhelyi azzal a feltétellel hagyta jóvá a boszniai szerb parlament fent említett döntését a boszniai szerb haderő létrehozásáról, valamint az adóigazgatás, az igazságszolgáltatás és a hírszerzés saját jogkörbe helyezéséről, ha azok jogerőre emelkedését a szerbek hat hónappal elhalasztják, hogy legyen idő a tárgyalásokra.
A baloldali londoni lap megjegyzi, hogy Várhelyi szerint a népirtási törvény által előidézet helyzet kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy Milorad Dodik elismerje Inzko utódjának legitimitását, a német Christian Schmidtet, aki szerint a térség a boszniai háború óta eltelt negyedszázad óta legnagyobb válsága előtt áll, vagy már benne is tocsog.
Az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta az értesülést, ennek fényében azonban nagyobb jelentőséget nyer Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyilatkozata és elhatározása, hogy megakadályozza Milorad Dodik szankcionálását az Európai Unió részéről, aminek a német külügyminiszter a legnagyobb szószólója.
Orbán jelezte, hogy a boszniai helyzetről tárgyalni kíván az új német vezetéssel, Szijjártó Péter pedig arra szólította fel a német kormányt, hogy képviselői utazzanak el Banja Lukába, és tárgyaljanak a boszniai szerbek képviselőivel, mert lehet, hogy az “segítene a helyzet megértésében”.
Ugyanakkor az előállt helyzet “korrigálásával” kapcsolatban nem került megemlítésre az Egyesült Államok szerepe és véleménye, mert abban szinte biztosak lehetünk, hogy ehhez Bosznia- Hercegovina és a daytoni szerződés főszponzorának, Washingtonnak is lesz még egy-két szava.
A cikk meghallgatásaCharles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
Koszovó – a szerbek és az albánok Erdélye
A szerb külügyminiszter is azt akarja, hogy KFOR-erők menjenek Koszovó északi részébe
Belgrád sokkal aktívabb szerepet vár a KFOR-tól, amelyben több száz magyar katona teljesít szolgálatot
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
Szerbia Oroszországgal és Kínával tárgyal Koszovóról, a hadsereg fokozta a felkészülést
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?
-
Koszovó4 nap telt el azótaLelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Montenegró6 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English6 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
