Connect with us

Baleset

ALACSONYAN SZÁLLÓ AUDI: Közel 150-nel repült bele a tilosban parkoló autókba

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


Mint ezt a BALK már korábban hírül adta, Zágrábban brutális ütközésre került sor, ami – a vakszerencsének köszönhetően – nem követelt emberéleteket.


Alacsonyan szálló Audi

A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Boško Dimitrijević 67 éves zágrábi lakos a horvát főváros Dubrava városrészben április 26-án 14.30-kor a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességre rátett még majdnem százat, és ennek következtében Audi A5-ös típusú gépkocsijával súlyos közlekedési balesetet okozott.

Dimitrijević nyolc autót vágott többé-kevésbé totálkárossá, köztük két Renault-ot, két BMW-t, egy Audi A5-öt, egy Mazdát és egy Golfot, felborulását követően pedig pedig egy további Golfot. Kilencediként megjelent egy Toyota Yaris is, de az csak némileg sérült.

Előzetes becslések szerint a kár egy millió kunára rúg, vagyis majdnem 55 millió forint.

Ezek a puszta számok, most nézzük, hogy mi is történt valójában.

Koccant, azért száguldott

Kiderült, hogy Dimitrijević egy másik közlekedési baleset helyszínéről menekült, ott is ő volt a hunyó, koccant ugyanis egy Mini Cooperrel.

Meg nem erősített hírek szerint Dimitrijević a baleset másnapján rosszul lett, és sürgősen megműtötték. Azt sem zárható ki, hogy egészségügyi állapota miatt nem is lett volna szabad autót vezetnie.

A rendőrség a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt bűnvádi eljárást kezdeményezett „az alacsonyan repülő” Audi vezetője ellen, akit akár három év szabadságvesztésre is ítélhetnek.

Ismét egy kis balkáni abszurd

A balkáni fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy a balesetben károsodott gépkocsik kivétel nélkül szabálytalanul parkoltak, amiért ezúttal dicséret és nem büntetés járna nekik, a felvételen ugyanis jól látszik, hogy a tilosban parkoló autók mentették meg a baleset pillanatában arra járó, szintén 67 éves Paško Kestić életét, a szabálytalanul parkoló BMW ugyanis „eltérítette” a becsapódó Audit a járdától, így a gyalogos férfi pár horzsolással megúszta a történteket.

A szemtanúk szerint a nem éppen sima landolást követően Dimitrijević az autóból kivergődve angolul válaszolt az állapota iránt érdeklődőknek.

– I am OK

– mondta, de igencsak távol lehetett az okéstól, mint ezt a közeli húsárubolt alkalmazottja elmondta az újságíróknak.

– Hoztam neki egy széket, hogy leüljön. Nem szólt egy szót sem, nyilvánvalóan sokkos állapotban volt

– mondta a jóságos hentes, aki szerint óriási malaca volt mindenkinek, aki a szerencsétlenség pillanatában a helyszínen tartózkodott.

– Egy hajszálon múlott, hogy most nem a halottakat számoljuk

– tette hozzá a hentes, miközben jóságosan mosolygott.

Az Audit lefoglalták

A rendőrség a balesetet okozó járművet, illetve azt, ami maradt belőle, ideiglenesen lefoglalta a törvényszéki vizsgálat elvégzése érdekében.

Ugyancsak a rendőrségi jegyzőkönyvből derült ki, hogy „mi lett a végeredmény”.

– A helyszínen elsősegélyben részesítették a 67 éves gyalogost, aki elutasította a további kezelést, és távozott.

A gyanúsítottat testi sérülésekkel a zágrábi klinikai kórházközpontba szállították, kivizsgálásra és további kezelésre.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap