Connect with us

Görögország

ÖKÖLJOG: Görögországban verik az adóellenőröket

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Nem népszerűek az adóellenőrök Görögországban. Az utóbbi tíz napban két alkalommal is támadás érte őket. A hatósági emberek bántalmazását követően a görög pénzügyminiszter közölte, hogy az elkövetők szigorú büntetésre számíthatnak.

Szállítólevél helyett nyakleves

Kréta szigetén egy teherautó sofőrje hergelte be magát, amikor az ellenőrök a szállítólevelet és az autón lévő áruk számláit kérték.


A férfi különböző termékeket szállított egy réthimnói étterembe, amikor az adóellenőrök megállították.

A feldühödött sofőr előbb a női ellenőrt ütötte meg – minden bizonnyal fültövön vágta -, majd egy kővel támadt rá az 58 éves férfi ellenőrre.

Mindkét áldozatot kórházba kellett szállítani, ahol ellátták őket.

– A CT kimutatta, hogy az ellenőrnő dobhártyája sérülést szenvedett.

A támadó az esetet követően beült a teherautóba, és elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később hátrahagyva a járművet, és úgy folytatta az útját.

A helyszínre érkező rendőrök kizárták a forgalomból a teherautót, és levették a rendszámtáblát.

Hibák a könyvelésben

A második eset néhány nappal később történt a Vólosz közelében lévő Plataniászban, ahol az adóellenőröket szintén munka közben támadták meg.

A két ellenőr éppen egy pizzéria könyvelését nézte át, amikor

-a tulajdonos férje rájuk támadt, miután a könyvekben három szabálytalanságot is találtak.

A támadó előbb a férfi ellenőrt ütötte meg, akinek eltörte a kezét, majd egy székkel meg akarta ütni a női ellenőrt is.

A támadó ezt követően elmenekült a helyszínről, hogy elkerülje a letartóztatást.

A feleségét a rendőrök előállították, de a kihallgatást követően szabadon engedték.

A második támadást követően Hrisztosz Sztaikurasz görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy a támadókat szigorúan megbüntetik.

(Forrás: Ekathermerini, KeepTalkingGreece, Fotók: Twitter)

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország19 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap