Connect with us

B A Balkanac

Palics a visszapillantóból: hová tűnt kékséged, nem tudom már

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

acdc obalics
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Ambrus Zoltán író, a realista próza kitűnő fordítója ugyan Debrecenben született (1861-ben), Budapesten élt, a Nemzeti Színház igazgatója volt évekig, ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy a maga korában nagy népszerűségnek örvendő, GIROFLÉ ÉS GIROFLA című regénye szabadkai fogantatású legyen. A korabeli kritika Ambrus legművészibben kivitelezett regényének tartotta ezt a darabot.

Hősei: Vidovits Feri és szerelme, Mira, valamint G. és G., a két kis rüfke, operett-színésznőcske tipikus bácskai atmoszférában léteznek mind, ott járnak-kelnek, s tesznek, amit tesznek.

– A bácskai levegő – írták és mondták azok, akik erre szántak időt és energiát –, aztán a vidéki színi élet, a város, a környék és a színház jellegzetes tenyészete, a sajátos millenniumi mámor, amely akkortájt az egész országban széjjeláradt, mind-mind segítette a szerzőt a megírásban.

– A játékos szenvedélyek, magyarázta Gyergyai Albert kritikus, miközben egy szitakötő valamiért kissé bukdácsoló röptét szemlélte –, továbbá a futtában mutatott mélyek, a könnyű kedv és a szép látszatok, valamint a csak alig megpendített eszmei és érzelmi motívumok szövedéke úgy, mint nyári kelme, teríti be Ambrusnál a színteret.

b5G0NvCd

Persze, később Palics is sorra kerül a délvidéki irodalmi históriában. Még mellé – egyes esetekben – sokkal kedvezőtlenebb megvilágításban. Már a huszadik század elején jelent meg jó példának okáért Balázs Béla idevágó regénye, a LEHETETLEN EMBEREK. A cselekmény a fővárosban indul ugyan, azonban a legfontosabb jelenetei lejjebb csúsznak a térképen: Szabadkán játszódnak. Néhai Bori tanár úr Újvidéken, a bölcsészkaron a maga szépírói vénájával úgy fogalmazott a jugmagy. irod. rövid történetében, hogy a nyári hőségben heverő/pihegő város mozdulatlansága csapja meg az olvasót nyomban, ahogy a hős (szerencsétlen eltévedt utas?) a városba érkezik.

– Hirtelen úgy érzi emberünk – fűzi tovább a szerző Balázs. B. –, hogy ebben a fehéren izzó térségben senki nem látja, nem hallja őt. A Palicsra vezető zötykölődő útja végén feltűnik a Villa Ninon, amelyik mostanság jobbára az Adrián meg Dél- Amerikában található, s annak a különös művésztársasága. Érkezik egy aratósztrájk visszhangos híre is majd, és a Palicsi-tó itt válik, olvashatjuk, az öngyilkosok tavává. Talán megérdemelten, mert a természet szóban forgó képződményének előnytelenségben aligha akad párja ebben a láttató leírásban.

– Különös tó a palicsi – fogalmaz Balázs, miközben jócskán elhúzza a szája szélét, csaknem befogja az orrát. – Partja lapos, mint maga a víz, egy tenyérnyivel sem magasabb. Még nád sem szegélyezi, meztelenül és valószerűtlenül fekszik ez a víz, nedves sebként a föld színén. Csupasz ez a tó, mintha elhagyták és elárulták volna a hegyek és a fák, melyek hajdan körülvették. Vak tükrében nem csillan meg az ég, hanem saját színe van, sötét, szenvedő és gonosz, mint az éhség és a gyűlölet.

Szomorú, mint az ősz, büdös, mint a hulla – ragozhatnánk a dolgot. – Hogy lehet, hogy ezek után nem ette meg Bélánkat a palicsi rém? – fogas kérdés innen, részünkről.

palics 2

Tulajdonképpen nem rém, mert nem valami helybeli elferdült szexuális-kannibalisztikus fojtogatóra gondolunk, hanem arra a porcelánból megörökített, gorgószerű szörnyre, amelyből manapság kettő is van a vízparton. Harmonikus ikertestvérségben egy-egy amforán. A régi mitikus időket idézi a pécsi Zsolnay kerámiagyár eme két világégés közötti „ajándéka” Szabadka népének, amiről Boško Krstić író is írt azzal az eseménnyel kapcsolatban, amikor egy hadtestével Palicson állomásozó orosz tiszt alkoholos delíriumában belelőtt pisztolyából az egyik szobor szájába. (Azóta selypít a szobor.) Történt ez a második világháború fantasztikus lecsengésében, aztán az oroszok elmentek, a gorgók maradtak. Közülük az egyik látható sebesüléssel a történelem nevezett vérzivatarában.

Kosztolányi Dezső meg a Monarchia idején – elsősorban a víz gyógyhatásának felfedezése során – felkapott fürdőhellyé vált, tudjuk, Palics, ahová sokfelől özönlött a jónép (persze, kevésbé a pórnép, bár az is). Még villamos is vitt oda, ha repülőgép nem is, soha. Nem mellesleg: jelentős kulturális események színtere volt a tó, szűkebb-tágabb környékével együtt. A színházé például. Mindez ismert dolog, aztán jött a pusztulás, elkezdtek megint nyílni a romlás virágai, legalábbis az algái. Egyszer már hiába kotorták ki keletkezésének ideje, a régi jégkorszak óta a Palicsi-tó medrét, nem volt elég. Ma az olvasható róla, hogy Szabadka város és a Palicsi Állatkert szennyvizének belevezetése végleg lerontotta a víz minőségét. Az elszaporodott mérgező algák miatt a tó megint sötétzöld és nyálkás, fürdőzésre alkalmatlan, a helyrehozásra nincs pénz. Beleszart az elefánt, kampec, meg a villamos se csilingel már rég. Megette a rozsda, csak a régi emlékek léteznek még Palics virágkoráról. Akár Kosztolányi Dezsőnél. – De ki is volt ez utóbbi uram-elvtárs, emlékszünk még rá?

Megj. Ambrus Zoltán hosszú időkön átívelő és hosszú időket átélő könyve még a minap is ott volt látható a budapesti Kiadó kocsma emeleti mosdójának ajtaja mellett jobbra, ahol egy kis szerényen berendezett könyvespolc áll. Többféle kiadvánnyal együtt, de mára konkrétan elvitte valaki Ambrust. Ki lehetett az? Talán ez lenne a legérdekesebb az egészben.

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava