Connect with us

B A Balkanac

Én énekelek ott

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

foldallati1
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Vagy inkább: Én dalolok ott – ahogy ez magyarul szebben, dallamosabban hangzana, ám akkor kevésbé emlékeztetne Dušan Kovačević szerb íróra, drámaíróra, forgatókönyvíróra, aki a legendává vált Ki énekel ott feketébe hajló road movie szövegírója is. Kovačević a titói Jugoszlávia történetében fontos szerepet játszó 1948-ban született valahol Szabács (illetve Šabac, a szerbiai műnépzene Nashville-je) környékén, ahol a rókák pingpongoznak a nyulakkal, s varjak fütyörésznek a fán. Gimnáziumot Újvidéken végzett, dramaturgiából pedig Belgrádban diplomázott, ahol jelenleg is él. Sok jó “mókás munka” fűződik a nevéhez, többek közt a Balkáni kém vagy a Szent György megölé a sárkányt is, most azonban másért emlegetjük. Ugyanis a miénkkel megegyező címmel – nem meglepetés, hiszen tőle kölcsönöztük! – egy lírai kötete áll megjelenés előtt, nagy meglepetést keltve a távolabbi olvasók köreiben. A könyv, amelynek kiadója a belgrádi Laguna, állítólag holnap jelenik meg, így nem mondható, hogy elveszítettük volna a lépést a száguldó idővel.

A beharangozó, cseppet sem fitymáló szövegek szerint a mű sajátos lírai önéletrajz. Nem csak verseket tartalmaz, hanem elmés kommentárokat is, röpke széljegyzeteket (amolyan mandzsetta-firkantásokat), nem utolsósorban rövidebb történeteket, amelyek így vagy úgy, de egy-egy költeményhez tartoznak a zökkenőmentes illeszkedés szabályai szerint. ja to tamo pevam dusan kovacevic v Egyébként az egész textus négy ciklusra oszlik. Ezek a Ki énekel ott, a Tizenkét vers tizenkét hónap alatt, a Nem rossz embernek lenni és a Családi album. Értők számára különös ínyencségnek ígérkezik, hogy a nagy népszerűségre szert tevő énekelt dalokhoz, azok előadóihoz is sok érdekességet fűz a szerző. Vélhetően például a Bajaga-kompániához, akik sikerre vitték egy-két rímes, felettébb míves, költői pillanataiban megihlett alkotását. Ugyanakkor nyilván nincs elszakadás ebben a gutenbergi kiadványban a film világától sem, és sok lehet a moziról szóló szellemes megállapításból ugyancsak a két fedőlap között Dušan Kovačević részéről, aki 2011-ben eredeti humorban dúskáló életművéért Aranypulyka Díjban részesült a jagodinai fesztiválon. Széles mosollyal vette át például Dejan Mijač rendezővel ellentétben, aki azt morcosan elutasította valamivel előtte.

Egyébiránt kevesen tudják, nem kell ehhez itt villámgyors ankét, hogy a Mesečina c. világvisszhangos szám is (nem tévesztendő össze Beethoven Holdfény-szonátájával) szerzőségét illetően jórészt Dušan Kovačevićhez kötődik, másrészt Emir Kusturicához. Nem utolsósorban, persze, Goran Bregovićhoz. Hírneve ezzel együtt a dobogó legfelső helyére illő Slobodan Šalijević roma rezesbandájának köszönhető. “Nincsen többé se nap, se hold… elvitte a háborús bolond… /éria/… tu-tu-tu…”

A lassan végéhez közeledő rapszodikus történet leágazásához tartozik – Kovačević nincs ebben benne –, hogy Kusturica és Bregović aztán kutyamacska- JAJ!-ra emlékeztető viszonyba került egymással. Pontosan hogyan és miért, az erről szóló értékes tudás nincs e sorok írójának maradéktalan birtokában. Nincs az orrára kötve, hogy például szó szerint összeverekedtek volna, eljutottak-e balkáni vérmérséklettel a csattanó pofonig, azonban a saját jól feltöltött élménytárában ott van még elérhetően az a beszélgetés Kusturicával, amelyet egyszer régebben a győri Mediavawe filmfesztiválon folytatott annak népes közönsége előtt az akkor már világszerte ismert rendezővel.

Kusturica filmzenéi kapcsán normálisan felvetődött Bregović, felvetődtek az ő dolgai úgyszintén, miként az egykori jugoszláv pop-rock szcéna ikonikus együttese, a Bjelo Dugme is. Kusturica – hát, fogalmazzunk így: – magasról letojta akkor és ott a Fehér Gombot. Mondván, hogy egy fals jugoszláv trendet lovagolt meg, az ütődött Bebek általában összekeverte a dallamokat meg a szövegeket, Gorannak meg egyébként sem volt soha semmi eredeti ötlete, ennek ellenére kitartóan gyártotta a muzsikát, mint egy megkergült dzsubox, csak ezt nála, Emirnél, nem lehet örökké eladni.

Emir Kusturica azért mondott pár szép szót ugyanitt Dušan Kovačevićről, csak az a file már elveszett. Később koncertet adott ugyanott az elképesztő módon pattogó gumigömbbé alakult frontemberrel, dr. Nele Karajlićtyal és a Zabranjeno pušenje együttessel. Fellépésüket egy híres olasz western, a Volt egyszer egy Vadnyugat szintén legendás betétzenéjével kezdték. Emir basszusgitározott. Nota bene! Kimondottan nem volt szép tőle, amit a szervezők is megjegyeztek, hogy amikor csúcsfokára hágott a hangulat, a teljesen felhevült közönség részéről a valaki által beadott, illetve a pódium sarkára helyezett flakon bort Kusturica lerúgta a színpadról. Nem gondolom, hogy ezt bármely körülmények közt Kovačević megtette volna, bármelyik helyzetben is. Inkább kerített volna hozzá gyorsan egy pulykaszendvicset, aztán megosztotta volna. Vagy csak a közelgő karácsony miatt hiszem így? Mindegy. Ahogy hallom, ők ketten sincsenek már valami fényesen. De itt kanyarodna rá jobb sorsra érdemes kis szösszenetünk a sárgás lámpafényekben úszó bulvárra.

Annyit illik itt még megjegyezni, hogy az Én énekelek ott ugyancsak szellemes illusztrációit Goran Ratković készítette az író hol fanyar, hol gyilkos humorának jegyében. Telitalálat!

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

B A Balkanac

Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

állás dolgok röhög
Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!

(P.S.– B.A. /B./)

– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.

Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.

Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.

Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)

Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.

állás dolgok röhög

Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.

Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?

Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?

állás, dolgok röhög

Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.

Ex, béke poraidra.

– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.

Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.

Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.

PROGRAM

10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd

negyek

15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava