Connect with us

Kilencvenes évek

RÉGI BARÁTSÁG: Magyaroszágot és a VMSZ-t dicsérte Vojislav Šešelj szerb csetnikvajda

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke a Pink TV reggeli műsorában tartott politikai fejtágításon elemezte a világban uralkodó helyzetet, és ennek során kitért Magyarországra és a vajdasági magyarokra is. A szerb szélsőjobboldali vezető „korrekt, progresszív politikai pártnak” nevezte a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely korábban ugyan az árulókkal szövetkezett, mára azonban már megjavult.

Šešelj: A VMSZ korrekt párt

Vojislav Šešelj megjegyezte, hogy konfliktus alakult ki Magyarország és Ukrajna között, amiért a felelősséget Ukrajnára hárította.


– Ukrajna úgy érzi, hogy cserben hagyták. De miért állna bárki is Ukrajna pártjára, miután nem akarta megtalálni a közös nyelvet Oroszországgal?

– mondta a szerb csetnikvajda, aki egy közbevetett kérdésre elemezni kezdte a szerb-magyar jószomszédi kapcsolatok történelmi előzményeit Hunyadi Jánosig visszamenőleg.

– Mi, szerb radikálisok, mindig mindig is támogattuk ezt (a szerb-magyar kapcsolatokat), még akkor is, amikor Ágoston elfogadta az Nyugat-barát áruló szerbiai pártok feltételeit ahelyett, hogy megállapodásra jutott volna a (Milošević-féle) rezsimmel, ami lehetővé tette volna pártjának csatlakozását a kormányhoz, majd jött Kasza József, aki nagy bűnügyi (korrupciós) botrányokba keveredett

– jelentettem ki Šešelj, aki szerint mára már bekövetkezett a fordulat.

– A Vajdasági Magyar Szövetség ma egy korrekt, progresszív párt, amely minden szinten részt vesz a kormányzásban, amelyben kizárólag a vajdasági magyarok társadalmi helyzetével foglalkozik, amit én végképp támogatok

– mondta a szerb csetnikvajda, aki szerint a szerb radikálisok akkor is jó viszony ápoltak Magyarország belgrádi nagykövetségével, amikor összetűzésbe keveredtek a Milošević-rezsimmel. Šešelj úgy fogalmazott, hogy „azokra az időkre vezethető vissza Aleksandar Vučić vonzódása Magyarországhoz.

Vučić a kilencvenes években a Szerb Radikális Párt egyik vezető személyisége volt, a pártot már akkor is Vojislav Šešelj irányította.

A szerb radikálisok jelenleg ugyan ellenzékben vannak a szerb parlamentben, ám ennek ellenére nemigen, sőt szinte egyáltalán nem bírálják Aleksandar Vučićot, aki 2008-ban hagyta el a pártot.

Vučić vonzódása a magyarok iránt

– Eljártunk a fogadásaikra, ők is felkerestek minket, a Szerb Radikális Párt részéről Vučić volt megbízva azzal, hogy tartsa a kapcsolatokat a magyarokkal, és minden bizonnyal azokra az időkre vezető vissza a magyarok felé történő orientációja

– jegyezte meg Šešelj, aki nem csak a VMSZ-t dicsérte, hanem a magyarságot is.

– A magyar egy civilizált, európai nemzet, amellyel ugyan a történelem folyamán néha össze is csaptunk, de amely korrektül viselkedik, és kialakult egyéni, valamint kollektív erkölcsi normákkal rendelkezik

– tette hozzá még a szerb csetnikvajda, aki itt tért ki arra, hogy a „nagy magyar hadvezér és hős”, Hunyadi János valamikor régen Koszovóban legyőzte a törököt, valójában ugyan elveszítette a második rigómezei csatát, de az idő és a barátság mindent megszépít. Šešelj végül úgy fogalmazott, hogy Hunyadi János ugyan magyar volt, de nevét a szerb népköltészet is megőrizte.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap